Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Flevarakisz: minden ellenfél ellen ugyanolyan alázattal, intenzitással kell játszani

Malick szerint a zóna fogott ki rajtuk. Alekszics azt mondta, hogy a védekezés volt a kulcs a Szeged ellen.



:

:

Négy találkozót rendeztek tegnap a férfi élvonal 14. fordulójában, melyeken három vendégsiker is született. A hunbasket.hu segítségével összegyűjtöttük, hogyan értékelték a trénerek a látottakat.

Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89-98 (17-27, 26-27, 19-23, 27-21)

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Gratulálok az ellenfélnek, teljesen megérdemelten nyertek és végig kontrollálták a mérkőzést. A második negyedben volt egy olyan periódusunk, amikor azt valósítottuk meg, amit terveztünk. A fordulás után is fel-feljöttünk tíz pontra, de nem volt meg bennünk az átütő erő. A Szombathely nagyon sok támadó lepattanót szerzett második, néha harmadik esélyből is. Nem gondolom, hogy le kell lehajtani a fejünket, ma ennyire voltunk képesek, a Falco pedig nem véletlenül vezeti a tabellát. A következő meccsre kell koncentrálnunk és tanulnunk ebből a mérkőzésből is.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, és a drukkereinknek is köszönet a biztatásért. Úgy érzem megérdemelt győzelmet arattunk. Az volt a tervünk, hogy keményen kezdünk és ezt meg is tudtuk valósítani. Zalaegerszegen nem könnyű játszani. Mivel a Körmend és az Alba is elbukott itt, ez kellő motivációt adott számunkra. A második negyedben volt egy időszak, amikor elveszítettük a kontrollt, de ettől függetlenül végig a kezünkben tudtuk tartani a meccset. A második félidővel lehetek elégedettebb, mert akkor már végig mi kontrolláltuk a találkozót és megérdemelten nyertünk.


Naturtex-SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-Veolia 72-84 (16-29, 16-12, 26-14, 14-29)

Szrecsko Szekulovics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Először is gratulálok a Pécsnek! Rosszul kezdtünk, nem mentek a triplák sem. A PVSK egy masszív csapat hosszú kispaddal, ennek ellenére visszajöttünk, de megint hiányzott egy pici a győzelemhez. Sajnálom ezt a meccset, mert remek hangulat volt, köszönöm a szurkolóknak a biztatást! Ez a negyedik meccsünk, amikor minimum 15 eladott labdánk van, így nagyon nehéz játszani.

Dragan Alekszics, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Nagyon jól kezdtünk, sok könnyű kosarat szereztünk az első félidőben. A folytatásban esélyt adtunk a Szegednek arra, hogy visszajöjjön a meccsbe, de aztán szigorítottunk a védekezésünkön és úgy érzem, a hosszabb, frissebb kispadunk mellett az is döntött, hogy jobb öt percet produkáltunk a végén. Vannak még hibáink, ezeket kell kijavítanunk a folytatásban, de gratulálok a Szedeáknak is, mert jó meccset játszottak!


OSE Lions – Egis Körmend 71-72 (23-9, 18-19, 18-17, 12-27)

Sebastjan Krasovec, az OSE Lions vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. Nem tudtunk élni a lehetőséggel, hogy megnyerjük a találkozót. Mennünk kell tovább. Jó három negyedet produkáltunk, de az utolsó felvonásban egyszerűen leblokkoltunk és vesztettünk.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Először is szeretnék gratulálni az Oroszlány csapatának és edzőjének az eddigi szereplésükhöz. Ahogy előzetesen is mondtam, nagyon jó kosárlabdát játszanak. Nagyon nehéz volt a mai mérkőzés számunkra, különösen az első három negyed. Tizennégy pontos hátránnyal kezdtünk az első játékrészben, ahonnan nem egyszerű beérni az ellenfelet. Végig hátrányban voltunk. Nem csak miattunk volt nehéz, hanem az Oroszlány jó játéka miatt is. Innentől a következő mérkőzésünkre kell koncentrálnunk, ugyanis nagyon fontos találkozót játszunk szerdán Hollandiában.


Sopron KC – Jászberényi KSE 91-66 (24-19, 25-21, 16-16, 26-10)

Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC vezetőedzője: Gratulálok csapatomnak az újabb győzelemhez. A neves csapatok ellen nagyobb szokott lenni a motiváció, mi viszont ezt nem engedhetjük meg magunknak, minden ellenfél ellen ugyanolyan alázattal, intenzitással kell játszani. Gondot okozott Thompson hiánya -főleg a védekezésben-, és emberfogás ellen Nelson remekül teljesített, neki ehhez külön is gratulálok. Amikor átálltunk zónára, sikerült megtörni ellenfelünk lendületét, tíz eladott labdára huszonnégy gólpasszunk volt, ez jónak mondható. Ellenfelünk lassítani próbálta a játékot, s hogy így sikerült kilencven pont fölé jutnunk, az dicséretes. Ismét szeretném kiemelni közönségünket, amely rengeteget segített, amikor hullámvölgyben voltunk.

Lo Elhadji Malick, a Jászberényi KSE vezetőedzője: Két ellentétes félidőt játszottunk. Az volt a tervünk, hogy úgy menjünk szünetre, hogy nyílt a meccs, és ezt többé-kevésbé elértük, hiszen tíz ponton belüli különbséggel ért véget az első félidő, sőt a harmadik negyed elején kifejezetten szorossá tettük a meccset. Amikor ellenfelünk átállt zónára sajnos volt néhány játékosunk, akik nem tudták pontosan, hogy mi a feladatuk, így óriási zűrzavar lett úrrá támadójátékunkban, ellenfelünk pedig ezt könnyű kosarakkal megbüntette.

Fotó: Wölfinger Béla

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
JACKSONMimégmindigkitartunkTóth IstvánKoopsBeniben Recent comment authors
JACKSON
Vendég
JACKSON

Abból mi igaz, hogy aláírás gyűjtés kezdődött a Zete kosárlabda klub megtisztulásáért?

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

Én még tartom ,hogy Bencze Tomi a Körmend elleni győzelemből vigan megél a szezon végéig…

Koops
Olvasó

Kedves Dragan!
Nagyon sok mindenbe kellene javulni! Első sorban neked is, hogy időbe kérjél időt mikor a csapatunknak nem megy a szekér.. Vagy Diggs gyereket minek játszódott 32 percen keresztül mikor nem nagyon megy a játék számára..?? Sorolhatnánk pár dolgot sajnos a tegnapi meccsel kapcsolatban, de nem kell annyira kritikusnak lenni…
Ezt produkciót a Szegednél erősebb csapatoknál nem lehet megengedni!
Majd a következő mérkőzéseken ki fogja forrni magát mi lesz!! Reméljük pozitív dolgok várnak a pécsi szurkolóknak és nézőknek!
Kedves Vezetőségünk nem Ferit kellett volna le váltani hanem pár játékost elküldeni inkább!! Ébresztő!!!!
Hajrá Vasút!

Beniben
Olvasó

Miből szeretnél még tanulni? De tényleg…
A 7 magyar pontból, a “fiatalok” meseszerű beépítéséből, amely második éve tart…vagy miből?
Ha 14 forduló nem volt elég a tanulásra, okulásra, akkor ideje lenne levonni a konzekvenciát és távozni…
Mondom ezt minden személyeskedés és bántó-szándék nélkül!
9:21=30% győzelem/70% vereség arány!!! (Ez a gyalázatos gliwicei idegenbeli vereség óta tartó időszak mérlege)

Tóth István
Olvasó

Undorító ami a Zalai Kosárlabdában folyik manapság!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés