Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Fővárosi összefogás Pálinkás Józsefért

Bajba került a magyar kosárlabda elismert szaktekintélye.



:

:

Fővárosi összefogás Jociért

Az elmúlt év végén került szélesebb körben nyilvánosságra a hír, miszerint Pálinkás József, a magyar kosárlabdázás elismert szaktekintélye egy gyógyszerkúra nem megfelelő használata miatt korábban elvesztette a szeme világát.

Joci a sportág meghatározó alakja, éveken át volt a legendás Killik László segítője az aranykorát élő női válogatottnál, majd 1990-1993 között ő volt a szövetségi kapitány. Ez idő alatt négy bronzérmmel ő a magyar kosárlabda történek legeredményesebb edzője. Az edzői munka mellett a Testnevelési Egyetemen először tanársegédként, később adjunktusként, 2009-től pedig egyetemi docensként közel négy évtizeden át vett részt az edzőképzésben, így legalább két generáció edzőinek tanára is volt.

Joci jelenleg Dunapatajon, életművéhez, eredményeihez képest méltatlan élethelyzetben éli mindennapjait, ezért a “Kosarasokért Alapítvány” decemberben felhívást intézett a kosárlabda társadalomhoz, hogy a jelenlegi életkörülményein mindenképpen változtatni, emellett pedig a látásának elvesztése miatt a házat akadály mentesíteni lehessen. A Vasas Akadémia kezdeményezésére a budapesti kosárlabda társadalom összefogott a nemes ügy érdekében. A fővárosi akadémiák és Budapest utánpótlás nevelő sportszervezetei is csatlakoztak az alapítványi támogatáshoz. Így a pasarétiek mellett a Zsíros Akadémia Kőbánya, a Budapesti Honvéd SE, a Csata DSE, a MAFC Kosársuli, az Óbudai Kaszások, a BEAC, a Törekvés SE, a Kiss Lenke Kosársuli, az MTK és az Újpesti Megyeri Tigrisek hozzájárult több, mint 1.000.000 Ft.- összegyűjtéséhez, melynek felhasználásával remélhetőleg minél nagyobb mértékben lehet a mindenki által kedvelt Pálinkás Joci életkörülményein javítani.

Az ötletgazdák és a budapesti sportszervezetek nagyon remélik, hogy a kezdeményezéshez minél többen csatlakoznak támogatóként, örülnének, ha a vidéki kosárlabda sportszervezetek is fontosnak tartanák a magyar edzőtársadalom egyik maghatározó alakjának megsegítését, támogatását. Amennyiben erre Pálinkás Joci érdekében szívesen áldoznának, úgy a következő címre, számlaszámra és az az alábbi közleménnyel tehetik meg:

Kedvezményezett: Kosarasokért Alapítvány
Számlaszám: 16200137-18539862
Közlemény: Pálinkás Joci életkörülményeinek javítására

Köszönjük előre is.

MKOSZ Budapesti Kosárlabda Szövetség

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés