Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Frida Eldebrink távozott Szekszárdról

Az Atomerőmű KSC Szekszárd a svéd hátvéd nélkül fejezi be az idei szezont.



:

:

Frida Eldebrink távozott Szekszárdról, így svéd légiósa nélkül kénytelen befejezni az idei szezont a meglepetésre a legjobb négyről lecsúszó együttes.

– Frida Eldebrink sajnos még az alapszakasz hajrájában, a DVTK ellen komolyabb térdsérülést szenvedett. Közel három hétig még edzeni sem nagyon tudott és utána is csak korlátozottan volt bevethető a rájátszásban: az első mérkőzésen nem lépett pályára, a másodikon viszonylag sokat tudott vállalni, a mindent eldöntő harmadikon összecsapáson viszont újra csak kilenc percre tudtuk pályára küldeni. A svéd hátvéd mind támadásban, mind pedig védekezésben alapembere volt az idei csapatnak, ezért a kiesése a lehető legrosszabbkor jött – nyilatkozta a kscszekszard.hu-nak Szabó Gergő.

– A Győr elleni negyeddöntő párharc elvesztése után a szakvezetéssel közösen áttekintettük a bajnoki évad hátralévő részére vonatkozó legfontosabb feladatokat és prioritásokat. Leültünk Fridával is, aki elmondta, nincs olyan egészségi állapotban, hogy magas szinten segíteni tudjon a csapatnak, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy nélküle fejezzük be a szezont. Mivel jövőre is mindenképpen szeretnénk nemzetközi porondon szerepelni, az ötödik hely megszerzése most mindennél fontosabb a számunkra. Kemény mérkőzések várnak még ránk idén, ezért a körülményekre tekintettel a lehető legjobb formánkat kell hoznunk a lehető legjobb játékosokkal. Köszönjük Fridának az idei szolgálatait és mielőbbi gyógyulást kívánunk neki az otthonában – tette hozzá az ügyvezető elnök.

– Úgy érzem, hogy a csapattársaimmal és a klubbal szemben is az a legkorrektebb, ha hazautazok. Sajnos nincs olyan állapotban a térdem, hogy tudjam hozni a saját magam és a klubvezetés által elvárt színvonalú játékot és így nem szeretnék értékes játékperceket elvenni a többiektől. Köszönöm a klubvezetésnek az idei évet, egy nagyon profi klubot ismertem meg a KSC-ben. Sok helyen játszottam már karrierem során, de sehol sem éreztem magam ilyen jól, mint itt Szekszárdon. Sok sikert kívánok a csapatnak, én pedig most arra fogok koncentrálni, hogy felépüljek a nyári Európa Bajnokságra – búcsúzott könnyeivel küszködve a pénteki csapatebéden a svéd klasszis.

Fotó: fiba.basketball/Jantner Zsolt

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
csocsa Recent comment authors
csocsa
Olvasó

Köszi Frida ,xtra jó sportember vagy!Jobbulást!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés