Bajnokok Ligája
Gasper Okorn: Élvezzük a helyzetet, de figyelünk a magyar bajnokságra is
Büszke csapatára, akikkel az első perctől erre készült.

:
:
A Falco KC megtáltosodott a Ventspils elleni visszavágóra, főlényes, magabiztos győzelmet aratott Lettországban, és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol igazi nagyágyúk lesznek a csoportjában.
Elégedett vagyok, a miénk volt a jobb csapat. Kiválóan védekeztünk, változtattunk az első mérkőzéshez képest, sikerült megállítanunk Gulbist és Washpunt. Támadásban nyugodtan játszottunk, percről percre haladtunk előre és vártuk, hogy eljöjjön az esélyünk. Megérdemeltük, hogy a negyedik negyedben nagy futást produkálva eldöntsük a továbbjutás kérdését.
Rendkívül büszke vagyok a fiúkra, az első napon, amikor az idény kezdetén találkoztunk, már arra készültünk, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába és most megtörtént. Ez az eredmény a magyar kosárlabda szempontjából is nagyon fontos. Az élet azonban nem áll meg, figyelünk a magyar bajnokságra is és hamarosan kezdjük a csoportküzdelmeket a nemzetközi porondon. Sok kihívás áll előttünk, de igyekszünk élvezni a helyzetet
– nyilatkozta Gasper Okorn a klub honlapjának, a győztes mérkőzés után.
Kiemelt fotó: www.ugytudjuk.hu

Gasper cserélj le két légióst…már most látszik,nem fogják bírni a több frontos fellépéseket hozz helyettük délszlávokat azokat úgyis jól ismered…Lásd Fehérváron beváltak…..