Forray Gábor: Az ellenfélnél harcosok voltak a pályán, nálunk viszont nyulak

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Sopron KC 89-75 (22-17, 29-21, 16-19, 22-18)

Vedran Bosnic : Sok betegség és sérülés nehezítette a munkánkat, éppen ezért nagy dicséret a csapatnak a mai győzelemhez! Fontos győzelem volt, hiszen a kupagyőzelem után új fejezetet nyitottunk. Nagyon fontos, hogy mindenki egészséges legyen és, hogy tudjuk folytatni a munkát a megkezdett jó úton. Nagyon örülök a mai sikernek, mert egy válogatott szünet után mindig nehéz visszatalálni a jó ritmusba. Ebben a pillanatban a legfontosabb cél, hogy folytassuk a munkát és maximálisan felkészüljünk a következő mérkőzésünkre.

Baksa Szabolcs : Először is gratulálok az NHSZ-Szolnoki Olajbányásznak. A kupagyőzelemhez, a nemzetközi szerepléshez és a mai győzelemhez is. Nagyon jó csapat van itt Szolnokon, jó edzővel, jó stábbal és megtiszteltetés itt játszani, illetve kiemelném a hazai szurkolókat, nagyon jó hangulatot teremtettek itt tényleg nagyon jó kosárlabdázni és természetesen a mi szurkolóinknak is köszönjük, hogy mellettünk voltak. Ma küzdöttünk, amit szerettünk volna, hogy agresszívek legyünk ne adjuk fel, maradjunk együtt azt gondolom végrehajtottuk. A Szolnok egy mély rotációval rendelkező, fizikális, jól felépített csapat, azokat a dolgokat, amiket gyakoroltunk a védekezési szisztémájuk ellen végül elvettek tőlünk területeket, amiket szerettünk volna támadni. Adott a feladat, hogy javuljunk ezen szituációk olvasásában viszont nagyon büszke vagyok a csapatom minden tagjára! Szeretnénk egy olyan csapat képét mutatni, akire a soproni szurkolók, kosárlabda barátok mindig büszkék lehetnek a mérkőzés után.

NKA Universitas Pécs – DEAC 72-59 (17-20, 25-12, 16-12, 14-15)

Sebastjan Krasovec : Az utolsó öt percben abbahagytuk a játékot, de összességében elégedettek lehetünk azzal, hogy mindössze ötvenkilenc pontot kaptunk. Gratulálok a csapatomnak az erőfeszítésért és a küzdésért. Ez egy fontos győzelem számunkra, megyünk tovább, készülünk a következő mérkőzésre, és bízunk benne, hogy folytatni tudjuk a sorozatot.

Pethő Ákos : Gratulálok a Pécsnek, mert jól kihasználták, hogy ma nem voltunk elég élesek. Az elején rengeteg kosarat kaptunk a festékből, akár alsó posztról, akár gyorsindításból. A hetvenkét kapott ponttal együtt is lehetett volna idegenben meccset nyerni, de sajnos az ötvenkilenc dobott pont kevésnek bizonyult. Megvoltak a helyzeteink, magabiztosan elvállaltuk azokat a dobásokat, amelyeket eddig is, csak most épp nem estek be. Egy ilyen napot fogtunk ki. Ez a dobóteljesítmény bárkivel előfordulhat, még nálunk jobb csapatokkal is. A kérdés most az, hogy milyen választ tudunk adni erre a következő mérkőzésen.

MVM-OSE Lions – Kometa-KVGY Kaposvári KK 98-116 (17-32, 30-33, 25-17, 26-34)

Forray Gábor : Szeretném azzal kezdeni, hogy gratulálok a Kaposvári csapatnak, megérdemelten nyerték meg a mai mérkőzést. Mindkét szurkolótábor jól szurkolt, sportszerű meccs volt. A statisztikákat nézve érdekes képet kapunk. Lepattanózásban gyakorlatilag egálban voltunk, igaz, az ellenfél 18 támadólepattanót szedett. Mi szezoncsúcsot jelentő 92%-kal dobtuk a büntetőket, triplából 50%-kal dobtunk, ami nagyon jó mutató. Az ellenfél viszont még ennél is több hárompontost vállalt és értékesített: 17-et dobtak, mi 10-et. A különbség azonban nem a számokban volt, hanem a hozzáállásban. Az ellenfélnél harcosok voltak a pályán, nálunk viszont nyulak. Nincs miről beszélni. Lehet itt puffogni, meg engem szidni mindig, mert mindig az edző a hibás, ez nem kérdés. De addig, amíg valaki föllép a pályára és be van tojva, addig nem tudok mit csinálni. Tehát megvan az, hogy az ellenfélben volt harcos, nekünk meg nem volt harcosunk, akkor mit tudunk csinálni? Az edzéseken panaszkodunk, hogy egymást verik, itt meg kapjuk a pofonokat. És nem a játékvezetésben kell keresni a hibát, mert semmi közük nem volt ahhoz, hogy mi kikaptunk. Ez egy tükörsima meccs volt, azért, mert minősíthetetlen volt ez az attitűd, ahogy fönn vagyunk a pályán és közlekedünk. És akkor hogyha az ember meg fölemeli a hangját, akkor meg meg van sértődve. Hát nem tudok mit csinálni, mert ez a szabály van, mindig két magyarnak fönn kell lenni a pályán, és ki fogják rúgni az edzőket, a játékosok meg úgy vannak vele, hogy jön a következő, mert úgyis nekünk játszani kell. Az edző meg mehet a fenébe, mert hiába kérünk bármit. Most már ott tartunk, hogy írásban kérvényezzük, hogy mi a helyzet. Aztán hogyha meg valami szankció van, akkor meg jönnek a menedzserek meg a hiszti, hogy az ő gyereke, meg izé… Hát így nem tudunk előrejutni egyről a kettőre. Rendben van, én támogatom mindig a fiatalokat, mindig is. Az összes csapatomnál nem használtuk ki soha maxon a légióst, vagy nagyon ritkán, na de, tehát van egy határ, amivel nem lehet visszaélni. Ilyen formában visszaélünk vele. És sajnálom egyébként, mert mindenki csinálja, csak olyan urasan. Nincs meg az a plusz. Most gyakorlatilag már ilyen beszélgetéseink vannak, hogy mi a jobb? Hogy azt csinálod, amit szeretsz, és ezért te kapsz fizetést, vagy el kéne menned dolgozni? Ha dolgoznál, ezért a teljesítményért úgy kirúgnának, mint a pinty! Sőt, lehet, hogy meg is pofoznának a kollégák, mert a termelés megállna. Itt viszont sokszor még mindig babusgatjuk egymást. Nem akarom magamat felmenteni, de röhejes, hogy dobunk 100 pontot, kapunk 120-at, és így kapunk ki. Itt nem a tehetséggel van a probléma, hanem az akarattal. A védekezés alapja az akarat. Ide lehet hozni bárkit, ha akar, akkor védekezni fog. Persze vannak olyan napok, amikor az ellenfél rendkívül jól dob kintről – tavaly volt olyan meccsünk is, amikor 22 triplát kaptunk. Ilyen előfordul. De a Kaposvár jó csapat, ezt tudtuk. Nem az a meglepetés, hogy rádobják a triplát, hanem az, ha üresen hagyjuk őket. Ha ma nem dobnak 50% fölött triplát, lehet, hogy nyerünk – de attól még ugyanazok a problémák megmaradnának. Ebből az „úri” kosárlabdából nem lehet megélni. Ennek most mi fizetjük az árát. Még egyszer gratulálok a Kaposvárnak: jobb csapat, komolyabb célokért küzdenek, de attól függetlenül emellett én nem tudok elmenni szó nélkül. Mert nem ezt érdemli a publikum. Ki lehet kapni, most nem adtuk fel… már mint aki úgy többet játszott, az nem adta fel. Aki kevesebbet játszott, az azért játszott kevesebbet, mert egyszerűen képtelenség volt pályán tartani, mert mint a holdkórosok úgy járkáltak. Én nem értem komolyan… Szép teremben vagyunk, jó szurkolók, sportszerűek, soha nem szidnak. Mi az, amitől mi be vagyunk tojva? Nem merjük rádobni, nem ütünk faultot, mikor bónuszban vagyunk. Én azt hittem eddig, hogy a kosárlabdának a legegyszerűbb eleme a faultolás, mert ahhoz nem kell gondolkozni. De mi úgy faultolunk, hogy vagy sehogy, vagy gól jó fault. Ők nem, a Kaposvár nem, meg egy csomó csapat, aki megver minket. Én nem tudom, hogy ez valószínűleg a karakter… Sajnos ugye a nagy edzők is azt mondják, hogy két dolgot kell nézni, ha valaki nem prémium vagy elit játékos – válogatott: a testalkatot meg a harcosságot, mert ezt nem tudom megtanítani.. Na most akkor visszakanyarodok a mondandóm elejére: nekünk ez van, ebből kell főzni, úgyhogy ebből fogjuk megoldani.

Braniszlav Dzunics : Szeretnék először gratulálni a csapatomnak, mert azt gondolom, hogy úgy játszottunk, ahogy kell, ahogy próbálunk játszani egész szezonban. Azért, egyik ellenfél sem egyszerű, mert ugye tudtuk, hogy az OSE is nagyon motiváltan jön pályára. Szerencsére a játékkal megragadtuk a lehetőséget és szerintem a harmadik negyedén kívül úgy gondolom, hogy úgy játszottunk, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet. Én is szeretném megköszönni a szurkolótáborunknak, a tőlük kapott szurkolást. Köszönöm nekik is.