Flasár Botond: Nagy előny, hogy kétféle kosárlabda-kultúrából érkezem

Közel állt a bravúrhoz az éllovas Megyeri Tigrisek elleni évnyitón a DEAC U23 (85-89) – Flasár Botondon semmi nem múlt, 14 ponttal, 16 lepattanóval és 10 gólpasszal, ezáltal 32 VAL-lal a mezőny legjobbja volt. A húszéves, 202 centis tehetség posztját meghazudtolóan eredményes előkészítőnek számít, meccsenként 13,8 pont és 8,8 lepattanó mellett 4,5 asszisztot jegyez a másodosztályban, emellett az élvonalban is egyre több lehetőséget kap. A soproni kötődésű játékos három korosztályos bajnoki címet is nyert, az utánpótlás-válogatottakkal viszont nem volt szerencséje – ám bízik benne, hogy egyszer a felnőttek között is bemutatkozhat majd a nemzeti csapatban.

– Hogyan kezdted el a kosárlabdát, hogy alakultak az utánpótlás-éveid?

– Első osztályosként kezdtem el kosárlabdázni az iskolámban, a Soproni Tigrisek kötelékében, ahol U14-es koromig játszottam. Mondhatni, hogy szerelem volt első látásra, soha nem próbáltam más sportot, világéletemben kosárlabdáztam, ami azért furcsa, mert a családban nem nagyon volt előttem kosaras kötődés – az öcsém, Zalán aztán követte a példámat.

14 évesen aztán átkerültem a sportiskolához, ahol kadettként Misa Popadics, juniorként Carlos Vallejo volt az edzőm. Úgy gondolom, hogy számomra ez volt a tökéletes “szereposztás”, mindig hangsúlyozni szoktam, mennyire fontos, hogy két különböző kosárlabda-kultúrából érkezem, a szerb és a spanyol is egész meghatázozónak számít Európában, a kettő ötvözete sokat segített nekem. U16-ban év közben mindig jól szerepeltünk, de a döntőkre valahogy elfogytunk, U18-ban viszont mindkétszer sikerült bajnokságot nyerni, a második évben feljátszottam az U20-asokhoz is, velük ezüstérmesek lettünk. Bár még nem fejeződött be teljesen, már mondhatom, hogy elég sikeres volt az utánpótlás-pályafutásom.

– 2023 nyarán, az érettségi után nagy váltás következett, mi alapján esett a DEAC-ra a választásod?

– Az U18-as időszak végén már éreztem, hogy váltani fogok, én is igényeltem a környezetváltozást, illetve a soproni körülmények sem voltak számomra ideálisak – úgy látom, hogy mostanra sokat javult a Sportiskolából az SKC-hoz felkerülni igyekvő tehetségek helyzete. Mindenképpen úgy kerestem csapatot, hogy az egyetemet is el tudjam kezdeni mellette, sok opcióm volt, de a hazai pályán megnyert országos döntő után két-három nappal érkezett egy olyan ajánlat Debrecenből, amin nem kellett sokan gondolkoznom, gyorsan elfogadtam. Én elsősorban a kosárlabda szempontjából néztem a helyzetet, a szüleimnek nagyon fontos volt, hogy a sport mellett tanuljak is tovább – úgy gondolom, hogy az országban Debrecenben lehet a legjobban összeegyeztetni a kettőt, mert a klub és az egyetem is sokat segít abban, hogy ez zökkenőmentesen menjen.

– Az előző szezonban bemutatkozhattál az élvonalban, alapemberré váltál a Piros csoportban és országos bajnok lettél az U21-esekkel.

– Miután aláírtam a két éves debreceni szerződésemet, az U18-as Eb-n megsérültem, elszakadt a keresztszalagom, egy teljes évig tartott a rehabilitáció, de a DEAC még így is kiállt mellettem. Tavaly aztán végre be is mutatkozhattam debreceni színekben, úgy éreztem, hogy egy idény alatt kell letennem annyit az asztalra, amennyit amúgy kettő alatt vártak volna tőlem.

Nagyon jó eredményt értünk el a piros csoportos alapszakaszban a 4. hellyel, a rájátszásban már nem tudtunk a legerősebb összeállításban szerepelni, hiszen természetesen az A csoport élvezett prioritást. Megnyertük a Morgen Ferdinán Emlékbajnokságot, ami azért is nagy szó, mert a DEAC-nak ez három szezon alatt másodszor sikerült – még a döntő előtt aláírtam újabb három évre, mert megegyeztek a hosszú távú terveink, úgy éreztem, hogy továbbra is ez az ideális hely számomra a pályafutásom folytatásához, a kosárlabda mellett az egyetemet is be tudom itt fejezni.

– Nem szokványos, hogy valaki egyszerre három csapatban is szerepel. Hogyan edzel, milyen szempontok határozzák meg, hogy melyik mérkőzéseken lépsz pályára?

– Sajnos megint jött egy sérülés nyáron, a válogatott felkészülés során, ezúttal szerencsére csak egy kisebb operációt kellett elvégezni a térdemen, de a szezon elejét így is ki kellett hagynom. A 4. fordulóban, U21-ben léptem pályára először, öt meccset játszottam ebben a bajnokságban, ezeken egész jól teljesítettem, időre volt szükségem, hogy visszanyerjem a ritmust. Ezután egy Pethő Ákossal és a szakmai stábbal történt megbeszélés alapján visszatértem az A csoportos csapatba, ezzel párhuzamosan kikerültem a rendszerből U21-ben – jelen állás szerint itt már nem is fogok többször játszani az alapszakaszban. A Piros csoportban van a legnagyobb szerepem, magasposzton kevesen vagyunk, sérülések is hátráltatnak minket, illetve gyakran változik is az aktuális összeállításunk annak fényében, hogy ki mennyi lehetőséget kap az adott héten az A csoportban. Amikor szűkös kerettel állunk fel, gyakran több mint 35 percet kell pályán töltenem, ezt igyekszem kihasználni, vannak jobb és rosszabb meccseim, de igyekszem mindent megtenni a győzelemért. Az első osztályban nyilván más a szerepem a rotációban, próbálom kihozni a maximumot a kapott öt-tíz percekből.

A felnőttcsapattal készülök, minden nap van egy csapatedzésünk, illetve délelőtt erőnléti és egyéni edzéseket végzek az egyik másodedzőnkkel, általában Kovács Ákossal együtt. Az U23-as együttes nem készül együtt, a keret minden tagja vagy a felnőttekkel, vagy a juniorokkal edz, az U21-eseknek van időnként külön foglalkozás – a piros csoportos meccseink általában az első osztályú találkozók utáni napokra esnek, így ilyenkor pihenéssel szokott telni a délelőtt, hogy fizikálisan készen álljunk az újabb mérkőzésre.

– Ennek fényében különösen szép eredmény, hogy egyelőre felsőházi rájátszásba jutásra álltok, 7-6-tal a 7. pozíciót foglaljátok el a tabellán a nagyon kiegyenlített Piros csoportban. Hogy értékeled az eddigi szerepléseteket?

– Összességében elégedett vagyok, voltak olyan meccseink, ahol győzelmi esélyt zalasztottunk el, de azt gondolom, nem lehetünk telhetetlenek U23-as csapatként. Sajnos szinte mindig más felállásban kell pályára lépnünk, nagyon keveset készülünk az ellenfélből, vannak, akik csak meccsen találkoznak egymással – ehhez mérten érzésem szerint egész jól teljesítünk.

– Vasárnap nagy csatát vívtatok a Fóttal, hamar hátrányba kerültetek, de a negyedik negyed elején egy nagy hajrával fordítani tudtatok, viszont a hajrában a listavezető volt a pontosabb, így végül alulmaradtatok a szoros végjátékban. Hogy élted meg belülről a mérkőzést?

– Úgy álltunk hozzá a meccshez, hogy hazai pályán mindenki ellen van esélyünk, függetlenül attól, hogy állunk fel. Az volt a terv, hogy nekik esünk már az első percben, sajnos kicsit rosszul kezdtünk, de rendeztük a sorokat, fokozatosan zárkóztunk és a negyedik negyed közepére hatpontos előnybe kerültünk. Ekkor volt egy egy-két perces periódus, amikor rossz döntéseket hoztunk, ami természetesen benne van a pakliban egy ilyen fiatal csapatnál, viszont sajnos a győzelmünkbe került. Sajnálom, hogy nem jött össze a bravúr, megvolt rá az esélyünk, bosszantó, hogy sokat hibáztunk a végén, személy szerint én is, ugyanakkor az U23-as együttesnél elsősorban a játékosok fejlődése a cél, nem az eredményesség, ebből a szempontból pedig ez is egy hasznos tapasztalat.

– Első alkalommal tudtál tripla-duplát elérni a felnőttek között, ráadásul egy élcsapat ellen. Szembetűnő, hogy a lepattanók mellett gólpasszokból is te átlagolod a legtöbbet a keretből. Mindig is sokoldalú magasembernek számítottál?

– Mondhatom, hogy a kezdetektől azzal a mentalitással játszottam, hogy szeretném a társaimat is helyzetbe hozni, de igazán U18-ban bontakoztam ki játékszervezés terén. Carlosnál éveken át olyan rendszert játszottunk, ahol kulcspasszokat kellett adniuk a magasoknak, gyakorlatilag ők voltak az irányítók. Ezt a tapasztalatot hoztam magammal Debrecenbe, számomra egy szép gólpassz többet ér, mintha dobtam volna egy kosarat, de próbálok minden területen hasznos lenni – örülök, ha ezt a statisztika is visszaigazolja.

– Mennyiben változott a játékod azáltal, hogy míg az utóbbi években különösen a B csoportban, de az A-ban is a pontszegényebb meccseket játszó gárdák közé tartozott a DEAC, Kovács Márk a korábbinál gyorsabb kosárlabdát vár el tőletek?

– Több tényező is közrejátszott abban, hogy valóban sokáig a DEAC U23 mérkőzésein született a legkevesebb pont a Piros csoportban: a távolság, a csarnokunk, a jó védekezésünk, illetve taktikai okokból próbáltuk is kicsit tördelni a játékot. Most pörgősebb ritmusban játszunk, volt, hogy 90 vagy akár 100 pont felett dobtunk, az átlagunk is 85. A figurák viszont ugyanazok, mint felnőttben, vagyis a stílusban nem történt változás, a felfogás és a szerkezet lett egy kicsit más: többnyire egy magassal játszunk, aki általában én vagyok.

– Szombaton kulcsmeccs vár rátok a nyolc közé jutás szempontjából az első osztályban: az egy ponttal mögöttetek, a 9. helyen álló, kisebb hullámvölgyben lévő Körmendhez látogattok. Mire számítasz ezen a rangadón?

– Ha minden a tervek szerint alakul, ott leszek a meccskeretben, egész héten a Körmendre készülünk. Az előző két bajnokin tartalékos összeállításban szerepeltek, de azzal számolunk, hogy ellenünk mindenki játszani fog. Számunkra egy fontos mérkőzés lesz, nekik viszont élet-halál, ettől függetlenül egyértelműen nyerni szeretnénk. Az MTE otthona az egyik legnehezebb hazai pálya Magyarországon, igyekszünk kikapcsolni a kulcsembereiket és egy kulcsgyőzelmet aratni.

– A B csoportban sem lesz könnyű dolgotok, a 4. helyezett MAFC vendégei lesztek vasárnap. Mit vársz az újbudai túrától?

– Bár csapatszinten nem készülünk külön a Piros csoportra, én mindig megnézem az aktuális ellenfél előző meccsét és ismerem a játékosokat. Nehéz dolgunk lesz, mert a MAFC remek formában van, mindenképp egy nagy iramú, sok távoli kísérletet hozó meccsre számítok. Garai mester mindig szokott valamilyen csavarral készülni, kíváncsi vagyok, hogy most mit fog kitalálni. Várom már a mérkőzést, tavaly éppenhogy kikaptunk a Gabányiban, remélem, idén sikerül nyerni.

– Milyen távlati terveid vannak a kosárlabdában és az élet más területein?

– Igyekszem szépen lassan minél meghatározóbb játékossá válni az A csoportban, ez a minimális célom, de szeretnék előbb-utóbb eljutni a felnőtt válogatottságig is. Egyelőre elsősorban a játékra koncentrálok, de amíg itt vagyok Debrecenben, szeretnék minél több diplomát is szerezni – hamarosan megkezdem a hatodik félévemet gazdálkodás és menedzsment szakon.

Fotók: hunbasket.hu, Flasár Botond