Connect with us

Bajnokság

Futó Balázs visszatér Pécsre

“Gyerekkori álmom volt, hogy a PVSK játékosa lehessek.”



:

:

Egy évnyi veszprémi kaland után ismét a PVSK-ban fog kosárlabdázni a tehetséges center, Futó Balázs – írja a pécsiek honlapja.

Pécsett, a PVSK-ban nevelkedett Futó Balázs, aki egészen 2020-ig a klub kötelékébe is tartozott. A 205 centi magas, kifejezetten jó felépítésű és tehetséges kosaras aztán egy éve Veszprémbe igazolt, ahol a B-csoportban a mögöttünk hagyott szezonban közel 8 pontos és 5 lepattanós átlagot hozott.

– Nekem gyerekkori álmom volt, hogy a PVSK játékosa lehessek, és mindig is úgy voltam vele, ha majd sikerül eljutnom az A-csoport közelébe, az első élvonalbeli meccsemet mindenképp Pécsett kell játszanom. Nagyon hálás vagyok azért a klubnak, hogy most ennek az előfeltételeit biztosították azzal, hogy ismét leigazoltak. Az előző szezon nem volt számomra egyszerű, hiszen először játszottam távol az otthonomtól. És bár biztosan jobban is lehetett volna csinálni a dolgomat, azonban tavaly óta fizikálisan nagyot tudtam előre lépni, amiben rengeteget segített a veszprémi szakmai stáb minden egyes tagja.

Balázs most úgy tér vissza a PVSK-hoz, hogy tudja jól, minden bizonnyal kettős terhelés vár majd rá az új szezonban.

– A nagycsapattal fogok készülni, és az edzéseken azon leszek, hogy bizonyítsam, megérett a játékom arra, hogy az A-csoportban is lehetőséget kapjak. Dragan Aleksziccsel azt beszéltük meg, hogy csak rajtam, a munkámon múlik, hogy bemutatkozhatok-e az élvonalban, ugyanakkor mellette az NB I/B Piros-csoportjában szereplő együttesben is játszani fogok, amikor erre lehetőség nyílik.

Mivel a régi/új igazolás még csupán 21 esztendős, így az A-csoportban érvényben lévő U23-as szabályba is belefér, ezáltal bővíti a szakmai stáb variációs lehetőségeit.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
bajnokgarcia Recent comment authors
garcia
Olvasó

Felejtsd el az első osztályt, inkább tanulj. Aki 21-évesen nem tudta megmutatni magát az már nem is fogja. Téged hülyére vesznek a kamu dumával. 18 éves gyerekeké a jövő, belőlük is csak az extrák maradhadnak.

bajnok
Olvasó

Te aztán nagyon ismerheted a Balázst…😂

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés