Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Feszült meccsen nyert a Szombathely

A sokáig kiélezett találkozón Matthias Zollnert kiállították.

Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Alba Fehérvár 88-78 (21-14, 19-18, 23-27, 25-19)

Rájátszás, elődöntő, 1. meccs
Szombathely, Aréna Savaria
V.: Benczur Tamás, Kapitány Gellért, Györfy Rúben (Dernei Gábor)

Falco: Váradi 23/3, Somogyi 6, Benke 4, Golomán 11/3, Keller 5/3. Cserék: Verasztó -, Perl 27/6, Sövegjártó -, Clark 8/6, Barac 4, Hawkins -.

Alba: Pongó 11/3, Vojvoda 25/15, Lukács 10, Fakuade 5, Davis 4. Cserék: Stark 6/3, Takács -, Smith 10, Szabó 5/3, Omenaka 2.

Váradi és Lukács kosaraival indult a mérkőzés, majd Vojvoda triplájával átvette a vezetést az Alba, de Golomán 2+1-es akciójával egyenlített a Falco (5-5). Összességében elsősorban a védekezésé volt a főszerep, perceket kellett várni a következő kosárra, Somogyi szerezte Benke passzából. Kisvártatva Somogyi másodszor is be tudott lépni hátul, majd Clark értékesített egy triplát, időt kért Matthias Zollner, hiszen 10-0-ás futásban voltak a szombathelyiek (12-5). Ez sem lassította le a hazaiakat, nem sokkal később meglett a közte tíz is, igaz, azonnal jött Vojvoda hármasa válaszként (16-9). A vendégek hátvédje szinte egymaga tartotta meccsben az övéit, de a negyed végén Perl büntetőivel átlépte a húsz dobott pontot is a Falco. 21-14.

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Sok hibával kezdték a második felvonást a felek, majd két jó támadással és egy 5-0-ás rohanással felzárkózott kettőre a Fehérvár, Vojvoda pedig már a negyedik tripláját szerezte (21-19). Perl két könnyű kosarat is dobhatott, gyakorlatilag ő vívott külön meccset Vojvodával. Pongó talált rést a hazai védelmen, ám Perl egy hármast is értékesített (28-21). Pongó csent labdát, amelyet követően ziccert is dobhatott, az esetet követően viszont technikai hibát kapott Matthias Zollner. Hiába Vojvoda két büntetője, Váradi is üresen maradt a gyűrű közelében, nem tudott közelebb zárkózni a Fehérvár (31-25). Rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, a két csapat összesen 18 labdát adott el tizenhét játékperc alatt, de a gyűrűt is ritkán találta el a játékszer. Feszült is volt a meccs, Smith kapott egy sportszerűtlen hibát, ráadásul Matthias Zollnert kiállították másik technikai hibával – így pedig a következő meccsen sem ülhet le a kispadra. A kis közjáték ellenére is zárkózni tudtak a fehérváriak, ugyanis Davis tett vissza egy támadólepattanót, de Váraditól azonnal jött egy hármas (34-28). A hátralevő időben nagy változás a játék képét tekintve nem történt, nyolcpontos Falco-előnnyel mehettek a felek a félidőre. 40-32.

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

A fordulás után Lukács csinált egy 2+1-es akciót, ezzel megint csak öt volt a különbség, ráadásul Vojvoda is hozzátett kettőt (40-37). Pongó szerzett labdát és rohant végig a pályán, elolvadt a Falco előnye, időt kért Milos Konakov (40-39). Perl középtávolijával folytatódott a találkozó, de ez sem lassította le a vendégeket, akik nem sokkal később fordítani tudtak (42-43). Barac és Keller kosaraival tudott újítani a Szombathely, utóbbi ráadásul hármast dobott, majd Clark zsákolt egy labdaszerzés után (49-43). Hiába a hazaiak nagy futása, nem rogyott meg a Fehérvár, amely Pongó triplájával ki is egyenlített (49-49). Perl már a tizenkilencedik pontját szerezte, ám Szabó is a helyére küldött egy távolit, újra az Albánál volt az előny, főleg, hogy Stark trojkája is beakadt (51-55). Perl csinált egy 2+1-es akciót, továbbra is kiélezett volt a mérkőzés (55-56). A játékrész hajráját jobban megnyomta a Falco, előbb Clark dobott egy hármast, majd Perl a félpálya közeléből, a dudaszó pillanatában eresztett el egy pontos dobást. 63-59.

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

A záró etapot Smith lefordulásos kosara indította, majd Vojvoda zsákolt, kezdődhetett minden elölről (63-63). Vojvoda újabb kosarat szerzett, Váradi válaszolt két nehéz dobással, megint a Falco vezetett (67-65). Stark magánakciója eredményes volt, de Váradi újabb négy pontot szerzett, időt kértek a vendégek (71-67). Fakuade dolgozott le hármat a négypontos hátrányból, ám Golomántól egy nagyon fontos tripla jött a túloldalon (74-70). Lukács állhatott a vonalra, de csak a másodikat dobta be (74-71). Perl a túloldalon pontosan célzott, elment öttel a Szombathely három perccel a vége előtt (76-71). Lukács ezúttal nem hibázott, ám Benke szépen talált utat a gyűrűig, ráadásul egy támadóhibát is kiharcolt (78-73). Higgadtabb tudott lenni a végjátékban a Szombathely, így okosan kosárlabdázva behúzta ezt a feszült találkozót és előnybe került a párharcban. 88-78.

A párharc állása: 1-0 a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely javára.

Fotók: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

HIRDETÉS

85 hozzászólás

85
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
31 Comment threads
54 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
44 Comment authors
RózsabimbóSzhelYin_vitroGateiEndre Recent comment authors
Yellowblack
Olvasó

Hawkinst meddig kell még elszenvednünk ?

Gatei
Olvasó

Maximum még 9 meccs…✈️

Marillion
Olvasó

Konakov tudja…ő is marasztalta!

Vulcano
Olvasó

Ez nem igaz.

Dennis
Olvasó

Na végre valaki kiállította ezt a majmot, minden meccsen a pályán belül toporzékol. Felkészül a Körmend edzője!

Motoros
Olvasó

Sírjál kis komisz????.
Mondjuk a Foffókád szájáról egész szép kis káromkodásokat lehetett leolvasni????.

PL
Olvasó

Te vagy aki múlt héten még OSE szurkoló volt, most meg kecskeméti?

?????

Akkor ha minden jól megy, jövő héten Falcós leszel! ?

Motoros
Olvasó

Már most is az????.

Pbask
Olvasó

Dennis régóta jelen van az oldalon, általában korrekt kommentekkel mint OSE szurkoló. Kicsit megviselhette a negyeddöntő, de ez valamennyire érthető.

Motoros
Olvasó

Elhitte a kis komisz????

Dennis
Olvasó

Motoros, te sem vagy már a régi, semmi vájározás?

Motoros
Olvasó

Tudod te magadtól is, hogy mi vagy ?️?⚒️?

PL
Olvasó

Ahha, oké. Akkor nem tévedek, hogy jövő héten Falcós lesz. ?

Heindrich
Olvasó

Az alba nagy lehetőség hagyott ki. Pontosabb játékkal lett volna esélyük a győzelemre. A bírók rendkívül érdekesen fújtak de érdekes módon inkább az albát tolták. Voja extra volt ?

Pbask
Olvasó

Inkább fogalmatlanok voltak, szerintem egyik oldalra sem húztak.

Boban
Olvasó

A kevesebbet hibázó csapat nyert egy nem túl színvonalas mérkőzésen. Viszont a mérkőzésnél csak egy gyengébb teljesítmény volt, azt pedig Jencike hozta. Valami elképesztő nívótlan. Komolyan senki nem veszi észre, hogy mennyire siralmas, amit Jencike művel? Teljesen élvezhetetlenek a közvetítések miatta.

Master1
Olvasó

Megjegyezve, hogy a Körmend-Kte meccs kommentátora 100x magasabb színvonalon közvetített tegnap. Most nem ugrik be a neve, de kosár vb/Olimpia alatt is néha kommentátor kosármeccseken, és össze sem lehet hasonlítani ezzel a szerencsétlen Jenővel.

Hmafino1
Olvasó

Varga Ákos közvetített Körmendről,és valóban jól.

Rózsabimbó
Olvasó

Jenő a statisztikai lapról közvetít.
Óborzalom, dögunalom amit művel!

Hmafino1
Olvasó

Én úgy gondolom,hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni! Ez egy bajnoki elődöntő,ráadásul nem is egy rossz csapat ellen. Győztünk. 1:0 ide. Esetleg majd a döntőben is fanyalgunk,hogy nem sziporkázó játékkal nyerünk? Egy valamit azért illene megmagyarázni: Ez a Hawkins gyerek mit keres a csapatban!?? Egyébként gratulálok a győzelemhez a fiúknak!

donnarumma
Olvasó

Zollner a törpe vízművet mutatta a jv nek- azért állították ki

agyas
Olvasó

Én kiegyeznék azzal, hogy most legyen vége.

Vulcano
Olvasó

Gratulálok!?⚫?
Nyerjünk Fehérváron is?

Marillion
Olvasó

Végig olvastam mindenkit mielőtt billentyűket ragadtam. Hát kérem a BL kiesésig ennek a csapatnak volt értékelhető fazonja, annak vége és azóta minden meccs még itthon is egy görcs! Minden támadás vége az hogy gyere Beni vagy Zozó már adom is a lasztit aztán vidd végig…és győzünk! Szili bajsza szerintem egyenlőre inkább zavarja…Hawkins meg folyamatosan lemarad minden GO HOME járatról mert elfelejtik neki időben megrendelni a repjegyét! Tiszta égés ország világ előtt egy ilyen légióssal kiállni egy bajnokjelölt csapatnak! Tegyük össze a két kezünket hogy Vojának nem akadt társa, mert akkor kellemetlen esténk lehetett volna! Fehérvárra ez kevés lesz, ha csak… Olvass tovább »

Vulcano
Olvasó

Hát, azért a BL óta volt egy magabiztos Körmend és Szolnok elleni győzelem, egy 24 pontos Alba elleni győzelem, egy 46 pontos Sopron elleni győzelem, meg 2 20 pontos Szeged elleni győzelem. Azé nehogy már a bl óta csak szarul játszunk… Tény, hogy ma nem voltunk túl acélosak, de azért nem kéne átesni a ló túloldalára sem. Szar játékkal is sikeresen abszolváltuk az elődöntő első meccsét. Ez a “tegyük össze a kezünket” meg elég érdekes. Ennyi erővel az Alba meg tegye össze a kezét, hogy csak Zoli és Beni hozta amit tud, mert különben ez jóval simább lett volna. Én… Olvass tovább »

Marillion
Olvasó

Mindenki màs és màs megközelitésböl làtja àt a dolgokat. Jól van Vulcano….

Vulcano
Olvasó

Én csak azt mondom, hogy a BL óta is több volt a jó meccsünk, mint a rossz.
Vagy ezek nem minősülnek jó meccsnek?
Tényleg nem értem…

Marillion
Olvasó

A lényeg különben is az hogy te is én is és még ki tudja hányan…Hajrá Falco!

Németh Róbert
Olvasó

Hagyd már ezt a Hawkins dumát, unalmas. Ha haza megy akkor is ki kell fizetni, vagy fizesd ki Te.

agyas
Olvasó

Ez a Falco kezd hasonlítani a 2008-as csapatra, ahol az edző tehetett róla a legkevésbé, hogy bajnokok lettünk 🙂 Talán kicsit több Hawkins kellene.

Soós Sándor
Olvasó

Szombathelyi körmendiek is kijöttem a második félidőre csodálni minket ?

piros-fekete
Olvasó

Ezt mindent lehetett csak csodálni nem. Ilyen gyenge színvonalú játékot mostanság nem láttam. Ezek alapján maximum a te agyi szinted lehet csodálni.

Soós Sándor
Olvasó

Perl Zolit és Váradi Benit nem csodáltátok?

Senki
Olvasó

Szerintem elősször írni tanulj meg,azután használd a fórumot…

Soós Sándor
Olvasó

Először te is ?

Heindrich
Olvasó

Nem

Endre
Olvasó

Vagy csak szeretik a kosàrlabdát. Bár én akkor sem mennèk ha ingyen lenne, tudod mint pàr éve…

SzhelY
Olvasó

most szombathelyi vagykörmendi?

KD
Olvasó

Laci megmondta!?Fizikális meccs volt, ahogy várható volt, sok hibával. Ahogy a beharangozóhoz írtam, védekezésben jobbak vagyunk, már csak a BL-ben szerzett tapasztalat okán is. Ez sokat számított a végjátékban, amikor sok ilyen kiélezett szituációban játszottál már. Egyénileg természetesen Zozót, Benit kell kiemelni, de védekezésben mindenki odatette magát. Szombaton az Albán lesz a nyomás, ezt remélem ki tudjuk használni. Ugyanilyen kemény védekezés mellett a triplákat jobban dobva, a labdát jobban járatva ( ma csak 13 asszisztunk volt) lesz sanszunk Fehérváron is. Hajrá Falco, ott leszünk és szurkolunk!??????

p.borisz
Olvasó

Hú vazze, jó hogy vége lett…?
Beni, Zozó extra,Clark és a végére Szili, akik igazából a pályán voltak, a többieknél úgy érzem, megint a mez támolygott a pályán …
Ami várható volt, hogy Voja ha hagyják, könyörtelenül kihasználja minden hibánkat…
Az Alba még nálunk is rosszabbul játszott, a sporik se igazán voltak a helyzet magaslatán. Zollner megint megmutatta, hogy egy idegbeteg seggfej.
Jöhet a második, de ha ott is így játszunk, tuti vereség lesz.
Hajrá Falco!

Praenoricum
Olvasó

Erről a meccsről három jó dolog jut eszembe. Az első, hogy nyert a Falco, a második Beni és Zozó játéka, a harmadik meg, hogy véget ért a meccs. Talán többször nem tud a Falco ilyen gyengén játszani. Nem tudom, hogy mitől volt ennyire indiszponált és feszült a társaság, de ha összevetem a BL meccseken mutatott összeszedett játékkal a ma előadottat, akkor ez kicsit elkeserítő. Lényeg, hogy 1:0 és a következő meccseken lehet javulni.

Hubie Brown
Olvasó

A Szeged ellen játszott ennél rosszabbul is a Falco.

MAFCdrukker
Olvasó

A válogatott három kulcsembere kiemelkedett a mezőnyből, ezt jó volt látni, más kérdés, hogy annyira nem volt nehéz dolguk. Szerintem ennél csak jobban fog játszani mindkét csapat, ezt a párharcot érzem kiélezettebbnek. Hawkins azért tetszhetett meg a Falco szakvezetésének, mert sólyom van a nevében, más magyarázatot nem találok rá. A szurkoláshoz meg: távol álljon tőlem, hogy kisebb tábor tagjaként kioktassam a falcosokat, de egy percen belül a cigányparasztozás és a Mindig és soha (ezzel a szöveggel) azért kicsit erős… (Nem, nem tetszett a körmendi “b*zi Wittman!” vagy néhány múltheti szolnoki rigmus sem, és de, ennek ellenére örülök neki, hogy van… Olvass tovább »

2lee14
Olvasó

Két név: Perl Zoltán és Váradi Benedek!
Többit ma inkább hagyjuk!
Szombat folyt köv.
Hajrá Falco!?⚫

LBJ
Olvasó

Clark!
Úgy fogta Voját öröm volt nézni

2lee14
Olvasó

Jogos!

Gézuka
Olvasó

25/15 mindezt elég jó százalékkal

Pbask
Olvasó

Clark nem végig volt a pályán, de mikor pályán volt, Vojának sok babér nem termett. Ez mutatja a legjobb +/- mutatója is.

LBJ
Olvasó

Úr isten!!!
Elsősorban nem értem miért írják itt h Zollner kiállításával a Falcot tolták meg, szerintem a másodedző ezerszer jobb mint ez a kis törpe, szóval ha Zollner nincs az csak az Albának jó!
Innen már csak felfele vezet az út, deami látszik hogy a fizikális állóképesség nagyon hiányzik a fiukból!
Clark elképesztő, aki anno haza küldte volna szivesen megnéztem volna ma az arcukat.
Hajrá magyarok

ejjha
Olvasó

Azt értem, hogy Zollnerrel bajod van, de hogy még a magasságát is idekevered… Ejjha! Most aztán jól megmondtad a magadét.

Wilson
Olvasó

Egy föcske nöm csönál nyarat!
Kettő se, de inkább, mint egy…

Jon
Olvasó

Pedig már a júniusnál tart. 😉
A Perl-Váradi kettős is, meg a Falco is a naptárban (még mindig meccsben természetesen).

Jon
Olvasó

Nehéz szülés volt, de 1:0. A végén többen is feljavultak, így sokakat nem akarok bírálni, főleg így győzelem után. Perl-Váradi: így kell ezt! Clark sem volt rossz!
Benke: nagyon kellett a végén a 2 bravúr, de több kell, hogy meglegyen a bajnoki cím is! Ahogy Kellertől is!
Hawkins…..áhh, semmi… 🙂

Pbask
Olvasó

A durva az, hogy már a nézők is hujjogtak mikor Hawkins eldobta, vagy valami egetverő baromságot csinált, teszem hozzá okkal, egy éles meccsen nem is játszatnám… Szedett pár lepattanót, de se elöl, sem hátul nem acélos, nem tudom hogy kerülhetett kosárlabda közelébe, annyira antitalentum, hogy elnök úron is túltesz.

LBJ
Olvasó

Úgy csiripelték a madarak, hogy öt csak védekezni hozták semmi másra, csak hát görcsös nagyon…… de nagyon….

Marillion
Olvasó

Fasza….Csak védekezni légióst? Ezt Magyar jàtékosokkal is meg lehet oldani akik fàrasztjàk az ellenfelet…

Kovari Andras
Olvasó

Ez ugy volt, hogy a bl-ben valo tovabbjutas utan Gasper kerte, hogy johessen meg egy legios a bovebb rotacio vegett. A piacon korbeneztunk es volt egy srac ha jol tudom torokbe jatszott. Elmondtuk neki,hogy milyen szerepre szanjuk ami nem felelt meg neki. Hawkins elfogadta de nagyjabol neki ez egy ajandek volt. Nem extra legiost akartunk hanem egy olyan jatekost aki 10-15 percre hasznalhato. Sajna talaltunk egy olyan palit aki lathatoan jo csapatember de pluszt nagyon nem tud hozzatenni.

Németh Róbert
Olvasó

+1

Vulcano
Olvasó

De sokan mégis Konakov nyakába akarják varrni Hawkinst.
Pláne, hogy én pl úgy tudom, hogy ő nem volt túl lelkes a 3. légiós ötletétől és Gasper akarta nagyon…

in_vitro
Olvasó

Igen, de a legnagyobb gond hogy a Hawkins videoja után tudta a Falco vezetősége, hogy nem Ő kell nekünk, s mégis eluralkodott a káosz hogy “márpedig az Okorn megmondta”, így igazából türelmetlenségből lett leigazolva. Okornt egyébként az idő igazolta, Benke lesérülése miatt tényleg a BL-ben kellett volna egy Klay Thompson típusú játékos, csak arra kicsi az esély hogy szezon közben nem túl sok pénzért ki lehessen fogni ilyen játékost. Viszont ha meg lett volna a türelem, azért idővel ki lehetett volna halászni a zavarosban egy megfelelőbb kosarast.

Marillion
Olvasó

Nem akartunk extrát? Meg lett volna rá az anyagi fedezet? Sorolhatnám! A Magyar válogatott Falco mezben játszik attól még főleg a több frontos szereplés /BL/ miatt hát csak kellett volna az magasabb kvalitású légiós akivel még beljebb lennénk ráadásul Beni,Zozó,Szili, stb nem faszulnak ki mert többet pihenhettek volna meccsek alatt!

Kovari Andras
Olvasó

Ez borzalmas volt! Latszott rajtunk, hogy gorcsosek vagyunk es ma eselye lehetett volna az Albanak nyerni.
A birok az elejen nyilvanvalo faultokat nem fujtak be ide oda. Zollner hozta a formajat. Valaki magyarazza mar el neki, ha valamit megvideoznak azt utana mar ne akarja jobban tudni mint a jatekvezetok. Smith amikor odavagott Benkenek teljesen egyertelmu sportszerutlen fault volt. A torpe ezen toporzekolt 5 percen keresztul.
Folytatas szombaton remelem elhozzuk es a kovetkezo hazain megnyugodva lezarhatjuk a parharcot.

Master1
Olvasó

Ennél nem lesz nagyobb esélye az Albának arra, hogy nyerjen Szombathelyen.
Aki Hawkins-t idehozta, annak a fizetéséből a bérét levonnám visszamenőlegesen is, amióta ez a szerencsétlen Szombathelyen rontja a levegőt.

Wilson
Olvasó

Igazából, ha megnézed mikor nyertünk decemberben Szombathelyen akkor is éppen ilyen szar Falco játszott, csak akkor az Alba a mainál egy fokkal jobb volt!
Én nem zárnám ki, hogy nem az utolsó ilyen nyögvenyelős szenvedős meccs a párharcban, láthatóan nem ízlik egymásnak a két csapat!

4eventeVB365
Olvasó

Döntőnek beillő párosítás . Ez a meccs remekül mutatta , azon csapatok esélyesek hosszutavon ahol a legjobb magyarok vannak ! Falco lényegében 1 legiossal is lehozza a meccseket, hàt még mi lenne ha 3-4 használható is lenne ! Barac teljesen eltunt a PO-ra, Hawkins meg hozza a szokásos stabil szintet , minden meccsen olyan, mintha aznap délelőtt találtak volna az utcán és raadjak a mezt, hogy meglegyen a csapat .

Pbask
Olvasó

Barac BL után eltűnt, kicsit azt érzem nála, mint egy-kettő Olaj légiósnál.

Milivoj
Olvasó

Ez is sima 3-0, a kompót légiós kontingese valami gyalázat

stedberg
Olvasó

Szerencsére a Falco légiósai brillíroztak. Izé…

Knézy Ernő
Olvasó

Váradi-Perl duó az esze a Falconak.
Több kell mindkét csapattól!

JR.Benitez
Olvasó

2 saját nevelés…

Jon
Olvasó

Igen, de elsősorban a szíve!

JR.Benitez
Olvasó

Ma is kiderült mennyit ér 1 vagy 2 saját nevelés. Fepu, Zozó, Beni! Gratulálok Nektek!!!

Pbask
Olvasó

Na ez az. Azok a játékosok teszik oda magukat, akik a nevelőegyesületükben játszanak, ez vitathatatlan.
Károgni nem akarok, de ha túljutnánk az Albán, kíváncsi leszek hogy egy csúcsra járatott formájú Körmend vagy egy kvázi már-már kipukkadt Falco döntő mit hozna. Amit láttam ma a szomszédéktól, nem lenne egyszerű menet.

davek
Olvasó

Mindkét csapat megütötte az Nb2-es szintet. Knézy??? Neki nem szól senki, hogy nyugdíjba kellene már menni?!

fekete_lista
Olvasó

Csak arról beszélt végig, hogy a saját hülyeségét megerősítse. Arról szó sem esett, hogy mi történik a pályán. És a szokásos, két perc után eldőlt a meccs. A faszi eszméletlenül felkészületlen, csak nagy a pofa… bb1 és wikipédia információkat olvas fel

stedberg
Olvasó

Zollner kiszórásával Benczúrék igyekeztek idejekorán elintézni a párharcot, nehogy már rajtuk múljon a bajnok sikere. Ja, igen, egy edző ne reklamáljon, végzetesen ostoba pedig csak egy játékvezető lehet következmény nélkül, ezt már megtanulhatta volna.

Lightbringer
Olvasó

Egészen feljavult az Alba játéka a kizárás után.

Jon
Olvasó

Ja, én is azon gondolkoztam, hogy sokkal jobbak voltak a Zollner kiállítása után. 😀
A bírókat meg hagyjuk, mert a Falcot is keményen megszórták az utolsó 10-15 percben. Próbálták azok jól vezetni, így sikerült.

Wilson
Olvasó

Jobban is meccselt a spanyol, igaz néha neki is voltak érdekes cseréi.

JR.Benitez
Olvasó

Nagyon gyenge teljesítmény volt ez… Rendesen rossz volt nézni. Sokadik meccsen dobunk itthon is botrányosan triplát. 1:0 megyünk tovább, minden meccs más lesz.

Zsoltesz
Olvasó

Hatalmas hazai pályával behúzta a filco a meccset.

Pbask
Olvasó

Jönnek az új nickek vagy mizu?
Hazai pályának erős, fogalmatlan fújásnak találóbb.

Soós Sándor
Olvasó

Melyik meccset nézted zsoltesz? 26:24 Fault arány

GORECUBRBA
Olvasó

A Falco se játszott jól,de amit az Alba gettó különítménye bemutatott az vicc.

Pbask
Olvasó

Erre a meccsre nehéz mit mondani…
Csak annyit, hogy Beni, Zozó és védekezésben Clark volt extra.
Szili keresi önmagát, többiek pedig gondolom csak BL-re igazoltak ide.
Mivel közel van, szerintem Smithet nyugodtan vihetitek Grazba kis kitérővel.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés