Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Forray Gábor szerint az új szabály új helyzetet teremt

Az Alba trénere olyan fehérvári magot alakítana ki, amelynek tagjai kötődnek a klubhoz.



:

:

Jelentős változás áll be a fiatal játékosok szerepeltetését illetően a 2020/2021-es szezonban, ugyanis a bajnoki első húsz percében egy U23-as kosarasnak mindenképpen pályán kell lennie. Forray Gábor, az Alba Fehérvár új vezetőedzője szerint a gondolat jó, a fehérváriaknál hét olyan játékos bevethető, akik az új szabálynak tökéletesen megfelelnek, tehát van lehetőség a rotálásra – mondta el a klub hivatalos honlapjának

– A lényeg, hogy a magyar bajnokság alapszakaszában vívott meccsek első félidejében egy 23 éven aluli játékosnak pályán kell lennie, ez a középszakaszra és a rájátszásra, valamint a hazai pontvadászaton kívüli eseményekre, tehát a Magyar Kupa összecsapásaira sem vonatkozik. A szövetség időben kihirdette az új szabályt, mindenkinek volt ideje felkészülni, Fehérváron a klub vezetése előre gondolkodott, rendkívül jó helyzetben vagyunk. Ugyanis hét olyan tehetséges kosarassal rendelkezünk, akik bármikor bevethetőek. A legnagyobb eséllyel Lukács Norbert pályázik sok játéklehetőségre, a tavalyi idényben ő jutott szóhoz legtöbbször, de említhetném a Takács ikreket, akik szintén kaptak bizalmat, de sorolhatnám tovább a neveket. Az új szabály új helyzetet teremt, senkinek nem lesz bérelt helye, profitálhat a klub és a játékos is, utóbbiaknak folyamatosan versenyezniük kell, nem dőlhetnek hátra. Az idősebbeknek is iparkodniuk kell, ugyanis húsz perc eleve a fiataloknak jut, könnyen lehet, hogy egy magyar válogatott játékos vagy külföldi kosaras kénytelen lesz a padon ülni az első félidőben.

A szakvezető szerint arról, hogy az új szabály jó vagy rossz, egy-két szezon elteltével érdemes véleményt formálni. Úgy gondolja, vannak előnyei és hátrányai.

– A húsz évesek kétség kívül az ügy kedvezményezettjei, aki viszont mondjuk 23, 24, 25 éves, tehetséges, de még nem elég felkészült a stabil, élvonalbeli szereplésre, annak jelentősen csökkennek a lehetőségei. Ugyanakkor a szövetség vezérkarának elképzelése érthető, kevés az igazán használható hazai játékos, helyzetbe kell hozni a tehetségeket. Ugyanis a légiósok és az eredménykényszer miatt a magyarok nem sok lehetőséghez jutottak. Én már leültem a fehérvári fiatalok mindegyikével, elmondtam, hatalmas lesz közöttük a versenyhelyzet, amiből jól jönnek ki, ugyanis aki a legjobb formában lesz, a korábban megszokottnál lényegesen többet játszhat. Mivel egyetlen kosaras sem lesz képes arra, hogy húsz percen át maximumot nyújtson, két játékos biztosan szóhoz jut a meccseken, de lehet, hogy több is. Fontos, hogy minimum négy fiatal bevethető legyen, esetleges sérülés vagy formahanyatlás miatt.

Forray szerint az utóbbi időben nem csak az Alba gondolkodik tudatosan a tárgykörben, a Debrecen, a Körmend és a Kecskemét is hasonlóan cselekedett.

Én fehérvári születésű edző vagyok, eddig másutt dolgoztam az élvonalban. A célom az – ami találkozik a vezetők elképzeléseivel -, hogy ki kell alakítani egy olyan fehérvári magot, amelynek tagjai kötődnek a klubhoz, a városhoz, éveken át bizton lehet rájuk számítani. Több egyesület 23 éven aluli játékosokat szerepeltet, mi viszont húsz éven aluliakat dobunk mélyvízbe, akik két-három év múlva is megfelelnek ennek a szabálynak, sőt, az idő múltával meghatározó, NB I-es játékosnak mondhatják magukat. A meccseken 8-9-es rotációval mennek a csapatok, ennyi játékost forgatnak az edzők. Szisztematikus munkával, türelemmel évente egy-két fiatalt fel lehet építeni. 

Fotó: albakosar.hu

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
MendezTonymontanakrszredmillertörrögszultán Recent comment authors
Mendez
Olvasó

“könnyen lehet, hogy egy magyar válogatott játékos vagy külföldi kosaras kénytelen lesz a padon ülni az első félidőben.”
Jelenleg egy válogatott játékos van az Albánàl…
Na add be ezt Vojjjácskának aki olaszba bedurcizott mert csak 20 percet játszhatott meg nem ő dobhatott rá mindent…
?????

Tonymontana
Vendég
Tonymontana

“Forray Gábor szerint az új szabály új helyzetet teremt “

Valóban???? ??

törrögszultán
Olvasó

Magyar specialitás, hogy a 23-24-25 évesek még nem felkészültek a stabil élvonalbeli szereplésre…
Az utánpótlásért felelősök miit csinálnak azon kívül hogy nagy pénzeket kapnak a TAO -ból, amit nem arra költenek amire kellene…

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

Ennek az szabálynak az lesz a következménye, hogy a fiatalok hullani fognak, mint a legyek. Egy-két “önkívületben” játszó színesbőrű kollega majd úgy helybenhagyja őket, hogy sokan a kórházban fognak kikötni.
Nagyon nem szerencsés a mi nádszálkarcsú gyerekeinket összeengedni a bódult feketékkel. Ne legyen igazam, de nagyon sokan nagyon komoly sérüléseket is össze fognak szedni 21-22 évesen.

krsz
Olvasó

Végre valaki le merte írni! Köztudott, hogy vannak, akik felpörgetik meccsek előtt/közben magukat. Na most mi ezek közé a 100-110 kilós állatok közé dobjuk be a saját kis vézna fiataljainkat, akiknek a hátsóján még ott a tojáshéj? Egy orrtörés, vagy egy szemöldök felrepedés még semmi, de majd amikor a csontok törnek és szalagok szakadnak sorozatban, na majd akkor megnézem a szabály kitalálóinak az arcát. A nőknél ez a szabály működik, mert nincs komoly fizikális különbség egy 21 éves és egy 27/28 éves játékos között, és nem is nagyon agresszív a játék. De hogy itt mi fog történni, amikor 3 jólmegtermett… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

“évente 1-2 fiatalt fel lehet építeni”
-akkor hol vannak akik fel lettek építve?
-az up edzőknek nem ez a feladatuk?

redmiller
Olvasó

Forray kezei közül:
Csorvási, Horti, a visszavonult Lekli, Kovács Ákos, valamikor Csabay, Pongó Máté, Pongó Martin (arról nem tehet, hogy visszament B-be…), Mészáros M. (azt hagyjuk miért nem mer gyűrűre nézni…), Molnár Dani (szerintem nincs kész, de a DEAC-nak csak kellett!), Lewis-t is szépen elkezdte felépíteni, Kucsera.
Még Molnár Marci is megkapta a lehetőséget, vitte is az Alba, majd most a DEAC
Szóval éppen rossz ember cikkénél írsz….

donnarumma
Olvasó

Ő nyilatkozta,ezért írtam nála…
A többi 11 edzőnél is fel lehet sorolni?
Ha igen, akkor minek az új szabály?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés