Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Forray Gábor szerint az Olaj egyenlít

Állandó szakértőnk elemezte az első mérkőzést és elmondta gondolatait a másodikról.



:

:

Az első mérkőzésen a Falco óriási energiával kezdett. Nagyon jól felkészültek az Olaj támadójátékaiból, lezárták a mozgásirányaikat, nem engedték arra menni őket amerre akarnak, ezért későn, nem ott kapták a labdát ahol szerették volna. Áttörték az elzárásokat jól denyolták őket. Nagyon jól szűkítettek a területeket, jól védekeztek 1:1 -ben, jól védték a labdás kettő-kettőt, a rotációban pedig mindent befutottak, mindenhová odaértek. A kikényszerített hibák után (eladott labda, rossz dobás) villám gyorsan mentek át tranzíciós játékba a szombathelyiek. A szolnoki gárda, rá egyáltalán nem jellemző módon rendkívül tompa volt védekezésben. Elsősorban a Falco „motionjátékánál, a korai 2:2-védésében hibáztak a negyed elején, mely szituációkból a Falco jól bontott, rendre megtalálta a jó helyzeteket, jöttek a betörések, majd ezekből a kiosztások utáni jó ritmusú triplák. Ezeket értékesítve pillanatok alatt kialakult egy 10 pontos hazai vezetés. Ráadásul a Falco nem csak a felállt védekezésben volt nagyon koncentrált, hanem nagyon jól, extrán zártak vissza, ezzel megakadályozva az Olajbányász egyik legnagyobb erősségét, a gyors lerohanás utáni könnyű gólok megszerzését. Nagyon jól menedzselték faultokat bónuszig. Egyszóval nem engedtek könnyű kosarat  egyáltalán, míg a másik oldalon a Falco sok ilyet szerzett. Egy idő után az Olajnál is meg voltak a jó kinti helyzetek, de az eléjén nem találtak be. Pikáns volt a Thomas vs. Tiby és a Keller vs. Wiggins párharc a festékben. Azt mondhatom, hogy ezen a téren is jól limitálták a szolnoki erőcsatárt.  Az Olaj próbált sok labdát bejuttatni a festékbe, de keményen fizikálisan, védekezett a alsó poszton a Falco és a Tisza-partiak nem tudták érvényesíteni fizikai erejüket. Vidin mester az első negyed utolsó 1,5 percére szerkezetet és védekezést váltott. Átállt egy alacsonyabb szerkezetre Révész volt az 5-ös Rudner a 4-es , 1-3-1 alapfelállásból (Rudner az ékben aki zavarta a labdást) match up-zónára váltottak. A második negyedben is rövid ideig még így voltak fent, azonban ekkor az Falco sok kosarat szerzett második esélyből a támadó lepattanók után. Az Olaj próbált nagy nyomást helyezni a labdás emberekere, és késleltetni a labda átvételét, lassítani a labda felhozatalát. De a Falco jól reagált erre, mert olykor Keller vagy Tiby is felhozta azt, majd a támadó térfélen már az ennek a szituációnak megfelelő set offense-et kezdték el. Sőt, mivel közel voltak a védők a támadóhoz, gyakran a támadók egyszerűen 1:1 -ben megverték a védőt, a segítség késett így sima kosarakat szereztek. De ilyen szituációból, Keller és Tiby is eredményes tudott lenni. Ki is alakult egy 20 pontos különbség a két csapat között, aztán az Olaj ismét váltott védekezést.  A labdás kettő kettőket a match up-zónában elváltották. A Falco ekkor igyekezett olyan missmatch-ek kialakítására, hogy a kisember Wigginsszel kerüljön szembe. Ilyenkor egy szolnoki kisember próbált rásegíteni, de azonnal megpasszolták az üres embert és lejátszották a létszám fölényt akár kint, akár bent.

A második félidőt az Olaj egyből zónavédekezéssel kezdte. Ez ellen az Falco nem jó ritmusban támadott, a szolnoki alakulat tudott egy-két jó ritmusú támadást vezetni, betaláltak kintről, bentről, illetve a Falco védekezése ebben a periódusban kicsit lazább, puhább lett, nem voltak annyira koncentráltak, ezt az Olaj azonnal kihasználta. Jó 2:2-ket játszottak, tudtak előnyt szerezni az elzárások után, melyekből tetszetős támadásokkal szép kosarakat szereztek. A Szolnok továbbra is a match-up zonát alkalmazta  melyben a 2:2-t elváltották. A címvédőnek ez nem ízlett. Sokat egyénieskedtek ekkor és rossz ritmusú, nehéz dobásokat vállaltak, melyek után az Olaj tudta játszani az erősségét a gyors lerohanásokat mely végén könnyű kosarak jöttek, meg is érkeztek 10 pont alá. Konakov mester kérte, hogy ezzel a védekezéssel szemben, olyan játékot játsszanak, ami ember elleni és járassák a labdát, kollektíven kosarazzanak. Azonban az, hogy a Falco vissza tudta állítani a közel 20 pontos különbséget, az a védekezésük feljavulásának volt köszönhető. A záró felvonásban már ismét azon a szinten védekezett a hazai csapat ahogy kezdte a mérkőzést. Sok eladott labdára kényszerítették a vendégek mezőnyembereit – egyébként egész mérkőzésen. Az ebből szerzett labdákból könnyű kosarak jöttek, mely demoralizálta szolnokiakat. Végül magabiztosan nyertek.

A második összecsapás teljesen más lesz! Biztos mindkét edző próbál valamit változtatni, vagy reagálni arra, ami előző összecsapáson nem volt jó.

Meggyőződésem, hogy az Olaj hasonlóan fog kezdeni mindkét oldalon, mint tette az első meccsen a Falco. Kemény agresszív védekezés, jó tranziciósjáték, mely után hazai pályán jól fognak dobni. Ha a Falco nem tud nagyobb előnyt kialakítani az elején és az Olaj végig fókuszált marad akkor azt gondolom, hogy egy izgalmas akár egy egylabdás végjátékot is láthatunk. Én szeretném minél tovább élvezni ezt a párharcot, tehát minél több meccset szeretnék látni, ezért az Olajbányász győzelmére tippelek.

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
KPSVRKKBorn2BallBabos PéterStockaloneBenito Toth Recent comment authors
KPSVRKK
Olvasó

Ez jó olvasmány volt, köszi!

Stockalone
Olvasó

Ha a Falco képes lesz a védekezést hozni, akkor nem lehet probléma a győzelem.

Benito Toth
Olvasó

Perfetto Mester! Ezt hívják Profi elemzésnek! A 2024/25-ös Szezonban csak jobb Helyről!
Jó a Nyakkendő!

SopronKCfan
Olvasó

Na így kell elemezni.

Ewing
Olvasó

Ja, ez komoly volt

Türelmes
Olvasó

Micsoda részletes elemzés!
Gratulálok hozzá, bár egy magyar oldalon kicsit soknak találtam az idegen kifejezést.
Elfogadom, ez az általános kifejezésmód, de én mégis örülnék, ha mindenkinek érthetőbb mód szólna a szó.

Born2Ball
Olvasó

Ez szerintem inkább az interjúztató feladata, hogy egy-egy idegen kifejezést (ami a szaknyelveben teljesen átlagos, illetve a legtöbb hülyén hangzana magyarul) felületesen is, de elmagyarázzon.
Forray nyilván nem fogja részletekben elmondani egyes szavak mit jelenthetnek, de egy laikusnak ez így nem feltétlen érthető, főleg, hogy helyenkét szerintem túl is magyaráz.
Ettől független a cikk és az interjú alany több mint rendben volt, hasonló embereket kellene elemzőként felkérni, mert a többiek messze elmaradnak ettől a színvonaltól

fanaticfantastic
Olvasó

Így legyen! Hajrá Olaj!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés