Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Fiú junior A döntő: DEAC-Zsíros Akadémia és Pécs-Vasas elődöntőkre kerül sor

Egy találkozót leszámítva minden mérkőzés tíz ponton belül dőlt el.



:

:

A szerdai napon, a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnokban elkezdődött az idei fiú junior országos bajnokság A döntője, ahol előzetesen úgy lehetett számolni, hogy nagyon kiegyensúlyozott találkozókra fog sor kerülni.

Az első negyeddöntőben a félidőben két ponttal még a Tóth Barna (29 pont, 4 pattanó), Tóth Balázs (8 pont, 4-4 pattanó és eladott labda) és Ivkovic Milán (21 pont, 7 pattanó) vezette Kecskeméti KA állt jobban (35-33). A nagyszünet után azonban váltott a DEAC Kosárlabda Akadémia, melynek legjobbjai Kovács Ákos Bence (24 pont, 6-6 pattanó és eladott labda), Kalassai Martin (20 pont, 5 pattanó), Ságodi Róbert (11 pont, 9 pattanó), Madar Krisztián (10 pont, 4 pattanó) és Czermann Patrik Ákos (7 pont, 4 pattanó) voltak ezen a napon. A hajdúságiak jobban játszottak a második félidőben, és bár a Kecskemét nem engedte őket túl messzire, a végjátékban végig náluk volt az előny, és végül győztek (71-78).

A második találkozón szinte végig kiegyenlített küzdelem folyt a pályán a Hajdu Péter Márton (19 pont, 9 pattanó, 4 szerzett labda, 3 blokk), Pafféri Péter (17 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz), Kerti Patrik Bende (9 pont, 11 pattanó) és Vámos Ádám (10 pont, 6 pattanó, 4 eladott labda) húzta Zsíros Akadémia Kőbánya/A, valamint a Csátaljai Péter (22 pont, 11 pattanó, 4 eladott labda), Csendes Péter (11 pont, 13 pattanó, 7 gólpassz, 6 eladott labda), Hajnal Kristóf (9 pont) és Nyikos Barnabás(6 pont, 5 pattanó) által vezetett Soproni Sportiskola KA/A között. Az utolsó percre egállal fordultak a felek, itt pedig két hazai büntető döntötte el végül az összecsapást a Zsíros Akadémia javára (67-65).

A harmadik mérkőzésen már a félidőben is vezetett, de igazán a harmadik negyedben döntötte el a maga javára a találkozó sorsát a Schmera Gergely (18 pont, 17 pattanó), Pifkó Bálint (20 pont) és Árva-File Balázs (7 pont, 6 pattanó) vezette NKA Pécs/A, amely 30 perc játékot követően 18 ponttal állt jobban (65-47). A Kaposvári SI együttese mindent megpróbált, Eric Edward Cohill (15 pont, 4 eladott labda) és Antalics Dániel (8 pont, 5 pattanó) mellett Paár Márk egészen extrát játszott (31 pont, 14 pattanó, 7 gólpassz, 53 VAL), de 10 pontra tudott csak visszajönni a somogyi gárda, fordítania nem sikerült (81-71).

Az utolsó negyeddöntőben a Takács Zsolt (14 pont, 8 pattanó), Horváth Natan (11 pont, 9 pattanó) és Tiborcz Benedek (9 pont) vezette Falco-Vulcano Energia KC Szombathely/A csak a második felvonásban tudott felnőni ellenfeléhez, így nem tudta megszorongatni a Vasas Akadémia/A csapatát. A pasarétiek Dunai Zétény Péter (18 pont, 8 pattanó), Bartha Zsombor (10 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz) és Kelemen Ádám (11 pont) vezetésével az első negyedben komoly előnyt építettek ki, és erre még rátettek egy lapáttal a harmadik felvonásban, így végül nagyon simán diadalmaskodtak (44-75).

Eredmények

Negyeddöntők

Kecskeméti KA – DEAC Kosárlabda Akadémia   71-78

Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Soproni Sportiskola KA/A   67-65

NKA Pécs/A – Kaposvári SI   81-71

FALCO-Vulcano Energia KC Szombathely/A – Vasas Akadémia/A   44-75

 

A pénteki program

5-8. helyért keresztjáték

11:00   Kecskeméti KA – Soproni Sportiskola KA/A
13:30   Kaposvári SI – FALCO-Vulcano Energia KC Szombathely/A

Elődöntők

16:00   DEAC Kosárlabda Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya/A
18:30   NKA Pécs/A – Vasas Akadémia/A

A találkozókat továbbra is a hunbasket.tv oldalon nézhetitek élőben!

Fotó és forrás: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés