Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Forray szerint harcban lesz az aranyért az Alba

Összesen négy külföldiben gondolkodnak Székesfehérváron.



:

:

Bajnokesélyes keret kialakításán dolgozik az Alba Fehérvár, amit jól bizonyít, hogy a csapat leigazolta a magyar válogatott Vojvoda Dávidot és az előző idényben Körmenden pattogtató Frank Turnert. A gárda vezetőedzője Forray Gábor lesz, aki a klub honlapjának nyilatkozott:

A bajnokság nagy valószínűséggel októberben kezdődik, de addig még sok idő van, rengeteg minden történhet. Olyan együttest szeretnénk kialakítani, ami méltó vetélytársa a legjobbaknak. Azt nyilván nem mondhatom, hogy bajnokok leszünk, hiszen nagyon erős a mezőny, az viszont meggyőződésem, hogy harcban leszünk a legfényesebb medálért. Haladunk az igazolások terén, Vojvoda nagy értéke a hazai kosárlabdának, Turner is igazi csapatjátékos, nem szórja el a labdákat, remekül osztogat és védekezik, valamint dobni is tud. Összesen négy külföldiben gondolkodunk, tehát még hármat keresünk, egy hátvédet, valamint két játékost a gyűrű alá. Lehetnek, amerikaiak, de jöhet délszláv, vagy akár a Baltikumból érkező kosaras is, a döntő az, hogy hozzátegyen a játékunkhoz. Magyar kosaras is érkezhet még hozzánk. Augusztus közepén kezdjük a felkészülést, összesen 7-8 edzőmeccset tervezünk, erős, hazai és külföldi ellenfelekkel szemben.  

Fotó: albakosar.hu

13 hozzászólás

13
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
DennisPbaskBobanderryllaja Recent comment authors
laja
Olvasó

Egy edző nem nyilatkozhat mást csak azt,hogy a legjobbat akarják elérni. Ezt a filkót azonban sem az Alba sem a Paks sem senki nem tudja megelőzni a bajnokságban. A kupa az más…..

derryl
Olvasó

A filkó nem lesz bajnok!

Pbask
Olvasó

Rendes tőled hogy felhívod a figyelmet arra,nem így kell leírni a csapatunk nevét. Ezer köszi!

Cole
Vendég
Cole

Van, ami nem változik még egy fél éves szünet utáni restartnál sem…

Derrick
Olvasó

Már meg is van a következő légiós. A sportando megírta.

Boban
Olvasó

Így van, a finn első osztályból fog jönni egy 4-es poszton bevethető amcsi légiós. Na ő sem az az öreg délszláv lesz… 😀

ldd
Olvasó

Forray, szerintem, eddig is bátran felvállalta a nyomást/felelősséget, ez a szimpatikus oldala.
Hogy játékban,külső nyomás gyakorlásban mit talál ki, az alapján fogják sokan megítélni…

donnarumma
Olvasó

Ezt jó tudni, hogy Voját nem a kiesés elkerülése miatt vitték…

MAFCdrukker
Olvasó

Igen, valóban nyilvánvaló volt, hogy éremre, lehetőleg aranyra hajt az Alba, de én mégis bátorságnak tartom, hogy ezt Forray ki meri mondani. Igaz, hogy minden szempontból top3-as már most a keretük (ha 3 átlagos légióst gondolunk még hozzá, amelynél könnyen lehet, hogy még jobbakat is hoznak…), de azért sportágtól függetlenül sok edző/vezetőség van, aki ezt nem mondja ki hasonló helyzetben. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi évek sikertelensége és a most rendelkezésre álló rengeteg forrás miatt minden drukkerük nagy eredményekre számít, de most, hogy kimondta, hatalmas a nyomás a bombaerős csapaton. Kíváncsi vagyok, megbirkóznak-e vele.

Cole
Vendég
Cole

A most rendelkezésre álló rengeteg forrás? Jópár hete nem olvastam kosár híreket sajnos, az igazolásokkal is csak nagyjából vagyok képben, de nem gondoltam, hogy ennyire lemaradok. Támogatók érkeztek?

Cole
Vendég
Cole

Ezt tényleg irónia nélkül kérdeztem.

Dennis
Olvasó

Nem vagyok fehérvári, de miliárdos nagyságrendű költségvetésről hallani…

Cole
Vendég
Cole

Köszi, érdekes. Mi változhatott tavaly óta? Nem a számokra gondolok, azokat pontosan úgysem ismerhetjük sehol.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés