Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Forray Gábor az idény végén távozik Körmendről

Közleményt adott ki a klub.



:

:

Ezúton szeretnénk hivatalosan tájékoztatni mindenkit, hogy a 2024/25-ös szezon befejezését követően Forray Gábor, azaz Fofó, nem tudja folytatni munkáját az Egis Körmend vezetőedzőjeként – írta közleményében az Egis Körmend.

A klub és a vezetőedző között hetek óta folytak az egyeztetések a jövőről, azonban időközben olyan családi élethelyzet állt elő Forray Gábor életében, amely – a földrajzi távolságból fakadó nehézségek miatt – nem teszi lehetővé számára, hogy a következő idényben is ellássa ezt a felelősségteljes feladatot. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a döntés hátterében kizárólag családi okok állnak, nem anyagi vagy szakmai jellegűek, és semmiféle nézeteltérés nem történt egymás között.

Forray kétgyermekes édesapaként nehéz, de felelősségteljes döntést hozott, biztosította a klubot arról, hogy ez az időszak meghatározó élmény marad számára, mind emberileg, mind szakmailag. A szezon végén egy kiváló állapotban lévő, erős jövő előtt álló csapatot ad át utódjának, és minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a következő időszakban is segítse a körmendi kosárlabdázást – akár a jövőben visszatérve is.

A csapat és Forray Gábor vezetőedző az idei szezon végéig természetesen közösen és teljes erőbedobással azon dolgozik, hogy a csapat minél sikeresebben szerepeljen a rájátszásban – elsődleges célunk most a Szolnok legyőzése a rájátszásban.

Szeretnénk ezzel a bejelentéssel elejét venni mindenféle rosszindulatú találgatásnak: a klub és Forray Gábor kapcsolata a kezdetektől fogva korrekt, nyílt és őszinte volt, és ez a szellemiség jellemezte a mostani döntési folyamatot is. Fofó nem alkupozíciót keresett, hanem a klub érdekeit tartotta szem előtt azzal, hogy időben jelezte döntését – lehetőséget adva ezzel a klubnak arra, hogy a következő idényre mielőbb megtalálja a legalkalmasabb szakembert a csapat élére.

Ezúton is köszönjük Forray Gábor munkáját, elkötelezettségét és emberségét, amellyel az egész szezon során segítette klubunkat – zárta írását a klub.

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
14 Comment authors
Bballfan9097MTE00Kovari AndraszterulezMilos Recent comment authors
Bballfan90
Olvasó
97MTE00
Olvasó

Csak KÖSZÖNETTEL tartozunk neki. Az ismert problémáink ellenére elvállalta a feladatot, és szó szerint épített egy szerethető CSAPATOT.
Remélem az év edzője jelölésnél az MKOSZ őt is díjazza.

Nálunk Ő az év EDZŐJE.

MTE MTE MTE

Kovari Andras
Olvasó

nem lepodnek meg ha jovore az Alba edzoje lenne.

zterulez
Olvasó

Meglepő hír. Nála jobb, tapasztaltabb (de még mindig viszonylag fiatal) magyar edzőt nehezen lehetett volna találni. Remélem megtalálja a számítását a következő helyen.

Cibona
Olvasó

Földim volt amíg el nem ment Kecskemétre. Ellenfelek voltunk én Építők ő Vidi ..sportszerű játékos volt. Amikor mint edző elment fehervarrol sajnáltam…. De a család az első …az biztos hogy imadja Körmendet szereti azt a közeget. Minden jot neki !!

Pumukli
Olvasó

Jövőre Zollner?

piros710321
Olvasó

Nem jön Ő ide vissza! Sztem sokkal gyengébb lesz a következő edző!

Milos
Olvasó

Attól hogy valakik kitoltak valakit a poziból, az nem jelenti azt, hogy rosszabb edző lesz jövőre. Sőt!

p.borisz
Olvasó

Falco szurkolóként sajnálom, hogy Fofó elmegy…Csapatot csinált a Körmendből, van tekintélye, szakmailag és emberileg is top. Minden jót neki.

Timberwolf
Olvasó

Én is szeretem Fofót, és kihozta a Körmendből a maximumot. Jó lenne őt a válogatott élén is látni!

Hmafino1
Olvasó

Én Falcósként sajnálom,hogy távozik Körmendről. Egy Korrekt,nagytudású szimpatikus edzőt vaszít a körmendi kosárlabda.

SárgaPárna
Olvasó

Az is csoda, hogy ennyit kibírt azon a furcsa, semmilyen helyen….

jegymester
Olvasó

Délutános vagy az Aptívban igaz? Azért van időd itt irogatni.

Emőkefan
Olvasó

Nem ott dolgozik, nem is Szhelyen él.
Közép-Dunántúl

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés