Connect with us
Hirdetés

FIBA Europe Cup

FIBA Europe Cup: Remek játékkal szerezte meg a harmadik helyet a Szolnok

Ezúttal minden klappolt a Tisza-partiaknál.

Szolnoki Olajbányász – Sporting 78-67 (19-23, 23-16, 20-18, 16-10)

FIBA Europe Cup, C-csoport, 3. forduló
Lengyelország, Wloclawek

Szolnok: Warner 9/3, Badzim 11/9, Kovács 2, Subotic 25/9, Cakarun 14. Cserék: Pongó 6/6, Rudner 3/3, Pallai -, Zsíros 2, Juhos 6/3.

Sporting: Williams 3, Smith 7/3, Downs 15/3, Fernandes 5, Ellisor 13/3. Cserék: Catarino 11/9, Ventura 2, Fonseca 8, Sa -, Araujo 3/3.

Mindkét csapat azért lépett pályára a C-csoport 3. fordulójában, hogy megszerezze első győzelmét a sorozatban. Ebből kifolyólag ez a mérkőzés döntött a kvartett harmadik helyéről is.

Kovács egy szép betöréssel adta meg a mérkőzés alaphangját, az első négy támadást nem hibázták el a csapatok (4-4). Egy-két szolnoki hibát követően kezdtek meglépni a portugálok, 7-14-nél kért időt Gasper Potocnik. Kiegyenlítetté vált a játék, ezzel pedig a Sporting előnye is állandósult (15-23). A negyed utolsó percét megnyomta az Olajbányász, amely feljött így négy pontra. 19-23.

A második felvonás elején megközelítette kettőre az ellenfelét a piros-fekete alakulat, ám ezután hat pont érkezett a portugáloktól (21-29). Váltott a Szolnok, pörgősebbé vált a védekezés, ebből megvolt a jó ritmus támadásban, aminek köszönhetően pár tripla is beesett, meglett a fordítás (37-33). A padról is sok segítség érkezett, Juhos, Pongó és Rudner is hozzá tudott tenni, előnnyel mehetett a félidőre az Olajbányász. 42-39.

Ellisor duplájára Badzim trojka érkezett válaszként, ezután kicsit lelassult a játék, egyik oldalon sem estek be a próbálkozások (45-43). Badzim triplája a lehető legjobbkor érkezett, ezzel hosszú kosárcsendet tört meg, és bár kezdett közeledni a Sporting, mindig akadt valaki, aki pontosan célozzon a Tisza-partiaktól (53-49). A hátralevő időben összejött az egyenlítés a portugáloknak, Subotic viszont egy nagy hármassal új lendületet adott a csapatnak. 62-57.

Warner kapott egy nagyot a fejére a záró etap elején, amiért sportszerűtlen járt, de az irányítót le kell cserélni. Subotic megint betalált a sarokból, viszont erre most tudott reagálni a Sporting (65-60). Juhos szépen pördült le, majd Kovács harcolt ki egy támadóhibát. Elvesztették a fonalat a portugálok, ezután egy technikai hiba is becsúszott nekik, színéskedésért (67-60). Hiába kértek időt a fehér-mezesek, tovább nőtt a különbség, Juhos triplája után már kilenc volt a szolnoki előny, négy perccel a vége előtt. Jól működött a magyar védelem, miközben amikor kellett, beestek a kosarak, megérdemelt sikert aratott a Szolnoki Olajbányász, ezzel megszerezve a harmadik helyet a csoportban. 78-67.

Fotó: fiba.basketball

25 hozzászólás

25
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
12 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
17 Comment authors
kekfr@nkosójajjMAFCdrukkerdonnarummaMilo Recent comment authors
ójajj
Olvasó

Pongó-Pongó az olajban? Kincs ami nincs szolnoki módra…????

kekfr@nkos
Olvasó

Szerintem többen örülnénk neki! Nem tudom mennyi rá az esély, hogy németből hazahozzuk a tesót.

donnarumma
Olvasó

Ez szép volt!Tényleg jól játszott az Olaj,gratulálok.

SzhelY
Olvasó

Grat

Modus operandi
Olvasó

Szép volt fiúk!!!

CSAK AZ OLAJ!!!

milanka487
Olvasó

Bravó fiúk!
Válogatott szünet után 5. légióssal (?) kiegészülve megyünk és tarolunk!

agyas
Olvasó

Grat a győzelemhez, és köszönöm a tippmix nyereményt. Ez a mocsok Szrt rárakatja a mezekre a logóját, hazai meccsekre azonban csak hármas kötésben enged fogadni, ami azt jelenti, hogy a nyerési esély 80 % helyett csak kb. 50%. (0,8 a harmadikon). Ilyesmit akkor alkalmaz egy szerencsejáték szervező, ha meg van győződve arról, hogy a meccseket rendszeresen megbundázzák. Európai fogadóirodák ezt a trükkön nem alkalmazzák, a legtöbb országban tiltott is a módszer. Persze nálunk más a helyzet, a szövetség elnöke, meg az Szrt elnöke pártfunkcionárius, szabad a rablás. Azt is olvastam, hogy a „csapatok elégedettek a közvetítésekkel”. Szerintem nem a „csapatoknak”,… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Te miért náluk fogadsz?

1,8 másodperc
Vendég
1,8 másodperc

Szép volt, de sajnos amit a magyar mag mutat édes kevés… Kovács még Nb1 Ben is max néhány perces játékosnak jó…. egyedül Pongó aki még vállalható… többiek magyarok közül pár perces játékosok. Subotic- Cakarun- Bazdim pedig nagyon jók, viszont Warner nemrossz, de tőle javulás kell…

Zsarkov
Olvasó

A magyar magunk magyar szinten a jobbak közé tartozik, aki erősíthetné, és akire esélyünk lehet megszerezni, olyan játékos nagyon kevés van, én Tóth Ádin és Mócsánon kívül senkit nem tudnék mondani (a többiek nem mozdíthatóak, nem jönnének, vagy nem jelentenének erősítést), ahol mozgástér van, az a légiós választás, ami 3/4 részben jól sikerült…, úgyhogy idén már ez van…, majd jövőre jobb lesz, a terv megvan, ha minden jól megy 2-3 változtatással – illetve az állandósággal – komolyan erősödünk…

milanka487
Olvasó

Mi a konkrét terv Zsarkov?

Milo
Olvasó

Sajnos Tóth Ádi helyét nem nagyon látom Potocnik rendszerében, fixen nem bírná ezt a terhelést. De papíron mindenképpen erősítés lenne. Mócsánt még esetleg Pongó Marcival egészíteném ki, akinek szerintem lassan be kell látnia, hogy sehova nem vezet ez a német másodosztály. Kíváncsi leszek hazajön-e, illetve, ha igen, akkor hova. Nálunk az előny a tesó miatt?. Nálam azért lenne kulcs az ő megszerzése, mert nagyon jól játszunk, ha mindkét iranyítónk a pályán van. 2Pongó meg egy légiós Pallaival kiegészülve (fiatal szabály) szépen megtudná oldani az 1-2posztot.

Zsarkov
Olvasó

Tóth Ádival kapcsolatban igazad van, de az ő visszahozatalára lenne elvi lehetőség, a kis Pongó is jöhetne…, én úgy tudom, Cakarunnak és Suboticnak megtesszük az ajánlatunkat, jól érzik magukat, közel vannak a hazájukhoz, és mivel 30-on túl vannak, talán könnyebben megtarthatóak…, Badzimmal is számolnánk, ő viszont még a karrierje első felében jár, vele nehezebb a dolog…, Warner egyedüli amerikaiként nem is érzi magát olyan komfortosan, de nem is hiányozna…, Kovács, Juhos, Zsíros szerintem marad, Pongónak szerződése van, Rudnert nem tudom, de mivel jövőre már nem fér bele a fiatalszabályba, és kizàrólag a triplája létezik, ő vagy megy, vagy ennyi szerepe… Olvass tovább »

Milo
Olvasó

Cakarunnak is van szerződése a következő szezonra.

milanka487
Olvasó

Hogyha Tóth Ádi visszajönne akkor már semmi sem érdekelne!?
Ő Szolnokra való itt érte el a sikereit!
Cakarunnak élő szerződése van a jövő szezonra is, és tényleg nem lenne rossz ötlet a kis Pongót elhozni mert akkor irányító posztra ott a 2 Pongó, az 4/5 légiós helyet más posztra lehetne feltölteni!
Hajrá Olaj!

Olajheart2
Olvasó

Minden jó ha jó a vége! Köszönöm a Csapatnak, hogy becsülettel CSAPATKÉNT végig küzdötte a 3 mérkőzést! És végül egy győzelem is sikerült! Szép volt fiúk! Jó utat hazafelé! Hajrá OLAJ ❤?

Piffinger
Olvasó

Szép volt fiúk!!!
Megy ez!!!

HAJRÁ OLAJ!!!

Praenoricum
Olvasó

Ez remek játék volt. Gratulálok a csapatnak. Nagyon okos, érett játékot mutatott be ma a Szolnok. Az elején a Sporting sebességét nem tudta felvenni a csapat, de amikor összeállt a védekezés és pontos támadások után nem tudta leindításait játszani a Sporting, onnan elfogyott nekik a tudomány. Suboticot külön kiemelném, vele semmit sem tudott kezdeni az ellenfél. Örülök, hogy nemzetköziben is sikerült ezt a hetet egy nagyon szép eredménnyel zárni!

Józsipapa
Olvasó

Szép volt fiúk !!
Hajrá OLAAAJJJJ !!!

JR.Benitez
Olvasó

Hatalmas gratula! Nagy skalp ez. Portugál csapat teljesen begőzölt hátrányban. Eddig bajnokságban 100 százalékosak. Smith faultja gusztustalan volt!!!! Olaj okos volt és jól harcolt. Subotic extra volt, de Warner egy időzített bomba…. Ami fontos volt hogy bírták erővel és jó döntéseket hoztak.

Zsarkov
Olvasó

Jól összefoglaltad a lényeget, kár, hogy az első meccsen nem éltünk a lehetőséggel…

1,8 másodperc
Vendég
1,8 másodperc

Szép volt fiúk! Most akkor megvan a továbbjutás avagy sem?

Dallas
Olvasó

Pasz,de szerintem a két legjobb 3. csak akkor derül ki ha minden meccs lement minden csoportban 🙂 (gondolom)

milanka487
Olvasó

Sajnos nincs!

MAFCdrukker
Olvasó

Az utolsó elleni eredmény a harmadikok versenyében nem számít. Így az Olaj 0 ponttal, kb. -20-szal áll, nem hiszem, hogy ne lenne 2 ennél jobb mutatóval álló csoportharmadik. De hátha!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés