Connect with us
Hirdetés

FIBA Europe Cup

Nem sok esélye maradt a visszavágóra az Albának

33 ponttal kapott ki Jesus Ramirez csapata.

UNET Holon - Alba Fehérvár 96-63 (18-23, 30-16, 20-13, 28-11)

FIBA Europe Cup, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Holon, Holon Toto Arena

A Holon legjobb dobói: Jones 22, Atkins 20/6, Pnini 14/12.

Alba Fehérvár: Cabezas 4, Zeno 11/3, Freeman 15/3, Lóránt 22/6, Heath 3. Csere: Peterson 4, Peringer -, Takács -, Tóth P. -, Filipovity 1, Keller I. 3/3.

Szorosan alakult a mérkőzés első négy perce, ekkor még felváltva vezettek a csapatok egy ponttal. 7-8 után azonban az Alba kapta el jobban a ritmust, majd sikerült meglépnie öt ponttal. Nem illetődtek meg a fehérváriak, folyamatosan tartották a vezetésüket. A végén az izraeli tripla nem ért célba, így megmaradt öt pont a vendégek előnyéből (18-23).

Sajnos a második negyedben nagyon magára talált a Holon. Az Alba kicsit beragadt, egyre jobban dadogott a labda támadásban, a dobások pedig kimaradtak. Ennek köszönhetően kezdett meglépni a hazai csapat, a játékrész közepén már több, mint tíz volt az előnye. Nagyon kellett Lóránt hárompontosa, ezzel nyolcra jött vissza az Alba. Végül Zeno duplájának volt köszönhető, hogy tízen belül maradt a félidőben a magyar együttes (48-39).

Jól jött ki a második félidőre az Alba, Freeman triplájával, majd Lóránt kétpontosával visszakapaszkodott 50-44-re. Az izraeli csapat azonban rögtön válaszolt, így tartotta a távolságot. Nem alakult ki nagyobb differencia, egészen a negyed végéig. Ekkor egyre jobban bejöttek a hazai dobások, és már tizenhattal is megléptek (68-52).

Sajnos nem jött össze a feltámadás a záró tíz percben a Ramirez-legénységnek. Hamar ellépett húsz ponttal a házigazda, és innentől egyre csak jobban nyílt az olló. Az Albának semmi nem akart összejönni, hosszú percekig alig-alig találtak a gyűrűbe fehérvári játékosok. Végül 33 pont lett közte, így kisebb csoda kellene ahhoz, hogy le tudja dolgozni hátrányát a fehérvári csapat.

Fotó: fiba.basketball

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
MásikVégétFújdMegBB1.huOasisJokicWilson Recent comment authors
MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Sima és dicstelen búcsú a nemzetközi színtértől, kedveskéim. 🙁
Búcsúzzunk a jól megszokott, a magyar csapatsportokban naponta(pl. itt is) olvasott hasznos idiotizmussal:
“innentől végre lehet teljes mértékben a bajnira összpontosítani!” 😉

Oasis
Olvasó

Az Alba edzője Jesus Ramirez.*

Wilson
Olvasó

Elmehet az egész csapat a jó büdös fenébe a fejüket egymás seggébe dugva! Amíg ment Lórántnak addig viszonylag még pariban voltunk de csapatjáték nyomát nem lehetett látni ezektől a normáltalanoktól!(Holott a bírók is sokat fújtak nekünk)
Szégyen, szégyen hogy ezért a teljesítményért még fizetnek is nekik,szégyen hogy kínkeserve megverünk egy Bonnt,aztán egy sokkal gyengébb Holon szopat minket 30-al úgy h cicáznak velünk mint macska az egérrel! Egy ilyen társaság még azt a kevés nézőt sem érdemli meg ami jelenleg van, de igaz visszavágóra én is csak azért megyek el,hogy végig szidjam ezeket az anyaszomorító kisfiúkat!

Jokic
Vendég
Jokic

Inkább végre. Be lehet fejezni a két frontot. Sokkal fontosabb most a bajnokság nekünk.

Wilson
Olvasó

Ezért nincs értelme elkezdeni se!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés