Bajnokság
Forray Gábor: Felmosták velünk a padlót
Szrecsko Szekulovics óriási győzelemről beszélt a fehérvári mérkőzés után. Edzői nyilatkozatok.

:
:
Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák 78-87 (21-31, 13-26, 17-11, 27-19)
Forray Gábor, Alba: Megérdemelte a győzelmet a Szeged. Az első félidőben különösképpen jól játszottak, de nyilván mindenki úgy támad, ahogy hagyják. Ez alapigazság, és mi gyakorlatilag nem csináltunk semmit az első húsz percben védekezés gyanánt. A Szeged pedig van olyan rutinos, és jó játékosokból áll, hogy ezt kihasználta és kiépítettek egy olyan előnyt, amely a meccs végéig kitartott. Magyarázat nincs, elnézést kérek a szurkolóktól, hiszen teljesen mindegy, hogy hazai pályán, vagy idegenben vagyunk, de nem lehet ilyen első félidőt produkálni. Ki lehet kapni, mert nem vagyunk robotok, de azt nem engedhetjük meg, hogy felmossák velünk a padlót, és az első félidőben ez történt. A szünetben átbeszéltük a dolgokat és utána megmutatta a csapat, hogy van tartása.
Szrecsko Szekulovics, Szeged: Nagyon nehéz mérkőzést is játszottunk, hiszen az Alba mindig erős hazai pályán. Ezúttal sem volt másképp, az volt a győzelmünk kulcsa, hogy nagyon jól indítottunk az első félidőben, jól védekeztünk a támadással sem volt problémánk, valamint jó dobtuk a hárompontosokat, és rengeteg asszisztot adtunk. A második félidőben tudtuk azt, hogy vissza akar jönni a meccsbe az Alba, egy kicsit el is fáradtunk, de koncentráltunk. Óriási győzelmet arattunk, az biztos, hogy nem sok csapat fog itt nyerni.
Címlapfotó: Alba Fehérvár Facebook/Simon Erika

Fofonak ez a szint magas. Neki egy biztos középcsapat a maximum! Kiderült, amikor igazán kellene, nem tud érdemileg beleszólni a meccsbe. Tegnap is mit művelt…semmit. Elméletben nagyokat alkot, oldalakat képes egy egy játékosról elemezni, de ha nem tudja azokat átadni a gyakorlatra, kalap szamocát sem ér ! Láttuk tegnap.Gyenge mester! Tudhatná, egy egy kiabálás, felrázza a punnyadt játékost…
Nem megbántva az Alba szurkolóit, sőt inkább sajnálva őket írom amit írok. Amíg szegeden nem volt értelmes kosár addig Albacomp szurkoló voltam, még a kilencvenes évek végén, szinte gyerekként. Volt mostanában is olyan fehérvári csapat aminek jó volt szurkolni (ha nem ellenünk játszottak). De ez a mai banda harmatos, legalábbis most. Lehet hogy a játékosok többre lennének képesek, ezt nehéz megmondani mert egy csapat sosem az egyének összessége, szóval attól hogy veszel 5*20 pontot még nem dobsz százat. Ami viszont tuti hogy Forray “mester” alkalmatlan komoly kosárcsapat padjára. Szurkolóként régóta látom, hallom mit művel a csapataival élőben és TV-n keresztül… Olvass tovább »
Forray a mérkőzések elötti szófosásaid helyett a csapatodat készitenéd fel! Sokan meglátják a semmitmondó szövegedet el sem olvassák! ” Sok beszédnek sok az alja”
Tökéletes szakkommentátor lenne. Csak az edzősködést ne erőltesse…
Szakkomentátornak tényleg profi lehetne, Jenő elbújhatna mögötte.
Te miért egy liverpooli nicknevet választottál ??
Ja és itt szeretném megköszönni a Falco sportszerű szurkolóinak aggodását csapatunk sikereinek elmaradása miatt. Ti biztos nagy szakik vagytok ebben a sportban, sikert sikerre halmoztatok már a kosárpályán, mellette vagy ha nem itt akkor a civil életben .
Látom, lelkes trollokkal van tele az oldal! Hol voltatok, míg az Alba nem kapott ki a Körmendtől (ott ahol amúgy sem könnyű nyerni…), meg az idén mindenkire veszélyes Szegedtől???? Persze a magyar bajnokság olyan szar, hogy egyes csapatok nem szenvedhetnek vereséget… Értem! Mutassastok nekem veretlen csapatokat az elmúlt évekből!!! ZTE óta nem volt nagy győzelmi széria….
Falco két meccsen is kapott elég szembetünő hibák miatt! Okorn mégse rossz edző, vagy követelik itt a távozását! Szolnok is bukott kétszer, mégsem rossz az edző! Körmenden 5 bukta…
3 vereség miatt nyűszít pár ember, meg szaredzőzik…. Kutyakomédia! Főleg, hogy az Alba még egy meccsen se tudott teljes kerette l felállni…. Persze Pbask te egy rohadt objektív paraszt vagy, akinek ez az érve….
Tegyük fel igazad van. Itt páran Körmend vereségénél sokan elakarták küldeni Zsigát, mégsem láttalak ilyen vehemenciával védeni őt,szóval adott a kérdés,addig hol jártál?
Nem olvastam! Viszont nem más csapatok szurkolói szaroztak, küldték volna el…
Milyen 3 vereség miatt? A gazdidat mindig is fogalmatlannak tartottuk elég sokan.
Okornnak vannak eredményei. A Fofókád elért valaha valamit? Csak nyomjàk ezerrel…
Mennyi pénzből?
Igen, 4 vereség! Nem láttam a friss tabellát…
Forray először ül pénzes csapat padján egy világot súlytó járvány idején… Kb. 40 nap alatt lejátszottak 4-5 felnőtt játékossal 11 meccset…
Te ennyire sötét vagy? ?♂️ Most meg milyen 4 vereségről beszèlsz?
Az edzői pályafutásáról volt szó. Nyomják a gazdidat ezerrel, nulla eredménnyel…
Forgasd ki! Neked úgyse jó! Se őt, se engem nem ismersz….
Égesd magad kisdobos!
Válogatott meccseken vagy az EB-n Kolozsváron tisztelték.
Aztán rájöttem milyen kis csicska vagy!
Te meg arcnélküli nethuszár…
Szánalmas vagy?
Turner, Curry, Davis, Ahmad, Vojvoda. Ennyi az Alba felnőtt kerete. Ehhez jönnek a fiatalok: Lukács, akire az utolsó 4 meccsen valamiért el kezdték fújni a faultokat. Nem tudom korábban puhább volt-e a védekezése , de Szolnokon pl Cecike 3 egymás utáni támadásban fújt rá 3 faultot. Így nehezen használható. Omeneka védekezése ön- és közveszélyes nála egyértelműbbek a faultok mint Norbinál. Tegnap nem volt Balsay, aki ígéretes, de sok labdát nem használhat támadásban. Takácsok közül Milánt már Forrai is leírta, de Martin is többet árt mint használ. Sodiq meg Farkas Sanyiék nagy tévedése , nem tudom mit várnak el tőle. Akár… Olvass tovább »
“… Ennyi ez a fantasztikus , állítólag rohadt drága keret…”
Az Alba egy játékosnak kifizet annyi pénzt (150 millió), amiből a Szeged két évig fizeti a légiósait.
De ha szerinted ez a realitás,
meg ez így rendben van, akkor nem szóltam.
Sorry.
Nagyjából sejtem ki lehet az az egy játékos…
Te imadsz ferditeni és megint fix összeget írsz. 3 év alatt fizeti ki és az én infom szerint kicsit kevesebbet. De veled nem merek vitatkozni , mert te a szegedi légiósok fizetését is tudod, forintra. Azt nem írod be, hogy mennyit keres nálunk az első éves Ahmad, Davis vagy mennyit kapnak a fiatalok Lukácstól lefelé Balsayig. Ja, az már nem szólna akkorát ? De azt sem írtad még be mennyiért lehet elhozni egy irányítót az olasz bajnokságból, megszerezni egy Badzimot, megtartani egy Cakarunt. Én is írhatnám, hogy tudom, ha Warner pénzét is beszoroznám 3 éves bérre akkor 100 Milla feletti… Olvass tovább »
Lukács, Balsay kettősből még lehet valami de a többi fiatalt én sem értem. Mikor Sodiq fiam idejött emlékszem ódák zengtek körülötte mekkora nagy tehetség, nem sokszor láttam játszani de borzalom a srác, olyan érzésem van mikor nézem, mintha az alapvető mozgáskoordinációjával is gondok lennének, mint aki tényleg két hete tanult meg járni. Nem akarom bántani mert amúgy biztos rendes gyerek, de lassú, körülményes, dobni nem tud, egyedül magasra nőtt kora ellenére, na de komolyan ez lenne a játékosmegfigyelés? , bár ha úgy nézzük izzót cserélni jó lesz, abból Somogyi is karriert csinált magának, jut eszembe róla tud vki vmit? Summa… Olvass tovább »
Hát Somogyiról tényleg nem tudunk semmit,mert nem hagyott mély nyomot bennünk.Mintha B csoport valamelyik csapatánál olvastam volna a nevét,de erre nem vennék mérget.
Ha ennyi pénzből egy csapat csak ilyen produkcióra képes,
akkor mindig fent kell keresni a hibát.
Nem Forraynál, hanem még feljebb.
Mennyiből ? Úgy imádom, hogy Szolnokon, Szombathelyen mindenki tudja mennyi pénz van más csapatoknál.
Én soha nem szoktam összegeket írogatni mert nem is tudok.. De tényleg azt gondolod ahol ott van Simon, és ahova Vojvoda aláír 3 évre ott nincs pénz..? Biztos vagyok benne az elmúlt évtizedek alapján, illetve hogy Fehérváron több sportág élvonalban jól szerepel biztos, hogy kosárlabdában is ott vagytok a top4 költségvetésben!! És akkor itt csodálkozva teszed fel a kérdésedet.. vicces☺
Szerintem is a leggyengébb láncszem az Albánál az edző. Túl van értékelve alaposan.
Tavaly Turner a Körmend esze volt, nem valószínű, hogy elfelejtett kosarazni. Csorvási is jól használható játékos volt ott. Vojvoda is csak árnyéka önmagának és bizony Curry is stabilabb ember volt a Falcóban.
Az Alba nincs összerakva. Jó egyéni képességű játékosokból áll, de a csapatjáték gyenge, a védekezés nagyon ingatag. Ez a legutóbbi két tévés meccsen jól látható volt.
Csorvásit a béka segge alá nyomta a Covid…. Onnan áll fel, de idő!
Csorvasi a legaprobb lancszem ebben az egyenletben.
Jol kiragadtad a lenyeget.?
Miért a Covid ellen szétrobbant az erőtől , gyors volt és lelkes ? 🙂
Soha egyetlen újságíró sem fogja megkérdezni Forray úrtól, hogy mivel töltötték azt a plusz hat hetet, amit kitrükköztek maguknak?
Tudom tudom betegek voltak, csak kávézni, sétálgatni esküvőre tudtak járni…
A legviccesebb ezek után sírni, hogy zsinórban tíz meccsük van. Tetszett volna nem sumákolni, arra törekedni, hogy minél hamarabb pályára tudjanak lépni, nem kiskapukat keresni.
Legolcsóbban az edzőt lehet lecserélni, napok kérdése ha van esze a vezetőségnek. Ilyen magas emberekkel és ennyi jó kinti dobóval nem itt kellene tartani.
Forray jó edző, nem kell cserélni! Fekete Ádám, Kovács Adrián, vagy Patay Benjamin kategóriához képest NBA…
De álljon már a sarkára!
Forrai miért jó edző? Az általad említettekkel egy kategória.
Volt valamilyen eredménye valaha is? Elvolt Kecsón a langyos vízben. Jászberényben megbukott, a helyette érkező Szrecskoval ugyanaz a csapat sokkal jobb volt.
Fofót csak nyomják ezerrel valamiért…
Aha! Mesélj még…
Szrecsko is éppen megúszta a bukást… Mellesleg pár játékos ki lett cserlélve, amire Fofónál nem volt hajlandó a jászberényi vezetés…
A gazdidnak volt valaha valamilyen eredménye? Csak nyomják ezerrel, mert jó pincsikutyája a cucikázónak… Egy igazi fogalmatlan antiedző.
+1
Redmiller,te nagyon hülye?
Saját magad szopatod.
De lehet,hogy egyszerűen csak a gazdid szeretője vagy..?
Forray Úr!
Már a Körmend ellen sem harcolt az Albacomp, de a tegnapi még csúnyább munka volt!
Turner nulla, Milánt nem lehet pályára tenni, Davis semmi…stb
Edző Úr, ÉBRESZTŐ!
Forray Úr nagy ez a kabát Önnek. Egy igazi edzővel meg nem dilettáns vezetőséggel nem itt járna a csapat. Pénz van, jó játékosok is vannak még nem jók is. Néhány játékos egy kicsit néhány meg nagyon el van szállva magától és nincs edző vagy vezető aki helyre tegye őket. Edző és irányító cserével nyitnék. Ennyi pénzből ez s teljesítmény = 0 ??