Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Forray Gábor: A keret tagjai nincsenek azonos fizikai állapotban

Az Alba trénere szerint készen lesznek a bajnoki rajtra.



:

:

HIRDETÉS

Kedden este, Oroszlányban játszotta le negyedik edzőmérkőzését az Alba Fehérvár csapata. Félidőben még vezetett a vendég együttes 37-35-re, de végül a hazaiak 82-75-re nyertek. A találkozó után Forray Gábor nyilatkozott a klub honlapjának.

– A hazaiak jobbak voltak, megérdemelten győztek. Kicsit ólmosak voltak nálunk a lábak. A második és a harmadik negyeddel nem volt gond, vezettünk is, azonban az első és a negyedik tíz perc nem tetszett, ezen időszakokban elmaradtunk a várakozástól. A meccs hajrájában váltott az ellenfél, amire nem tudtunk reagálni. Az igazi gondot az jelentette, hogy a hazaiak 19 támadó lepattanót szereztek, mi a töredékét, így nem lehet meccset nyerni. Ezek a negatívumok. A pozitívum viszont az, hogy végre teljes csapattal álltunk fel, Csorvási Milán visszatért, valamint Ron Curry is ismét teljes értékű harcos. A keret tagjai nincsenek azonos fizikai állapotban, egy szintre kell hozni a folytatásban. Lesz még munkánk a szezon kezdetéig, akad csiszolni való védekezésben és támadásban is.  A kosárlabda csapatjáték, komoly jelentősége van, hogy együtt dolgozzunk valamennyien, minden játékelemet közösen gyakoroljunk. Ez a pillanat nálunk most jött el, ez volt az első meccsünk teljes létszámban. Rengeteg feladatunk van, de úgy gondolom, a bajnoki rajtra készen leszünk.

Fotó: Alba Fehérvár Facebook

HIRDETÉS

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Mendez Recent comment authors
Mendez
Olvasó

Csorvási mint első számú center.
Óriási hendikep az ellenfélnek ezen a poszton.

HIRDETÉS

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook