Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Forray Gábor: nem vagyok megelégedve a súlyával, nem azokkal a paraméterekkel jött, amelyekkel ajánlották

Az Egis Körmend edzője értékelte csapata szlovéniai edzőmérkőzéseit.



:

:

A Vas Népe munkatársának értékelte a két szlovéniai edzőmérkőzést az Egis Körmend edzője, Forray Gábor.

“Azért választottam a Domzalet és a Krkát, mert nagyon képzett, agresszív, fizikális együttesek, amelyek ellen fel tudtuk mérni, hogy milyen úton haladunk. A Domzale a szlovén ligában élcsapatnak számít, a Ljubljana és a Krka mögött közvetlenül az élmezőnyhöz tartozik. Nagyon harcos mérkőzés volt a szombati, meglátásom szerint jól reagáltunk a test-test elleni küzdelemre, annak, ellenére, hogy gyakorlatilag a buszból kiszállva azonnal pályára léptünk. Az erő- és állóképességünk megfelelő volt, hiszen végig kontrolláltuk a mérkőzést, ami viszonylag szoros volt. A negyedik negyedben összeállt a védekezésünk, mindössze 8 pontot kaptunk, ellenben dobtunk 18-t és ennek fényében azt mondhatjuk, magabiztosan nyertünk, amit persze nem kell túlértékelni a felkészülés ezen szakaszában, de a győzelem ténye mindenképpen örvendetes. Ez elsősorban a védekezésnek volt köszönhető, de támadó oldalon is jól dobtunk. Másnap a Krka következett, amley tavaly még ABA-ligás volt, de elvileg kiesett onnét, viszont mivel bővítették a liga létszámát, ezért bentmaradhatott. Teljesen új csapatot építettek, a tavalyihoz képest erősebb gárdájuk van. Sejthető volt, hogy nem mi leszünk a meccs esélyesei, ennek ellenére teljesen nyílt volt a találkozó az első félidőben. A második félidőben is vissza tudtunk jönni 5-6 pontra -10-ről, csak a negyedik negyed volt az, amelyben kinyílt az olló, így nagyobb lett a különbség, teljesen jogosan, hiszen egy nálunk jobb együttessel játszottunk. Ez is volt a célunk a felkészülés elején, hogy minél erősebb csapatokkal mérjük össze erőinket. A Krka ellen már mutatkoztak a fáradtság jelei, nem dobtunk jól kintről, és bár voltak szép akcióink, sok esetben nem tudtunk pontosan célozni, elsősorban távolról. De összességében a szlovén túra elérte célját, tanulságosan meccseken vagyunk túl, amelyeket majd kielemzünk. Jelenleg a Krka hozzánk képest egy magasabban jegyzett csapat, egy másik polc. A délszláv, exjugoszláv csapatokat amúgysem lehet soha leírni, kellemetlen ellenük játszani. Összességében a Domzale ellen magabiztosak voltunk, a Krka ellen viszont kijött a különbség, de ebből lehet építkezni. Elégedett vagyok játékosaimmal, noha még rengeteg munkánk van, főleg védekezésben, de azért támadó oldalon is. Megjegyzem, csak csütörtök délután és pénteken edzhettünk teljes kerettel, körülbelül ott tartunk, ahol ilyenkor tartani kell.”

Forray Gábor kissé csalódottan nyilatkozott az új légiósról, a nemrégiben igazolt Mervin Jamesről.

Egyelőre nem azt hozza, amit vártunk tőle, ennek több összetevője van. Egyrészt csütörtökön érkezett egy teljesen más kultúrából, az időátállással is meg kell küzdenie, illetve nem vagyok megelégedve a súlyával, nem azokkal a paraméterekkel jött, amelyekkel durván fogalmazva árulták. Egyelőre teszteljük, meglátjuk mit tud alkotni. Az, hogy mennyi kosarat szerez, most abszolút mellékes. Hozzáteszem, ezek a légiósok mind próbajátékon szerepelnek nálunk, nem rendelkeznek fix szerződéssel, hiszen alsó polcról válogatunk kevés pénzért, úgyhogy teszteljük valamennyiüket, mit tudunk belőlük kihozni

– mondta a tréner.

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Oroszlanyi BanyaszMotoros AnyukájazterulezRoundmendMindigNO Recent comment authors
Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

“Egyelőre teszteljük, meglátjuk mit tud alkotni. Az, hogy mennyi kosarat szerez, most abszolút mellékes. Hozzáteszem, ezek a légiósok mind próbajátékon szerepelnek nálunk, nem rendelkeznek fix szerződéssel, hiszen alsó polcról válogatunk kevés pénzért, úgyhogy teszteljük valamennyiüket, mit tudunk belőlük kihozni” Ez a rész teljesen rendben van, korrekt. Nem ámít, nem hiteget, és nem vetít előre egy el nem érhető álomvilágot. De akkor minek kellenek ezek: “Mervin James jó fizikai adottságokkal rendelkező, született atléta! Egy igazi “stretch 4” játékos. Rendkívül dinamikus, erős és gyors. Kiváló tranzíciós játékos előre és hátra is. Mindkét oldalon (támadó és védő) jó lepattanózó. Agilis, jó védőjátékos, és… Olvass tovább »

MindigNO
Olvasó

Eddig csendben voltam a Körmendi dolgokkal kapcsolatban, azonban eléggé kezd gáz lenne ami ott folyik az elmúlt pár évben, így haladnak sajnos a süllyesztő lesz a vége, de az a klub nem ezt érdemelné. De eléggé lejtmenet.

zterulez
Olvasó

Akkora adóssággal, ami nekik van, csoda, hogy egyáltalán még léteznek.

Motoros Anyukája
Olvasó

Te foglalkozz a sajátoddal! Melyik igazgató vagy náluk? Nagy az arc okoska!

2lee14
Olvasó

Úgy szép az élet, ha zajlik.

SárgaPárna
Olvasó

Szegény Forray nem tudja, mire vállalkozott. Nem hiszem, hogy sokáig fogja bírni a tébolydában!

Roundmend
Olvasó

Elmondható, hogy a körmendi kosárlabda körül kialakultnál már csak a te fejedben nagyobb a téboly és ha te ezt pszichopataként így bírod, akkor Fofónak ez gyerekjáték lesz!

WestChampi
Olvasó

mekdánelc

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés