Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Fiú kadett A döntő: Sopron- NKA Pécs és Vasas-Honvéd elődöntők

A fiú kadett országos bajnokság A-döntőjének első napját rendezték szerdán a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.



:

:

A fiú kadett országos bajnokság A-döntőjének első napját rendezték szerdán a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

Az első negyeddöntőben a Soproni Sportiskola/A Keller Bendegúz (26 pont, 7 pattanó) és Flasár Botond (14 pont, 10 pattanó) révén 11 pontos előnyt szerzett az első negyedben (8-19). A Dombóvári Kosársuli KE Szőke Bálint (20 pont, 11 pattanó) és Roósz Roland (3 pont, 16 pattanó) vezetésével kiegyenlítetté tette a középső két negyedet, sőt, a harmadik felvonásban többször is megközelítette riválisát 3 pontra. Úgy tűnt azonban, hogy ez sokat kivett a dombóvári csapatból, mert a negyedik negyed megint a Sopronról szólt, amely végül egy pontszegény találkozón jutott a legjobb négy közé (40-58).

A második összecsapás első félideje kifejezetten hullámzó volt: az első 10 percet 10 ponttal nyerte az Árva-File Balázs (11 pont, 15 pattanó, 6 gólpassz, 4 szerzett labda, 3 blokk), Vajda Dávid Levente (10 pont) és Bohdan Korszunszkij (9 pont, 5 pattanó, 4 eladott labda) vezette NKA Pécs/A, a második 10 perc viszont a Dobos Máté (8 pattanó, 7 blokk), Szemerédi Levente Béla (11 pont, 5 pattanó), Kovács Gergely (11 pont, 6 pattanó) trió fémjelezte Kecskeméti KA/A együtteséé volt (30-31). A fordulás után kiegyenlített volt a játék, az összesen 18 pontot hozó harmadik negyedet követően azonban a Pécs tudott új lendületet venni, így a mecsekaljai együttes lesz a Sopron ellenfele a pénteki első elődöntőben (47-56).

A harmadik negyeddöntőben a házigazda Vasas Akadémia/A uralta a Zalakerámia ZTE KK/A elleni első félidőt, több mint 20 ponttal vezettek a vendéglátók a nagyszünetben Bérces Dániel (10 pont, 6 pattanó), Bartha Szilárd (5 pont, 4 szerzett labda), Laczházi Bence Botond (9 pont, 6 pattanó), Lugossy Ádám (12 pont, 7 pattanó, 4 eladott labda) és Filipovic Igor (5 pont, 6 pattanó, 5 szerzett labda) vezetésével. A Szalay Domonkos (6 pont, 8 pattanó, 3-3 gólpassz, szerzett és eladott labda), illetve Gyimes Áron (12 pont, 4 pattanó) fémjelezte zalaegerszegiek a harmadik negyedet megnyerték ugyan, de nem tudták szorossá tenni a találkozót (64-39).

A mai utolsó mérkőzés első negyedében még leginkább a Simonics Olivér Márk (17 pont, 12 pattanó, 9 eladott labda), Kenedi Róbert (3 pont, 10 pattanó) és Simonics Levente Dávid (16 pont, 4 szerzett és 5 eladott labda) vezette Zsíros Akadémia Kőbánya/A vezetett. A felvonás végén azonban egál volt az állás (17-17), a második játékrésztől kezdve pedig egyértelműen a Csóti Péter (13 pont, 11 pattanó, 5 eladott labda), Gyürk Zsigmond (13 pont, 7 pattanó, 4 eladott labda), Forró Gergely (6 pont, 5 pattanó), Karda Dominik Krisztián (11 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda), Gazdag Áron Bendegúz (6 pont, 9 pattanó) és Kiss Benedek Péter (5 pont, 10 pattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda) húzta Budapesti Honvéd/A akarata érvényesült. A Honvéd félidőben 7, a harmadik negyed végén pedig 13 ponttal vezetett (37-50), így a végére nem maradtak izgalmak: a Honvéd játszhat a Vasassal a pénteki második elődöntőben (46-68).

Negyeddöntők

Dombóvári Kosársuli KE – Soproni Sportiskola KA/A 40-58
Kecskeméti KA – NKA Pécs/A 47-56
Vasas Akadémia/A – Zalakerámia ZTE KK/A 64-39
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Budapesti Honvéd/A 46-68

A pénteki program

5-8. helyért keresztjáték

11:00 Dombóvári Kosársuli KE – Kecskeméti KA/A
13:30 Zalakerámia ZTE KK/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A

Elődöntők

16:00 Soproni Sportiskola KA/A – NKA Pécs/A
18:30 Vasas Akadémia/A – Budapesti Honvéd/A

A mérkőzéseket a hunbasket.tv-n élőben követhetitek.

Forrás: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
SopronKCfan Recent comment authors
SopronKCfan
Olvasó

Hajrá srácok!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés