Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Forray Gábor: Ez tipikusan az a helyzet, mikor mindkét fél fellélegzik

A KTE vezetőedzője szerint minden erejükkel azon lesznek, hogy a négy közé kerüljenek.



:

:

Mint ahogy beszámoltunk róla, kedden délben elkészült a Magyar Kupa nyolcas döntőjének sorsolása az MKOSZ székházában. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Nyíregyházával fog megmérkőzni az elődöntőbe való kerülésért.

A csapat vezetőedzője, Forray Gábor úgy gondolja, hogy mint az alapszakaszban, most is az éppen aktuális forma lesz a mérvadó a nyírségiek ellen – mindezt a klub honlapjának nyilatkozta.

– Először is gratulálok a csapatnak, hogy sikerült bejutnunk a nyolcas döntőbe, megsüvegelendő teljesítmény. Ami a sorsolást illeti, ez tipikusan az a helyzet, mikor mindkét fél fellélegzik, hiszen nem topcsattal került rögtön szembe. Mindkét együttesnek van esélye legyőzni a másikat, az éppen aktuális forma fog dönteni majd semleges pályán. A Nyíregyháza egy jó csapat, már az alapszakaszban is bizonyították ezt ellenünk, hiszen végletekig kiélezett csatákat vívtunk. Jó szájízzel várhatjuk a tornát, minden erőnkkel azon leszünk, hogy a négy közé kerüljünk!

Fotó: ktekosar.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Thomas650413MivanmivanBuborka Recent comment authors
Mivanmivan
Olvasó

Forray, te bohóc 😀 Elpicsáz benneteket a Nyíregyháza.

Thomas650413
Olvasó

Mivanmivan te bohóc!
Írd már meg a hatoslottó nyerőszámait, te kis Nostradamus!
Olyan sötét vagy, cseszd meg, hogy hozzád képest egy néger szénbányász valaga, maga a fényárban úszó Las Vegas!

Buborka
Olvasó

Esélye lesz a Nyíregyházának friss feljutóként akár a kupabronzért is játszani.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés