Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Forray távozik Kecskemétről, az Alba edzője lesz

A KTE-től már elköszönt, ma hivatalosan is bejelentik Fehérváron.



:

:

HIRDETÉS

Immár bizonyos, hogy nem Forray Gábor irányítja majd a KTE-Duna Aszfalt csapatát a 2020-21-es kosárlabda bajnokságban. A 46 éves szakember (fél év jászberényi kitérőt leszámítva) 2005 óta folyamatosan a kecskeméti kosárlabdában dolgozott, 2021. június 30-ig szólt a szerződése, amelyet a klub Forray Gábor kérésére bontott fel – adta hírül a ktekosar.hu.

Forray Gábor Kecskeméten Meszlényi Róbert, Zsoldos András, Ivkovic Stojan mellett dolgozott, majd 2016-ban ő lett a csapat vezetőedzője. Mindeközben az U16-os, az U18-as és az U20-as korosztályban is magyar bajnoki címet szerzett edzőként korosztályos együtteseivel.

2013 óta ő a magyar felnőtt férfi kosárlabda-válogatott másodedzője, ez idő alatt irányította az U18-as, és az U20-as válogatott szakmai munkáját szövetségi edzőként.

„Számomra Kecskemét marad az otthon, függetlenül attól, hogy Budapesten születtem és Székesfehérváron nőttem fel – mondta a KTE honlapjának Forray Gábor. – A családom itt marad, nem volt olyan terv, hogy elköltözünk. Annyi történt, hogy kaptam egy számomra rendkívül komoly előrelépést, és szakmai kihívást jelentő ajánlatot, ami az egyik álmom volt. Szerettem volna elfogadni, de ehhez kellett, hogy a KTE-Duna Aszfalt vezetősége elengedjen, miután még egy évre szóló szerződésem volt. A klubom roppant megértő volt, érezték a vezetők, hogy mekkora esély ez számomra, így hozzájárultak a szerződés felbontásához. Nagyon hálás vagyok a kecskeméti kosárlabdának, mert itt lettem érett, profi edző, fejlődhettem, és önállóan dolgozhattam. Hálás vagyok a tulajdonosoknak, a kollégáknak, a játékosoknak és persze a szurkolóknak, hiszen mindenkitől, mindig azt kaptam, ami a munkámhoz, egyben az előrelépésemhez a legfontosabb: türelmet, együttműködést, kitartást, profi környezetet és szeretetet.”

A KTE-Duna Aszfaltot működtető KTE Kosárlabda Klub Kft. büszke arra, hogy ambiciózus, felkészült és motivált szakember lett Kecskeméten Forray Gáborból.

„Azért döntöttünk úgy, elengedjük, mert azt gondoljuk, kész arra, hogy a mi lehetőségeinknél nagyobb célokat is meg tudjon valósítani – indokolta a klub döntését Fazekas Mihály, a sportvállalat tulajdonosi tanácsának elnöke. – Tudtuk, hogy mint ahogyan a színészeknek vannak szerepálmaik, számára is vannak ilyen edzői feladatok, szerettük volna segíteni Gábort ennek megvalósításában. És arra is büszkék lehetünk, hogy üzleti értelemben is értékes lett Forray Gábor. Ezt bizonyítja, hogy a klubunk kompenzációt kap az ügylet kapcsán.”

KTE Kosárlabda Klub Kft. rövidesen bejelenti azt, hogy ki veszi át a KTE-Duna Aszfalt szakmai munkájának irányítását.

A BB1.hu információi szerint Forray Gábor lesz az Alba Fehérvár új vezetőedzője. A kék-fehérek ma sajtótájékotatón jelentik be a tréner érkezését.

Fotó: KTE Kosárlabda Klub

HIRDETÉS

HIRDETÉS
32 hozzászólás

32
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
18 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
fejerkosarvasvillaszarmindenbányászBL menetelés Recent comment authors
szarminden
Olvasó

Csirkeferi!!

vasvilla
Olvasó

Csirke?? Hahahahahah, Épp most tette tönkre a 100 éves Vasút csapatát! Eddig csak a fiatalok menekültek tőle, most már mindenki fut amerre lát mert egy nagy romhalmazt hagyott maga után az ember.Óriási adósság az maradt játékos gyakorlatilag nem maradt. Budimír Pongó Horti menekül amerre lát. egyedül Ruják marad.

fejerkosar
Olvasó

Ne marháskodj már! Csirke Ferenc elmenült a női mezőnybe!

bányász
Olvasó

Szerintem Forray beleillik abba a közegbe. Nem a rotációról híres, az Albában meg máris van olyan játékos, akinek fontos a játékperc.
(Ezt nem rosszindulatból írtam.)

Incicica
Olvasó

Állítólag Cziczással tárgyal a KTE!

redmiller
Olvasó

Van vezetőedzőnk, másodedzőnk, szakmai igazgatónk és egyik se Czicás!

BL menetelés
Olvasó

Véres Timi

Stockalone
Olvasó

Szrecsko meg megy hozzátok.

MAFCdrukker
Olvasó

Már olyan régóta tudta mindenki, hogy kezdtem azt hinni, nem is igaz.

wiley
Olvasó

Karácsonyig kihúzza Fehérváron? 😂
Nála Csirke,Sabáli,de még Bencze is sokkal jobb edző…

Ball don't lie
Olvasó

Nagyon-nagyon félek, hogy Ivkovic megint valamilyen hivatalos pozícióba kerül Kecskeméten. (Bár eddig is itt volt, csak a háttérben.)
Az biztos, hogy az esetleges visszatérése sok kosárszerető embert üldözne el a csarnok közeléből…

redmiller
Olvasó

Tavaly nem volt!
Nem ő lesz a vezetőedző

Ball don't lie
Olvasó

Az se jobb semmivel ha a háttérben “szakmai tamácsadóként” vagy “general managerként” keveri a lapokat..

donnarumma
Olvasó

Szerintem Forray egy felkészült, nagyon jó edző!
Ráadásul számomra nagyon szimpatikus is…
Mondanám , hogy nagyon sok sikert kívánok Neki az új állomáshelyén, de úgy gondolom egyik legnagyobb vetélytársaink lesznek majd az elkövetkező években….

gulyasszabolcs00
Olvasó

Egy kalappal, Professzor! 🤙😉

Üvegtigris
Olvasó

Tudom ,hogy unalmas már a Vojvoda vonal de szerintem be fog gőzölni.Túl fogja magát válalni és ha nem megy megőrül.Így nincs aki fékeze ,Forray nem fog neki szólni a csapat kohézió felborul.

Tesito
Olvasó

Amit a mama főz azt nem főzi más!Édesanyád is biztos örül ,hogy a közelében leszel.Örülünk neked Gábor!Itt a lehetőség a bizonyításra Gyerüüünk!A sajtótájékoztatót mindenkinek ajánlom ismét zseniális ami ott megy a vezetők részéről.😂😂😀

ZZTop
Olvasó

Leakaszt sz..ért-h…ért 3 nyugger szerbet, 2 ugribugri amerikait. Voját majd szétbasssssssza az ideg a sok “hozzáértő” miatt. Várom a következő szezont. Az biztos, hogy Fofó most a pénzhiányra nem fog tudni hivatkozni.

redmiller
Olvasó

Nem lesz 3 szerb, max. egy…. Amcsik lesznek, meg egy vagy két európai!
Forray szerint, ha mind amcsi, akkor megörülnek! Kell egy, vagy kettő európai is melléjük

ZZTop
Olvasó

Az előbb még nem akartad elhinni, hogy elmegy, most már pontosan tudod kit fog igazolni :-), jöhetnek a nevek…

redmiller
Olvasó

Tudod, kommunikáció….
Amúgy 3 hete tudom…

ZZTop
Olvasó

3 hete mindenki tudja, csak te nem hitted el, hogy titeket valaki ott mer hagyni :-). Fogd fel pozitívan, lehet sanszotok, hogy olyan edző + csapat lesz ezután nálatok, akiket nem utál mindenki.

redmiller
Olvasó

Dehogynem… Aki eddig utált, ezután is fog!
Keret hasonló marad és ezért a rendszer is!

Amúgy 3 hete az, hogy hivatalosan megy és nem pletyka…

parizel
Olvasó

Ivkovics kinevelt egy minden követelménynek megfelelő edzőt, akit a KTE elenged az Albacomphoz.
Mivel szerződése volt, a fehérváriak fizetnek érte.
Mi ezzel a probléma?
Sok sikert, Forray Úr!

peterzoltan
Olvasó

Milyen követelmény? Befutok a pályára és felöklelem a bírót vagy ha úgy van akkor a nagy mágus is tart edzést a csapatomnak? Melyikre gondolsz?

redmiller
Olvasó

Egy, egyetlen egy dolgot tudsz, tudtok felhozni ellene…
Vajon egy ember hányszor hibázik élete során? Évek óta nincs más támadási felületetek ellene… Kivéve, hogy beszél, szerintetek reklamál, a bírókkal…

peterzoltan
Olvasó

Mit kellene felhozni? Az egy szem 5. helyet? A Bencze, Sabáli, Csirke, Fekete…..legalább már nyertek érmet vagy voltak négyben, vagy döntőben, még is ők a szarok, mert nem tolja őket valaki. Kár vitatkozni, mindenki tudja, hogy mennek a dolgok….

redmiller
Olvasó

Most lesz miből főzni és okosan rakja össze a csapatot

peterzoltan
Olvasó

Kompenzációt? Ezt ki hiszi el?

SárgaPárna
Olvasó

Kaptatok érte 10 Spalding labdát. 🙂 🙂

MAFCdrukker
Olvasó

Én simán bevállalnám ezt az üzletet!🤣🤣🤣🤣

redmiller
Olvasó

Én!
Mivel hetek óta ez az infóm, hogy kivásároltál az élő szerződésből! Megbízható embertől tudom.

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook