Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Filipovity Pétert beválasztották az amerikai konferencia legjobbjai közé

Remek idényt futott az NCAA-ben a kaposvári kosaras!



:

:

A kaposvári nevelésű játékos, aki a 2017/2018-as szezonban már a felnőtt csapattal edzett, azóta hetedik éve bizonyítja rátermettségét Amerikában.

Mint ismert a kaposváriak legendás játékosának és edzőjének fia, Christopher Dunn korábbi légiós biztatására kipróbálta magát a tengerentúlon is. Az Egyesült Államokban a középiskolai ösztöndíjat később egyetemi követte Maine-ben, ahol minden meccsén kezdőként lépett pályára 2021-től 2024-ig Filipovity Péter. Az elmúlt esztendőben pedig már a New Mexico State University csapatát erősítette, ahol most a konferencia (Conference USA/CUSA) egyik legjobb ötösébe is beválasztották a kaposvári tehetséget.

Filipovity a szezon során meghatározó szerepet játszott támadásban és védekezésben is. A New Mexico State legjobb lepattanózójaként 8,3 lepattanót szerzett meccsenként, miközben 12,8 pontos átlagával a csapat egyik legeredményesebb játékosa is volt. A magyar kosaras különösen a védekező lepattanók terén remekelt, ahol a második helyen végzett a konferenciában. Összesen nyolc dupla-duplát jegyzett a szezonban, amellyel szintén a második helyet szerezte meg ebben a mutatóban.

Legjobb mérkőzései közé tartozik a Jacksonville State elleni idegenbeli győzelem, ahol 20 pontot és 12 lepattanót szerzett. Ezen túl volt olyan mérkőzése is, ahol karriercsúcsot jelentő 17 lepattanót gyűjtött, amely a szezon legjobb egyéni teljesítménye a csapatában. Filipovity dominanciája és stabil játéka révén az egyik legjobb erőcsatárrá vált a CUSA mezőnyében.

Forrás: Kometa Kaposvári KK

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Mivanmivan Recent comment authors
Mivanmivan
Olvasó

Hajrá! Csak így tovább!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés