Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Forray Gábor: Megérdemelten nyertük meg a bronzérmet

Matthias Zollner szerint nem volt esélyük a mai találkozón.



:

:

Mint ismert, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét megérdemelt győzelmet aratva hódította el a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa bronzérmét, miután 96-78 arányban megverte az Alba Fehérvár együttesét. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón nyilatkoztak a vezetőedzők:

Forray Gábor, Kecskemét: Szeretnék köszönetet mondani a csapatomnak, a játékosaimnak, a stábomnak és az egész klubnak, hogy segítették a munkámat. Azt gondolom, hogy abszolút megérdemelten nyertük meg ezt a bronzérmet. Szakmailag annyit szeretnék hozzátenni, hogy az első negyedben nagyon jól játszottunk, úgy kezdtük el a találkozót, ahogyan azt megbeszéltük. A második játékrészben egy kicsit belealudtunk, könnyelműsködtünk. Amiatt jött vissza az Alba a meccsbe, hogy tíz támadólepattanót szedett, mi pedig eladtunk hét labdát, ebből tizenkét pontot szereztek. A második félidő számai: két támadólepattanó és két eladott labda. Szerintem ez volt az egész kulcsa, ezen az estén jobbak voltunk. Mindez már semmit nem jelent, mert arccal a rájátszás felé tekintünk.

Matthias Zollner, Székesfehérvár: Nagyon csalódottak voltunk a tegnapi utolsó öt perc miatt, de úgy gondolom, hogy a mai meccs nem most dőlt el, hanem két dolgon múlt. Az első az előszezon hiánya, illetve az, hogy a játékosok nincsenek megfelelő fizikális állapotban, a mai napon is tartalékosan tudtunk kiállni. Mindenki láthatta, hogy a hátráltató tényezők ellenére megpróbáltuk felenni a kesztyűt az ellenféllel, de a kulcsjátékosok hiányában erre gyakorlatilag nem volt esélyünk. A Kecskemét nagyon összeszedett játékot mutatott és tudta, hogy mit szeretne megvalósítani az első pillanattól kezdve, igazából nem volt esélyünk. Szeretnék gratulálni a KTE-nek, megérdemelten szerezte meg a bronzérmet. Innentől kezdve a felsőházra koncentrálunk.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Cibonanezo828donnarummatörrögszultánJólnézünkMIKI Recent comment authors
nezo828
Olvasó

Gratulálok a Kecskemétnek!
Zollnerrel kapcsolatban… , hogy finoman fogalmazzak nem vált egy kicsit sem szimpatikusabbá, ha jól értettem szegény a körülmények áldozata, aki tökéletesen kívülálló a sikertelenségben és nem mellesleg egy meg nem értett zseni. Ugye?!

donnarumma
Olvasó

A “kiegyenesedett” csapat az “óriással”-
az egyetlen csapat aki 2x is ki tudott kapni egy hétvégén

törrögszultán
Olvasó

Nagyon masszív, és biztos volt a védekezése al Alba csàvók csapatának…ebből gyors, pontos hatékony volt a támadó játék!
Szuper döntéseket hoztak a pályán és a kispadon is. Hajtottak, küzdöttek egymásért, a klubbért, ha már bejutottak a 4 közé. Látszott, hogy kupát akartak nyerni…
Vagy rosszúl láttam??
Lelketlen, hitvány játék volt, amire nincs magyarázat!!!

JólnézünkMIKI
Olvasó

Zollner! Forraytól tanulhatnál, szakmát, alázatot, viselkedést, meg úriember módjára nyilatkozni!
Szégyelld magad!

Cibona
Olvasó

Ha nem tudnád volt nálunk forray…és ennek alapján amit írtál abból semmit ne tanuljon forraytol…mi ismerjük forrayt veled ellentétben…

Mendez
Olvasó

Miket beszél ez a nyakatlan törpe?
Előszezon hiánya?????
Hiányzó játékosok?
Egyszem légiós a Fakuade hiányzott meg a bajnokságban 8 percet átlagoló Balsay.
Most miért nem jössz azzal te szerencsétlen, hogy milyen f@sza csapat vagyunk mióta én itt vagyok?

Baszketboll
Olvasó

Teljesen megérdemelt! Gratula Fofó!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés