Kosárlabda
“Furcsaságok alakulhatnak ki a játékosok bérében, és szerintem ez nem lesz jó hatással a bajnokságra”
A Szeged dolgozik a legkevesebb pénzből a bajnokságban.

:
:
Hosszú interjút adott a Szeged.hu munkatársának SZTE-Szedeák elnöke, Kardos Péter. A klub elnöke nyíltan beszélt róla, aggódik a következő szezon egyik fontos szabályváltozása miatt.
“Lesz egy alapvető szabályváltozás jövőre, eddig öt külföldi lehetett a csapatlistán és négy a pályán. Ezt most úgy módosította a szövetség, hogy négy külföldi lehet a csapatlistán. Így azok a csapatok, akiknél öt külföldi játékos eddig volt, most az egyik helyére egy minőségi magyar játékost keresnek. Ami viszont azt jelenti, hogy megnövekszik a kereslet a magyar játékosok iránt, és ennek következtében az áruk is emelkedni fog. Ez pedig nekünk minden bizonnyal nehézségeket fog okozni. Azt gondolom, hogy ennek lesz egy olyan hatása is, hogy kicsit szét fog húzódni a mezőny, a jobb anyagi körülmények között lévő csapatok előnybe kerülnek. A külföldi játékosok piacát a kínálat jellemezte, még a magyar játékosok piaca egy kifejezetten keresleti piac. Azaz sokkal többe kerülnek majd a hazai játékosok, mint az idegenlégiósok. Attól tartok, hogy furcsaságok alakulhatnak ki a játékosok béreiben, és szerintem ez nem lesz jó hatással a bajnokságra.”
Kardos arról is beszélt, hogy ők dolgoznak a legkisebb költségvetésből és bejelentette azt is, Simándi Árpád marad a csapat vezetőedzője.

Hajrá magyarok!
Igaz! Filipinokat kell hozni a kosárpályára is! Ezt az adok/veszek alkudozást, ami itt lett… És a kosárlabda hol marad? Szégyen!
esetleg, ha mégsem “ontanák” a kialakult űrbe a megfelelő játékosokat…
akkor mondjuk ki…csupán családi biznisz…itt is…ott is…amott is.
(rengeteg jó dologgal…akkor is csak biznisz)
a sokat szidott Kaposvár, most ad a ligának 3-4 fejlődésre alkalmas, azonnak használható fiatal játékost…
Rajtuk kívül, további 3-4 hasonló kaliberű játékos még rendelkezésre áll…
Ja, és nincs AKADÉMIA…
Rengeteg jó játékos van alacsonyabb osztályban, lehet otthagynák a gyárat egy jól látható összegért …
Pontosan erről van szó! Az akadémiákba pumpálják a pénzt, ha jobban működnének több használható magyar játékos lenne a piacon. Addig viszont a kereslet-kínálat elve érvényesül. Nem a magyar játékosoktól kell sajnálni a pénzt, mert amikor elküldenek egy kutyaütő légióst, aki 2x 3x 4x többet keres egy magyar játékosnál, majd emiatt kifizetnek neki még minimum 3 havi pénzt, akkor nincs ilyen felháborodás. Személy szerint többre értékelek olyan csapatokat, ahol több magyar játszik (fociban Kecskemét, Paks), mint a magyarokat csak nyomokban tartalmazó Veszprém, Pick.
Most kéne “ontani” a fiatal, magyar, ügyes játékosokat az Akadémiáknak…
És megfizethető lenne a liga.
Van olyan játékos, aki a mostani bajnokságban 12.5 perc alatt 2.5 pontot és 2.5 lepattanót átlagolt. Az ő ára most havi 1 millió forint. Gratulálunk a döntéshozóknak. Ettől tényleg jobb lesz a magyar kosárlabda.
Én még pontosítanék. Nem (csak) az a baj, hogy többe fognak kerülni a magyar játékosok, hanem az hogy az értelmetlenül kiemelt és túlárazódott 20-22 éves gyerekek után a teljesen fakezű, semmire nem képes magyar játékosok is sokkal többe fognak kerülni, a középszerűnél kicsit jobbak meg megfizethetetlenek lesznek…
Ja és ezek a szabályok nem arra sarkalnak valakit, hogy gyerekkorától kezdve szívós munkával legyen minél jobb, hanem hogy álljon csak be kosárlabdázónak, úgyis szükség lesz rá, képességtől, tudástól függetlenül és úgyis meg lesz fizetve. Az U23 szabály is nagyjából ennyit “tanít”.
Lehet vannak túlárazott 20-22 éves fiatalok a bajnokságban, meg biztosan tudna mindenki felsorolni “fakezű” már nem az U23 szabály miatt játszó játékost. De van egy rakás olyan fiatal, akik alázattal, akár csak havi 100-200 ezresért szívesen lépne a pályára. De némely egyesületnél, ha nem mindnél a “buzi” koncepciók miatt még az esélyét sem kapják meg, hogy 20 pár évesen meghaljanak a pályán, esetleg a profik mellett edzhessenek. Sőt mitöbb, jópáran még pontokban meg védekezésben is többet tudnának letenni az asztalra, mint ezek a bátortalan túlárazott gyerekek. Így igen az U23 szabály csak pár kedvenckének kedvezett, de nem a tehetségeseknek, azt… Olvass tovább »
Igen, egy másik dolog a szakmai inkompetencia, pozícióval, arroganciával és türelmetlenséggel kiegészülve, ha jól értem hogy erre gondolsz. Ez szerencsére nem általános, de gondolom hogy sok helyen felüti a fejét és sajnos nem csak sport sajátosság, az élet teljesen más területein is gyakran megjelenik. Túl gyakran.
Igen, erre gondolok, és ahogy írtam is némelyik egyesületnél. Nem mintha szakember lennék, de jó pár év megfigyelése ez.
A demográfiai tényezőt nem említi senki, pedig csak saját tapasztalatból mondom, hogy mennyi gyerek volt annó a régi sulimban és most mennyi van.
Segítek, kb. harmada.
Honnan legyen több jó kosaras?
Emlékszem, a 20. érettségi találkozónkon (nem most volt) a fele osztálytársamnak még NEM VOLT GYERMEKE!
Mert ők ,,élni” akarnak. ????
Nyugdíjasként akarnak a gyerkőc ballagásán résztvenni? Ha megélik…
Hát…amikor az én generációm született (jó bő 40 éve), akkor még úgy nézett ki, hogy a szülőknek és a gyerekeknek is van egy nem bővelkedős/pénzszórós/magamutogatós (amit most 5 emberből 4 akar és ha nem megy, akkor hiteleket vesznek fel és ferdítenek magukról fészbúkon), de kiszámítható, élhető jelenjük, amiben ha gond van, segítenek, van kihez fordulni és egy hasonló jövőjük. Azóta ugye sok idő telt el, sok minden megváltozott, nem minden úgy alakult, ahogy tervezték… A jelenre az élhető az erős, a kiszámíthatóról inkább nem is mondok semmit amikor 2 évente duplázódnak a bolti árak, a jövőre meg jobb ha nem… Olvass tovább »
Egy korábbi Báder nyilatkozat szerint: a 2024/25-ös szezontól a férfiaknál négyre csökken a 12-es mérkőzés keretébe nevezhető, nem hazai nevelésű játékosok száma.
Az én értelmezésem az, hogy lehet 5 vagy akár 6 légiós is, de a bajnokságban csak 4 lehet meccs keretben. Tehát aki indulhat nemzetköziben és van rá pénze, az igazolhat még légióst, főleg ha komoly célokat tűznek ki maguk elé.
Teljesen igaza van, ez a szabàly egy idióta baromság.
Azt érjük el vele, hogy kutyaütők milliókat keresnek, és nemzetközi szinten versenyképtelenek az induló csapatok.
4 légióssal mind a BL-ben mind a FEC-ben lehetetlen 16 vagy 8 közé jutni.
Agyament barmok akik ezt kitaláltàk.
Perl, Voja, Hanga, Váradi, Keller, Benke, Tóth, Lukács és még sorohatnánk mind mind az 5 légiósos érában értek jó játékossá, egy fiatal játékos harcolja ki a helyét, és ne alanyi jogon kapjon lehetőséget és lóvét.
Idióta barmok!!!
Ez egyáltalán nem igaz.
Egészen 2014-15 szezonig 3 légiós szabály volt.
Versenykiírás 11.4:
“A bajnokságban mérkőzésenként 12 játékos szerepeltethető a jegyzőkönyvben. 12 játékos esetén
minimum kilenc (9) játékosnak, 11 játékos esetén minimum nyolc (8) játékosnak, 10 játékos esetén
minimum hét (7) játékosnak magyar állampolgárságúnak kell lennie.”
http://img.hunbasket.webpont.com/art/orig/45152_VK_FA_1415_V3_approved_signed.pdf
Nem tudom miért él ez a legtöbb emberben másképp, gondolom az akkoriban nagyon megszaporodó honosított kosármagyar miatt.
Lényeg hogy Keller, Hanga, Tóth, Voja nem az 5 légiós rendszerben nevelkedett. Bár tény, hogy abban is játéklehetőséghez jutottak volna.
“Egészen 2014-15 szezonig 3 légiós szabály volt.”
Lehet hogy homályosak már az emlékeim, de a Falco 4 légióssal nyert bajnokságot 2008-ban és nem rémlik hogy Ciric honosítva lett volna.
Amúgy Perl és Váradi már a légiósdömping közepén emelkedett ki.
Szerintem nyugodtan keressen egy NB1-es játékos millió felett, ezt fociban harmad-negyed osztályú játékosok keresik meg, kéziben másodosztályúak. Az elnökök és amenedzserek dolga lenne a pénzt öszzekalapozni, simán lehetne, van pénz, csak dolgozni kellene érte, nem az önkörmányzattól és az államtól vári, hogy berepüljön a sült galamb a szájakba.
Fociban is irreális és ott is az önkormányzat/állam fizeti.
Igazad van, ott is nagy probléma ez. Mondjuk én azokra gondoltam akik saját maguk szorgalmával, munkájával érik ezt el, nem pedig azzal, hogy valakik valakije. Név nélkül pl. a következő csapatoknál : Kaposvár, Kecskemét, Pécs…..A magyar játékosok mellett szólva miért várjuk el egy 19-22 éves magyar játékostól, hogy felvegye a versenyt egy 25-28 éves “amerikaival”, akit edzettek, fejlesztettek, felépítettek és játszattak, míg a mieink ülnek a padon.
Hát nem tudom, szerintem amikor kevesebb légiós lehetett a pályán, sokkal több magyar játékos ért a felsoroltaknál sokkal jobb játékossá, és nem gondolnám, hogy azért, mert akkor hú, mennyivel komolyabb volt az utánpótlásképzésünk, egyszerűen a sokkal több kapott lehetőség csodákra (lenne) képes…
Igaza van. És sajnos még távolabbi lesz ez miatt a nemzetköziben való jó szereplés, hiszen pl egy Révész kap több mint 2 milliót havonta. Azért nonszensz.
Szerintem igazolható több légiós csak egyszerre négy nevezhető… Ergo nemzetközibe lehet hét, nyolc is akár…. Gondolom ott nincs erre limit.
Ha van pénz nemzetközire akkor lehet váltogatni a légiósokat itthon…
Szerintem csapatkémia gyilkos lenne. Eddig is ritkán sikerült jól az a szezon ahol 6 légióst foglalkoztattak az elmúlt években. Ritka, de volt. Körmend, Szolnok talán.
Mármint a játékosok béreibeN?