Bajnokság
Filipovity Márkó két lehetőség közül választotta a Falcót
A válogatott játékosnak sokat számított, hogy a vasiakkal továbbra is szerepelhet a nemzetközi porondon.

:
:
Miközben igyekszik a bajnokcsapat gerincét egyben tartani a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, a vezetőség erősítésekre is törekszik. A sárga-feketéknek Filipovity Márkó személyében egy válogatott játékost sikerült magukhoz csábítaniuk. A korábban az Alba Fehérvárt erősítő magasbedobó két évre írt alá a szombathelyiekhez.
– Volt több ajánlatom is, de a végén két lehetőség közül választottam – mondta Filipovity Márkó, a Falco friss szerzeménye a BB1.hu-nak. – Az egyik verzió az lett volna, hogy maradok Székesfehérváron, a másik pedig az, hogy a Falcóhoz igazolok. Az Albánál nem sikerült a tavalyi szezon, így nem fog indulni a csapat a nemzetközi kupában. Én pedig a nemzetközi porondon való szereplést fontosnak tartom. A szombathelyiekkel megpróbálunk bejutni a Bajnokok Ligájába, de ha ez nem jönne össze, akkor még egy szinttel lejjebb mindenképpen játszhatunk. Ez a fejlődésem szempontjából jelentős tényező. Úgy érzem, hogy jó helyre kerültem. A Falco most már évek óta ott van az élmezőnyben. Úgy gondolom, hogy jó munka folyik az irodában és a szakmai stábban is. Bátran írtam alá hozzájuk.
Ahogy honlapunknak a játékos elárulta, a továbbiakban is 3-4-es poszton fognak az ő játékára számítani.
– A kettős terhelés miatt biztos, hogy nagy rotációval fogunk dolgozni. Az idei bajnoki kiírásban is sokat jelentett, hogy a Falcónak minden játékosa egészséges volt, nem voltak széthajtva. Jövőre is ez lesz az elképzelés, hogy ne legyen túljátszatva senki. Továbbra is 3-4-es poszton fogok játszani. A szezon során pedig majd úgy is kiderül, hogy hogyan illeszkedek a legjobban a rendszerbe – zárta szavait a játékos.
Fotó: Zsu

Kosárlabdában nem nagyon szokták konkrétan leírni mennyiért is vesznek egy játékost, nem úgy mint a fociban ott egyből leirják hogy ennyi és ennyiért
Konkrétan melyik nemzet focijára gondolsz?
Top ligák
Megnyugodtam, így már ok!
Elhagyta a süllyedő hajót. Nincs ezzel semmi gond. A mezőny messze leggazdagabb csapata meg kifizet bármennyit ész nélkül.
Jó döntés volt.
A forúm legbutább embere meg írhat bármit, ész nélkül?
Akkor ne fogd vissza magad. 🙂
Se ész se humor? Nehéz lehet felétek?
Jól döntöttél Márkó! ??
Haterek ti meg csak nyomjátok, jók vagytok?
Mint volt csapattag, neked is nem kis szereped volt a kétarcú Albás évadhoz! Nem lehet, hogy egy játékos csak a nemzetközi meccseken tegye oda magát, a hazai bajnokságra meg ( azt hiszi az elég) csak felküldi a mezét.
Így mondhatjuk, cserbenhagytad az Albát!!! Ez a teher, legyen rajtad egy darabig Márkó, és ugyan ez a kettősség jellemezze az elkövetkező évedet….Hajrá!
Nekem is hasonló jutott az eszembe. Ezek szerint ő volt a húzóember és rajta nem múlt semmi? Nem ismerem a játékát, se a számait. Így húzóemberek szoktak nyilatkozni.
Dupla terhelès mit jelent? 2×5 perc? Plusz még 5 perc a cserepad ellen, ha már tönkre van verve az ellen?
Maradjunk annyiban, hogy volt olyan nyilatkozat, amikor felsorolta, hogy melyik meccsen hány pontot szerzett. Dobott 18at, igaz kaptunk róla vagy 25öt. Az a baj, hogy neki kb az a fokmérő, hogy hány pontot dob. Minden más másodlagos. Ha ezt kinövi Márkó és hajlandó lesz védekezni is, akkor az egyik legjobb magyar játékos lehet a posztján.
Majd az Okién leüvölti a fejét és egyből fog védekezni. Jó helyre került.
De naív vagy. Báne sem esti mesét olvasott neki, mégsem volt sok foganatja…
Jaj, hagyjuk már. A Dzunics jó játékos volt, de ritka szar edző. Gyenge és nincs tekintélye sem.
Több bajnoki címe van csak neki, mint a klubodnak. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ha ez így is volt, ahogy írod, akkor az nem az edző felelőssége? Nem az edzőnek kellene ezt rendeznie? Ha így is volt, ahogy Te mondod ( olyan tüzetesen nem követtem az Alba minden lépését és sokszor nem is játszottunk Veletek ), Gasper itt ezt nem fogja neki hagyni az tuti. Itt nem lesz lötyögés vagy Okorn mester a hátsóján billenti.
Kettős terhelés??Az elsö kört nem élitek túl@?
az a kukac minden mondat végén szexuális irányultságod jelzi?
A tiédet ezek szerint, ha bekaptad a csalit@?
Várjuk Németh és Lajsz bejelentését?
Remélem ott mar nyomós szakmai érveket is felhozol majd te szerencsétlen, nem csak gyűlölködni fogsz?
?
Weöres Sándor: Önarckép?
Motoros: Idióta
Micsoda szakmaiság.:)))
Csak személyeskedni tudnak, silverhelyi specialit@?
Neked nem volt egy ertelmes hozzaszolasod miota itt rontod a levegot 🙂
Söprűs senkiháziak. Falun lettünk bajnokok, kétszer 😀 😀
Kiengedtek bagáry? Tudod holnap este vissza kell menned, vár az ápolód?
Kissé feszültnek, idegesnek tűnsz? pedig nem is potyáztál annyit mostanában?
donnarumma:A félcédulás?
Sztem te vagy a hugyos!
Sokszor bemegy még?majd kinovod
Weöres Sándor:Önarckép?
Csak személyeskedni tudsz?
Söprűs huggyosok… ?
Nuniiii, kupagyőzelem van??
Fjoda, háló van? ???
És akiket simán kisöpörtünk az vajon meddig jut??
Szar amisz ???
Az egész beszélgetés katasztrofális, de gratulálok, ezzel az Adam Sandler filmeket is megszégyenítő
beszólásoddal te nyerted meg “A nap tuskója”© díjat.
Egyébként te legtöbbször teljesen intelligens és szakmai válaszokat adsz, miért kell ilyeneket írni?
Hol van a háló…bocs,
Hol vannak a hálók, huggyosok hol vannak a hálók, hol vannak a hááálóók…????
Nuniii, csak a kupagyőzelem?
Jodácska meglesz az is, előbb, mint gondolnád.?
Homonyik Sándor: Álmodj királylány?
Elég unalmas már az,hogy a BB1 kb.egy hónapja csak a filkóról írogat. Hajrá továbbra is csak így!
??? De jogos 🙂
Elég unalmas, hogy néhány szurkoló kb. egy hónapja csak a Falcoról írogat. Hajrá csak így tovább.
Amúgy tudtad, hogy nem kötelező elolvasni azokat a cikkeket ami nem érdekel?
Én ezt szoktam tenni, próbáld ki te is a nyafogás helyett!
Akkora boldogsággal tölt el, hogy megvan a második és közel akkorával, hogy két-három csapat “szurkolói” itt vergődnek vagy egy hónapja és még fognak is pár hónapig. 😀
Csak ügyesen, aztán idén nincs több eltáv?
Fáj az újabb söprű Jodácska mi?Hadd fájjon…???
Aramis: Pride?
Amúgy tudtad,hogy nem kötelező mindenkinek bek.pni de te megteheted.
Marko! A lehető legjobb döntést hoztad, ha SZÍNÉSZKEDÉST, ALATTOMOSSÁGOT, REKLAMÁLÁST szeretétnél tanulni kosárlabda helyett! Dobd hátra magad párszor edzésen és nagyon hamar beilleszkedsz a rendszerbe!
Mondom én hogy velünk kelsz?
Erősen fixált a manus, menthetetlen.
Mondjuk nehéz mással, mivel minden nap kijön valami szenzációs hír az új zászlóshajóról. 🙂
Na a másik is megjött.
xD Ekkora közönsége senkinek nincs.
Rajtatok röhögő közönség. Büszke lehetsz rá.:)
Frusztráló lehet nektek, hogy az arany ellenére nem vívtátok ki a többi szurkoló tiszteletét. Sőt.:)
Falusi…a te tiszteletedre a kutya sincs rászorulva..
Szerencsétlen idióta..tolod itt a nagy erkölcsi dumát,majd fikázol általánosságban…kétszínű szerencsétlen senki vagy.. dióhéjban
Feljövök ide, tükröt mutatok annak, akinek kell, aztán megyek a dolgomra. Egyik nap a tiszteletet hiányoljátok, következő nap meg homlokegyenest az ellenkezőjéről írtok. Legalább egy irányba mennétek, sárga csürhe.
Ti vagytok itt a leghitványabb beirogatók. Olyan magas szinten járatjátok le a falcot és a szurkolótáborotokat, hogy arra nincs megfelelő magyar szó.
Több időm nincs rátok a hétvégén és ebben a topikban. Majd egy másikban lehet olvasom tovább a hisztit.:)
Köszönjük uram hogy tükröt mutatott nekünk!
Falusi paraszt
Söprűs huggyos!??
Idejöttök okádni egy Falcos cikkhez huggyosok, ha meg vissza mer szólni valaki vérig vagytok sértődve.
Méghogy a Falco tábor csürhe…???
Mondja ezt egy olyan szurkoló akinek a társai (vagy talán ő maga is) teleszórja a játékteret üdítővel meg sörrel csak azért mert jobb az ellenfél!
Ezért vagytok ott ahol…háló nélkül, söprűkkel a kezetekben!
Silverfoxi IQ bajnokok, csekkoljatok be a gyárba, vár a szalag@?
Fjoda ekkora söprű után amit megint kaptatok el is hiszem, hogy nincs kedved kosárlabdáról beszélni.?
Cseppet sem frusztráló. A siker valakiből elismerést, valakiből irigységet hoz ki. Ez természetes.
Épp az hogy nem mi, hanem ti vagytok a frusztráltak. Megállás nélkül egy hete csak a falcoval foglalkoztok. Lol és még mi vagyunk a frusztráltak. Velünk fekszenek, velünk keltek.
Aha, telesírtam a párnám. Kérlek segíts, mit tegyek?
Jézusom, ennyi hülyét…
Szerinted érdekel valakit itt a tiszteletetek?
Ki lettetek söpörve megint…a többi maszlag. ???
Ingyencirkusz!
Kezdem azt hinni, hogy itt valami fertőző dolog van. Eleinte volt egy Bebes rajongó, akinek mindig az jutott eszébe, itt a nagy művész aki, ha cikket lát csak színészkedést emleget. A csak szerencséjük volt, csak a Falconak fújnak, csak ezüst, stb. már nem is említem. Értékes hozzászólások. Abban az értelemben, hogy növelik az oldal látogatottságát és pénzt hoznak.
A csapatuk szponzora is szép bevételhez jut, mert tuti szednek valami gyógybogyót is.
A Fradi is az ország legnépszerűbb klubja /nálam is/ aztán mégis az egész ország utálja mocskozza….A Falcoval ugyanígy vagyok…nem kell nekünk senkinek a szimpátiája sem…gyűlöljetek,utáljatok,mocskozzatok,kötekedjetek csak velünk ha ettől lesznek boldogabbak az országban a mindennapjaitok! Akit sokat szidnak az meg sokáig szokott élni…akkor remélem a falcóra is ez lesz a jellemző….
A csapat keretének további félturbózásához meg remélem minden adva lesz és Márkó után fogunk még kifogni nagy halat/halakat…és akkor a nemzetköziben is meg áll az éves szinten mindig előjövő negatív széria.
A nemzetköziben ez azt jelenti, hogy talán nem zúgtok ki rögtön az első rostán? 🙂 Mert ha igen, akkor igazoljátok még le Szilit, hozzátok haza Ákost és érdeklődjetek esetleg Ádinál is. Ja, amúgy nem tudjátok, hogy Ákost és Ádámot ki nevelte ki? :)))
Miről böfögsz te? Ti bejutottatok a főtáblára? Nekem úgy rémlik hogy nem.
Most tényleg házhoz jössz a ló…? 🙂 Vessük már össze az Alba és a filkó elmúlt években elért nemzetközi eredményeit. :))))))))) Kínos.
És a Honvéd vs Alba? Sehol nem vagytok…
Benkét már így is suttogják, csak úgy jelezném. 😀 De ugye nem ugrasz a hetes úton egy kamion elé, ha esetleg bejelentik ?
Te normálisakat szoktál írni, de:
Akit sokat szidnak, annak a pofája ég, akinek halálhírét keltik, soká él.
Gondolom a Fradi csak egy gyenge hasonlat volt, kb mintha a Halit írtad volna.
Nagyon tetszik, ahogy gyepáljátok egymást, csak így tovább, ubiszezon van, ne essetek ki a formából.
És akkor melyik fiatal fog kimaradni? Veresztó Péter? Körmendi? Esetleg Hódi?