:
:
A Sopron elleni pénteki mérkőzés harmadik negyedében egy szerencsétlen mozdulatsort követően Garamvölgyi Ákos fájdalmas arccal a földön maradt, bal lába pedig természetellenes pozícióban állt. Azonnal látszott, hogy nagyon nagy a baj, a játékost a mentők rögtön el is szállították a Kenézy Gyula Kórházba. Az elsődleges vizsgálatok alapján hamar kiderült, hogy műtétre lesz szükség, melyet a szakemberek még aznap este el is végeztek.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csodával határos módon törés nem történt, s hála az orvosok gyors és precíz beavatkozásának, sikerült helyre rakni az eltorzult testrészt. Ákos már felébredt az altatásból, s bár érthető módon fájdalmai még mindig vannak, készséggel nyilatkozott honlapunknak. -Egy lepattanóért ugrottam fel, a következő kép, ami meg van, hogy a földön fekszem, a többiek körülöttem állnak, és elöntött az a mérhetetlen fájdalom, amit korábban még sosem éreztem. Ezúton is köszönöm a mentősök és az orvosok gyors és szakszerű munkáját, az elmondások alapján kulcsfontosságú volt, hogy a lehető leghamarabb kezelésbe vegyenek. -emlékezett vissza a történtekre az erőcsatár, majd a műtét és a rehabilitáció részleteire is kitért.
-Az orvosok a beavatkozás után elmondták, hogy isteni szerencse, hogy nem tört semmim, ilyen elváltozás esetén évente jó ha egy esetet látnak, ahol ép marad a csont. A műtét jól sikerült, s bár nem volt komplikációmentes, végül sikerült helyrerakni mindent. Most hat hétig biztosan gipszben lesz a lábam, ám ezt követően megkezdhetem a rehabilitációt, és bár a pontos visszatérésem még sok mindentől függ, de ideális esetben akár a következő szezon kezdésére már felépülhetek. Ez ugyan hosszú idő, de a szakemberek egyöntetűen állították, hogy nagyon “olcsón” megúsztam a történteket, inkább ki sem mondom, hogy milyen végkimenetelek voltak még benne a pakliban. Szeretném megköszönni a szurkolóink bíztatását is, mikor vittek le a pályáról, nagyon sokat jelentett számomra, és azóta megszámolni sem tudom hány jókívánság érkezett irányomba. Viszont mostmár szeretném a hátam mögött hagyni a szimpatikus vesztes szerepet, nagyon remélem, hogy a lehető leghamarabb visszatérhetek a pályára. -zárta szavait a játékos.
Visszavárunk!
Hajrá DEAC!
Jobbulást Ákos és sikeres rehabilitációt kivánok!
Jobbulást Neked!
Jobbulást!
(így tényleg szerencsés volt, amennyire ezt szerencsésnek lehet nevezni. Nekem anno egy ilyen befordulás vitte a keresztszalagot egy az egyben?)