Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Forray: az élet megkavarta a szálakat

Pár napon belül új játékos érkezhet Kecskemétre.



:

:

Mint megírtuk, a Kaposvár elég simán győzte le a Kecskemétet a szombati felkészülési mérkőzésükön. A csapatok már találkoztak egymással az előszezonban a Morgen Ferdinánd Emléktornán, akkor viszont a KTE nyert 1 ponttal. A két összecsapás között eltelt pár napban Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője szerint fejlődött a Kaposvár.

– Szemmel látható volt, hogy a Kaposvár fejlődött a múltkori meccs óta, jól játszottak hazai pályán – kezdte értékelését csapata honlapjának. – Mi is léptünk előre, de sajnos még hiányzik egy fontos láncszem a csapatból. Úgy tűnik, hogy még várat magára a végső megoldás, de ha minden jól megy, már csak pár nap, és megoldódik ez a problémánk. Sok pontot szerzett a somogyi alakulat a festékből, betudható ez Révész hiányának is. Vannak még hibáink, amelyeket javítanunk kell az előttünk álló rövid időszakban. Tartásunkat jól jellemzi, hogy többször is nagyobb hátrányból jöttünk vissza, egész végig nyílt volt a meccs. Fontos lesz, hogy teljes mértékben lekövessük az aktuális ellenfél játékát, most az edzőmeccsek időszakában erre kevesebb figyelem hárult, inkább a saját játékunkra, védekezésünkre koncentráltunk. Az élet megkavarta a szálakat a felkészülésünk alatt, de minden váratlan helyzetre reagálnunk kell, most ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnunk. Úgy gondolom, hogy mire a lényegi feladatok jönnek, addigra készen fogunk állni, és kompakt csapatot fogunk alkotni!

Fotó: A KTE Kosárlabda Klub Facebook oldala

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
SopronKCfanÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111 Recent comment authors
SopronKCfan
Olvasó

Soha ne add fel!

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Birom ezt a csávót örülnék neki ha egyszer HAZA térne.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés