Connect with us
Hirdetés

Légiósok

Filipovity Márkó: Amikor kimentem, semmilyen elvárást sem állítottam fel magammal szemben

A magyar válogatott játékosa mindenképpen topbajnokságban folytatná. Interjú.



:

:

Az Olaszországban légióskodó Filipovity Márkó nyilatkozott a BB1.hu-nak. A magyar válogatott játékos nagyszerű szezont futott első légiós évében, erről itt írtunk bővebben

Milyen gyorsan sikerült beilleszkednie a szezon elején?

– Viszonylag gyorsan ment, hiszen három hétig együtt volt a csapat egy felkészülési táborban, amely során egy jó csapathangulat alakult ki, úgyhogy azt tudom mondani, hogy egyszerű volt.

Hogyan értékelné az idei teljesítményét? Milyen érzés volt, hogy többször elismerést kapott az idény során?

– Amikor kimentem, semmilyen elvárást sem állítottam fel magammal szemben, hanem szerettem volna a maximumot kihozni, ami szerintem nagyon jól sikerült. Volt pár jó mérkőzésem és sikerült beverekednem magam a kezdőötösbe, amit a szezon végéig meg is tudtam tartani, úgyhogy abszolút pozitív volt. Nagyon örültem az elismeréseknek, számomra a legnagyobb sikerélmény az volt, hogy kupadöntőt játszhattunk, ahova úgy jutottunk be, hogy megvertünk nagy csapatokat is, amire senki sem számított az idény elején. Természetesen az egyéni teljesítményemnek is örülök, amit sikerült a bajnokság elejétől kezdve a végéig tartani, úgyhogy azt gondolom, hogy megérdemeltem és örülök neki.

Milyen különbség van a magyar élvonal és az olasz bajnokság között?

– Nem könnyű erre válaszolni, összefoglalni; legjobban úgy tudnám elmondani, hogy az olasz bajnokság egy topbajnokság, melyben akár az utolsó helyezett is megverheti a legerősebb csapatot. A legjobban a BL-hez tudnám hasonlítani, amiben a Falcóval játszottunk otthon, az körülbelül hasonló szint. Ott fel tudtam készülni a bajnokságra, ami itt várt rám, sok meglepetés nem ért, de sokkal erősebb itt a pontvadászat.

Mi lesz a következő szezontól? Kapott már ajánlatot valamelyik csapattól?

– Ugye 1+1 éves szerződést írtam alá tavaly, még nem döntöttem el azt, hogy maradok-e, vagy sem, ez hamarosan kiderül. Ha úgy adódna, hogy nem maradok, akkor is mindenképp topbajnokságba szeretnék igazolni – gondolok ezalatt az olasz, illetve a spanyol ligára –, aztán meglátjuk mi lesz.

Fotó: victorialibertas.it

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
CsakAzImitNehp12maxxKareem Abdul-Jabbar Recent comment authors
CsakAzImitNe
Olvasó

Semmit nem is teljesítettél…

maxx
Olvasó

Odatette magát egész évben, aminek meglett az eredménye. Jó számokat hozott egy erős bajnokságban, de vesztes csapatban. Most azt várja, hogy igazolnak-e elé valakit. Mert ha igen, akkor nem él az opciójával inkább nagyon helyesen játszani akar. Jobb olasz csapat nem fogja elvinni, max a másodosztályból valamelyik feljutó. Vagy jöhet haza valamelyik nemzetközi kupás csapathoz.

hp12
Olvasó

A válogatott japán túrájáról szóló cikkben azt írják a nyáron az USA-ban próbálkozik.

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

Miből lesz a cserebogár?
5 évesként apjával Gordannal, Kaposvár legendás játékosával Rákóczi meccsre járt, ment is a szurkolás “rá rá Rákóczi”.
A pólóján “101 kiskutya” embléma tündöklött.
A dalmata jó kedélyű, barátságos és értelmes kutya, társaságkedvelő, kiegyensúlyozott természete van, a gazdáját és családját nagyon szereti. Ezek az erények Márkóban is megvannak. És Gordannak ott vannak a gyökerei, Dalmáciában.
25 évesként a 101 kiskutya mezét az olasz Pesaro mezére cserélte. Kiváló játékosként immár nagykutya lett belőle a kosárlabda elit köreiben.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés