Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Fizikális meccs volt, magas faulthatárral

Benke Szilárd szerint nagyon nagy fegyvertény, hogy a hazai pályánkat meg tudtuk védeni az Európa-bajnokkal szemben.



:

:

Tegnap este a magyar férfi kosárlabda-válogatott legyőzte az Európa-bajnok Szlovéniát a kontinenstorna selejtezőjének első körében. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely bedobója, Benke Szilárd 3 ponttal, 2 gólpasszal és 1 labdaszerzéssel vette ki a részét a 77-75-ös sikerből.

– A selejtezőben itthon minden mérkőzést meg akarunk nyerni, természetesen idegenben is, de az, hogy a hazai pályánkat meg tudtuk védeni az Európa-bajnokkal szemben, nagyon nagy fegyvertény. Nagy jelentősége van ennek a sikernek. Nagyon fizikális meccs volt, a faulthatár nagyon magasra ki volt tolva, de úgy érzem, felvettük velük a kesztyűt. A végén beesett két fontos dobásunk a támadóidő lejárta előtt, ezek voltak talán a fordulópontok, a végén pedig bedobtuk a büntetőket.

Illetve egy másodperccel a vége előtt, az utolsó dobásunkat nem, de ennek is oka volt.

– Azt direkt hagytam ki, hogy leteljen az idő – mondta a BB1.hu kérdésére válaszolva Benke.

Benke és a magyar válogatott felvette a kesztyűt az Európa-bajnokkal (fotó: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint)

Vasárnap este következik Ukrajna, idegenben.

– Hasonlóan fizikális mérkőzésre számítok, kicsit más szerkezetben játszanak az ukránok, felkészülünk belőlük is, aztán meglátjuk, mi lesz – zárta szavait a Falco és a magyar válogatott bedobója.

fotók: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Kováts Imre Recent comment authors
Kováts Imre
Olvasó

A hozzáértő tudósítók figyelmébe ajánlom, hogy Benke utolsó büntetőjét nem “köpte kis gyűrű”, hanem “Azt direkt hagytam ki, hogy leteljen az idő – mondta a BB1.hu kérdésére válaszolva Benke.”

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés