Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Fiatal játékvezetőt gyászol a magyar kosárlabda-társadalom, elhunyt Lövei László

Remek embert, barátot gyászolnak a magyar játékvezetők.



:

:

Lövei László 1986. november 17-én Miskolcon látta meg a napvilágot. Tanulmányait Egerben, majd Nyíregyházán végezte, egy féléves finnországi Erasmus-os kitérővel. Egyetemi oklevelét angol és testnevelés szakos tanárként szerezte. 2003-ban indult kosárlabda játékvezetői karrierje, amikor sikeres vizsgát tett. A keleti régióban vezetett több száz meccse után 2012-ben Budapestre tette át a székhelyét. 2015-ben szerzett NBI-es kerettagságot és 2018-ban a női NBI A csoportban is bemutatkozott sípmesterként.

A tanítás volt a hivatása: a Budapest Baptista Gimnáziumban tanított, majd igazgatóhelyettesként segítette az intézmény és a diákok életét. Egyetemi évei alatt nyaranta a Balatonnál vízimentőként dolgozott, ahol több alkalommal mentett meg sikeresen életeket. 2017-ben Budafok-Tétény önkormányzata “Életmentő oklevél”-lel tüntette ki, ugyanis egy NBII-es mérkőzésen az egyik játékos rosszul lett, megállt a szíve, és játékvezetőként hatalmas lelki erőről tanúbizonyságot téve a mentők kiérkezéséig szívmasszázzsal életben tartotta őt. 2021. január 23-án házasodott, Lövei-Tóth Eszterrel.

Felesége, családja, barátai és a teljes kosárlabda társadalom gyászol.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
Artur DokibakibaHálópecs007Marillion Recent comment authors
Artur Doki
Olvasó

Tüdőembóliát írtak az nso-n valamelyik hsz-ban…
Nyugodjon békében…Ő megmentett egy embert,de mellette nem volt senki,aki segítsen…

bakiba
Vendég
bakiba

Koronavírus. Kb 2 hete kapta el és nem voltak komolyabb tünetei, de tavaly volt valami komolyabb tüdőproblémája. Tegnap reggel ment volna negatív tesztre, amikor a kocsija mellett elájult. Vagy szív, vagy tüdő. Borzalmas! Isten nyugosztalja!

ui: Nem kéne felfüggeszteni a bajnokságokat? de!

Háló
Olvasó

Őszinte részvétem az egész családnak!

pecs007
Olvasó

Részvétem a családjának, nagyon nehéz lehet ez.
Valaki tudja, hogy mi történt?

Marillion
Olvasó

A szokásos….azaz a koronavírus? Végül is teljesen mindegy…tragédia! Részvétem a családnak!

Noname
Olvasó

Részvétem a családnak!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés