Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Fótra látogat a PVSK

Két hazai mérkőzést játszik a héten a MAFC.



:

:

A héten matematikailag is eldőlhet több helyezés sorsa.

Szerdán lezárul a 21. játéknap a MAFC-TF derbivel, amit azért halasztottak el a válogatott szünet idejéről, mert a műegyetemisták vezetőedzője, Lakits András, illetve erőnléti edzője, Dian Dániel tagja az U20-as nemzeti együttes stábjának. A Tehetséges Fiatalok múlt szombaton lezárták hatmeccses nyeretlenségi sorozatukat Cegléden, ősszel, hazai pályán pedig csak egy utolsó másodperces kosárral kaptak ki a piros-feketéktől, így nem lehet őket leírni, más kérdés, hogy a XI. kerületiek előző húsz tétmérkőzésükből csak egyet veszítettek el, hazai környezetben pedig október óta veretlenek. A Budafok lett az első csapat, amely már se előre, se hátra nem léphet a reguláris szezonban: a Kaszások és a Salgótarján vereségével biztossá vált, hogy az újonc dél-budai gárda zárja sereghajtóként az alapszakaszt – a promontoriak a nyolc közé kerülésért küzdő MEAFC otthonában játsszák első tét nélküli bajnokijukat. Jelenleg csupán a 11. helyen áll, mégis bízhat még a negyeddöntős szereplésben a Jászberény, ehhez viszont minden bizonnyal meg kell nyernie a hátralévő három mérkőzését; a BKG, a Fót és a MAFC elleni szoros vereség után azt a Vasast fogadják a kék-fehérek, amely a pazar, 15-1-es kezdést követően legutóbbi hat mérkőzéséből négyet elbukott, így nagy valószínűséggel harmadikként fejezi majd be a pontvadászatot. A JKSE és a TF után újabb alsóházi riválist fogad a MAFC a Salgótarján képében – amennyiben két sikerrel abszolválják a hetet az újbudaiak, jövő csütörtökön az első hely átvételéért játszhatnak Pécsett, ám a nógrádiak számukra sem könnyű ellenfélnek, az előző körben kiütötte a Fótot a Dániel-legénység. A 4. helyen álló BKG három negyeden át tartani tudta a lépést a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a 22. forduló eredményei jelentősen csökkentették annak esélyét, hogy a Kosok elmozduljanak jelenlegi pozíciójukból. Aktuális vendégük, az Óbuda ellenben nagy harcban áll azért, hogy előrelépjen a 13. helyről, így a Kaszások számára lesz fontosabb az összecsapás, ám Dr. Nagy Ágoston alakulata rendre hozza a papírforma győzelmeket hazai környezetben. Nyíregyházán találkozik az azonos mérleggel (10-13) álló Blue Sharks és Cegléd, a győztes nagyon közel kerül a felsőházi rájátszáshoz, emellett hatalmas lépést tesz a 6. kiemelés felé is, a CKE hazai környezetben a kupában, illetve 12 pontos különbséggel a bajnokságban is legyőzte az idényben a Cápákat, akik viszont jobb formában várhatják a rangadót. Nagy pofonból kell felállniuk a Megyeri Tigriseknek a listavezető Vasút elleni hazai mérkőzés előtt, amelynek számukra gyakorlatilag csak matematikailag van még tétje a presztízsen túl, a Párducok egy Fóton aratott siker esetén biztosan az élről várhatnák a jövő heti, MAFC elleni csúcsrangadót – a lila-fehérek azonban igazi óriásölők hazai pályán, az előző és a jelenlegi kiírásban is nyerni tudtak, amikor az aktuális listavezető (NKA Pécs, illetve Vasas) érkezett a Phoenix Sportcsarnokba.

NB I. B, Piros-csoport, alapszakasz, 21. forduló

Újbuda MAFC – TF-Budapest

Szerda 18:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

NB I. B, Piros-csoport, alapszakasz, 24. forduló

MEAFC-Peka Bau – Budafok

Csütörtök 17:30, Miskolc, Egyetemi Körcsarnok

Élő közvetítés a MEAFC TV YouTube-csatornán.

Jászberényi KSE – Vasas Akadémia

Szombat 17:00, Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok

Élő közvetítés a Jászberényi KSE Facebook-oldalán.

Újbuda MAFC – Salgótarjáni KSE

Szombat 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

BKG PRIMA Akadémia – Óbudai Kaszások

Vasárnap 17:00, Szigetszentmiklós, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok

Élő közvetítés a 24eskörzetTV YouTube-csatornán.

Hübner Nyíregyháza BS – Ceglédi KE

Vasárnap 17:00, Nyíregyháza, Continental Aréna

Élő közvetítés a Hübner Nyíregyháza BS YouTube-csatornán.

Phoenix-MT Fót – Pécsi VSK-Veolia

Vasárnap 18:00, Fót, Phoenix Sportcsarnok

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés