Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Pór Péter: Helytelenül gondolkodnánk, ha csak amolyan kényszerként tekintenénk a szerepeltetésükre

Több fiatallal is hosszútávú szerződést kötött a Szolnok.



:

:

Több fiatallal is hosszabb távú megállapodást kötött a Szolnoki Olajbányász. Az elmúlt két évben a szolnoki utánpótlásban pallérozódó játékosok közül Rudner Gábor, Pallai Tamás, Samuel Taiwo, Gilszki Erik, Csornai Bence és Tóth József is csatlakozott a rekordbajnok felnőtt keretéhez. Pór Péter szakmai igazgatóval készített interjút az olajofficial.hu a fiatalok lehetőségeiről.

– Nem is emlékszem mikor volt olyan utoljára, hogy a felnőtt csapat kereténél ennyi saját nevelésű fiatal kapott szerepet. Ez láthatóan tudatos szakmai döntés.

– Ez így van, hosszabb távra tervezünk, mint az általában a sportágban szokás. Rudner Gábor ennek a munkának mondhatni a „teteje”, ő már kinőtt a fiatal játékos kategóriából. Gábor az elmúlt két évben azt igazolta, hogy lehet rá számítani, értékes embere csapatunk keretének, így a továbbiakban is számítunk a játékára – kezdte a szakmai igazgató. – Mellette Samuel Taiwo is évek óta ott van a legjobbak közelében, ő komolyabb perceket a mögöttünk hagyott szezonban kapott igazából. Gilszki Erik a jövő embere lehet Pallai Tamással együtt, Csornai Bencével, Nagy Ádámmal, és még inkább a mindössze 16 éves Tóth Józseffel még messzebbre tekintünk előre. A lényeg az, hogy folyamatában láthassuk mi is, valamint a vezetőedző is, hogy kik azok, akikre számíthatunk a jövőben.

– Mit vár a szakmai stáb ezektől a srácoktól? Az U23-as szabály miatt eleve lesz szerepük.

– Ez igaz, de helytelenül gondolkodnánk, ha csak amolyan kényszerként tekintenénk a szerepeltetésükre. Nem titkoljuk, hogy Pallai Tamás és Samuel Taiwo most a két „fiatal hely” legfőbb várományosa a keretünkben, mellettük Gilszki Erik kaphat lehetőséget a bizonyításra. Ez egészséges versenyszellemet is kialakíthat közöttük, ami reményeink szerint jobb teljesítményre sarkallja őket. Összegezve az eddigieket, sokat várunk a fiataloktól, azt szeretnénk látni, hogy fejlődnek, még jobb lesz az edzésen mutatott teljesítményük, s megküzdenek nap mint nap a játékpercekért! Ha visszatekintünk az elmúlt szezonra, Rudner Gábor például nem csupán a kötelező időszakban, azaz az alapszakasz meccseinek első félidejében volt a pályán, Gasper Potocniknál a rotáció fontos embere lett! Ezt várjuk el a többiektől is.

– Visszatérő kérdés, hogy hol pallérozódhatnak ezek a srácok? Az U20 mellett milyen játéklehetőséget lehet nekik adni?

– Meggyőződésem, hogy a legjobbakkal, remek légiósokkal, rutinos magyarokkal edző játékosoknak előrelépés maga az edzésmunka is. Ám mi ennél többet adunk, az U20 és az egyéni kiscsoportos képzések mellett az NB2-ben is versenyeztetni fogunk egy csapatot, azaz a fiataljaink állandóan játékban lesznek. Ki szeretném emelni, hogy az U20-ban és az NB2-ben is az elsődleges szempont az adott játékosok egyéni fejlődése, ezt helyezzük a munkánk fókuszába. A célunk az, hogy jövőre, vagy két év múlva újabb két fiatal legyen ott a felnőttek között.

– Nyilván kiemelten figyelték az elmúlt években a fiatalokat. Mit vár tőlük?

– Már a Szolnoki Sportcentrum Kosárlabda Akadémiáján többükkel dolgozhattam együtt, pontosan ismerem eddigi pályafutásukat. Pallai Tamás korosztályának egyik legjobb játékosa, láthattuk a nyári U20-as válogatott tornát, ahol a nemzeti csapatnak erőssége és egyben csapatkapitánya is volt. Reméljük, idén nem hátráltatja sérülés a felkészülés során, s akkor ez az ő éve lehet. Samuel Taiwo kiemelkedő fizikális képességei mindenki előtt ismertek, azon dolgozik a stáb, hogy állandósítani tudjuk a játékának színvonalát. Idén előtte is ott lesz a lehetőség, a bizalmat meg fogja kapni. Gilszki Erik a felnőtt kerettel dolgozott tavaly, láthatóan sokat fejlődött. Az U20-as bajnokság második legjobb dobója volt közel 20 pontos átlaggal. Csornai Bence hosszú évek óta korosztályának legjobb szolnoki játékosa, erősödnie kell, ő az U20-as csapat és az NB2-es csapat vezéreként erősödhet elsősorban az idén. Tóth József a jövő embere lehet, tehetsége vitathatatlan, de egy 16 éves srácnak még nagyon sok dologban kell fejlődnie. Azért került hozzánk, hogy kiemelt figyelmet tudjunk rá fordítani.

– Mikor kezdenek a fiatalokkal dolgozni?

–  A szezon végén Szarvas Gábor sokat dolgozott Rudner Gáborral, Pallai Tamással, Samuel Taiwoval, Gilszki Erikkel, Csornai Bencével, illetve a Szolnoki Kosárlabda Akadémia legjobbjaival, Fodor Mátéval, Sebők Andrással, Nagy Ádámmal, Vincze Rolanddal és Tóth Józseffel. A fiatalabbak egészen július 9-ig folytatták az edzéseket.

A nyári szünet mindenki számára véget ért, ezen a héten elkezdődnek az U20-asoknál és a felnőtteknél is az edzések, így bőségesen jut figyelem rájuk. Az U20-asok edzéseit az idei szezontól Mándoki Tamás és Veres Dávid vezeti, ők ketten kiválóan fognak illeszkedni véleményem szerint a Gasper Potocnik – Szarvas Gábor pároshoz. Fontosnak tartom, hogy az edzői hivatás iránt elkötelezett, szakmailag megfelelően felkészült csapat dolgozzon az Olajbányásznál minden szinten. Ki mástól tudnának tanulni, ha nem tavalyi sikeres edzőpárostól?

Fotó: olajofficial.hu

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
moldi56 Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Mikorra várhatók az új igazolások? Már minden csapatnál gőzerővel dolgoznak ezen,itt Szolnokon elég nagy a csend.

moldi56
Olvasó

Ezt még Solano érkezése előtt írtam, sorry.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés