Finnország – Magyarország 85-77 (13-18, 35-25, 26-15, 11-19)
Lassi Tuovi: Gratulálok a magyar csapatnak. Remekül kezdték a mérkőzést – megint -, dominálták a találkozót az első 10 percben. Azt gondolom a magasságunk és a váltásos védekezésünk hozott minket vissza a meccsbe, utána elkaptuk a ritmust. Nagyon kemény ellenfelet győztünk le, látszott azért, hogy ez az első mérkőzésünk volt a nyári időszakban, a legfontosabb a győzelem és, hogy hétfőn a csoportelsőségért játszhatunk!
Gasper Okorn: Azt gondolom a ma látottakból sok dolog miatt lehetek elégedett. 14 ezer ember előtt játszottunk azzal a finn csapattal, amelyik tavaly negyedik lett az Európa-bajnokágon. Úgy érzem, sok pozitívum volt a játékunkban, különösen az első 15 percben. Az első félidő utolsó 5 percében voltak nehéz, rossz pillanataink, amit kihasznált az ellenfelünk. Jól kezdtük a második félidőt is, 57-54 után azonban meglépett Finnország. Ezt a két periódust elemeznünk kell! Ennek ellenére jó érzéseim vannak az összképpel kapcsolatban, gratulálok a finneknek a győzelemhez!
A teljes sajtótájékoztató:



‘Ruha’ !