Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Férfi egyetemi bajnokság: kosáreső a DEAC-BEAC, feszült légkör a Mosonmagyaróvár – BME-MAFC párharcban

Kialakult a négyes döntő mezőnye.



:

:

A két csoport első két helyezettje, azaz keletről a tavalyi két döntős, a címvédő DEAC és a Miskolc, nyugatról pedig a Mosonmagyaróvár és a Közgáz jutott a négyes döntőbe a férfiaknál a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda bajnokságban. A keresztjátékban a Miskolc két biztos győzelemmel jutott túl a pécsieken, a DEAC és az ELTE-BEAC párharca két látványos, kosarakban gazdag összecsapást hozott, a címvédő debreceniek két magabiztos győzelmével. A Közgáz az Egerben szerzett 4 pontos előnye után a visszavágó elején saját pályáján volt, hogy összesítésben is hátrányban volt, de magára talált, és hazai környezetben 20 ponttal győzött. A legizgalmasabb, s messze legkeményebb a Mosonmagyaróvár és a BME-MAFC – szinte szó szerint – ütközete volt. A fővárosban kőkemény végjátékban döntetlenre végeztek a felek, majd a visszavágón sima mosoni siker született – sajnos páros kiállítással “megfűszerezve”

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfi negyeddöntők:

 

ELTE BEAC – DEAC 92-113 (23-30, 21-21, 27-30, 21-32) 

Budapest, BEAC csarnok, 35 néző. V.: Hervay, Vass.

ELTE BEAC: KUTROVICH 11/6, Ipacs, Bálint 5/3, BODNÁR 20/6, CzigelmajerCsere: MOLNÁR M. 40/21, Magda, BORSOS 15/3, Kovács B. 1, Szabó I. Edző: Csányi Zoltán.

DEAC: VARGA S. 11/3, VÁRSZEGI 30/24, NEUWIRTH 23/18, Turán 3/3, CZERMANN 23Csere: Hegedűs 10/6, Balázsi 3/3, Kiss K. 6, Horváth B. 4, Besenyei, Sipos. Edző: Nagy Lajos.   

 

A címvédő, az idei évad egyik favoritja játszott a budapesti egyetemisták ellen. A mérkőzés elejétől érződött, hogy a DEAC csapata magabiztos győzelmet vár magától. Ennek megfelelően indítottak és 7 pontos előnyt szereztek a nyitó etap végére.  A második szakasz elején a szinte tarthatatlan Molnár Milos vezérletével a budapesti egyetemisták egyre bátrabban játszva 2 pontra szűkítették a DEAC és a BEAC közötti távolságot. Ez némileg meglepte a debreceni fiatalokat, de rendezték soraikat. Szünetre visszaállt az első negyed végi 7 pontos különbség. A 3. negyed hatalmas dobópárbajt hozott, az ELTE fiataljai abszolút egyenrangú ellenfelei voltak a címvédő DEAC-nak Az idő azonban nem a hazaiaknak dolgozott, ahogy fáradtak, úgy csúszott egyre több hiba a játékukba, amit a vendégcsapat játékosai könyörtelenül kihasználtak, és végül közel 20 pontos győzelmet arattak.Mindkét csapatban voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények. Hazai részről Molnár Milos 40 pontja és Bodnár Balázs dupla duplája (20 pont, 12 lepattanó) volt dicséretes, a vendégeknél a szezon során nem először tripla-duplát elérő Varga Sándor (11 pont, 15 lepattanó, 16 gólpassz) mellett a 30 pontig jutó Várszegi Ádám, továbbá az igen “izmos” dupla-duplát elérő Czermann Patrik (23-23 pont és lepattanó), valamint NeuwirthBence teljesítményét érdemes kiemelni.

 

Csányi Zoltán: – Élvezetes mérkőzést játszottunk a sorozat egyik favoritjával, ami a legtöbb volt, amit elérhettünk. Ameddig erővel, koncentrációval bírtuk, addig egészen kiváló teljesítményt nyújtottak a srácok, amiért nagy gratuláció minden játékosomnak. 

Nagy Lajos: – Az első félidei ámokfutásból a második félidőre sikerült megnyugodnunk és így a végén magabiztosan nyertünk. 

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119811

DEAC – ELTE BEAC 122-102 (35-19, 31-23, 31-27, 25-33)
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 40 néző. V.: Fülöp, dr. Szűcs.


DEAC: VARGA S. 11/3, TURÁN 21/15, VÁRSZEGI 16/12, NEUWIRTH 30/24, CZERMANN 17. Csere: HEGEDŰS 10/6, Balázsi 6/6, Besenyei 11/3 Sipos. Edző: Nagy Lajos.

ELTE-BEAC: KUTROVICH 21/12, Molnár M. 9/3, Bálint 4, BODNÁR 17/9, CzigelmajerCsere: MAGDA 31/24, BorSos 7/3, Kovács B. 1, Szabó I., IPACS 12/9. Edző: Csányi Zoltán.

Az ELTE otthonában a párharc első mérkőzésén 21 pontos előnnyel zárt a DEAC. Ennek fényében a hazaiak nagy bizakodással várták a mérkőzést. Hosszabbítás nélkül is 100 pont fölé tudott jutni mindkét csapat, ebből észrevehető, hogy nem a védekezésé volt a főszerep, annál inkább viszont a dobópárbajoké. Dinamikus mérkőzést láthattak a nézők, sok szép kosárral. A fővárosi mérkőzésen remeklő játékosok többsége ezúttal is kitett magáért, Varga S. (11 pont, 10-10 lepattanó és gólpassz) ezúttal sem adta alább tripla-duplánál alább, Czermann (17 pont, 13 lepattanó) illetve Bodnár (17 pont, 11 lepattanó) pedig ismét dupla-duplával zárta a roppant látványos, összesen nem kevesebb, mint 43 hárompontos kosarat hozó találkozót, amelyen mindkét csapat játékosa többször próbáltak triplát, mint duplát dobni.

Nagy Lajos: – Ezen a mérkőzésen is inkább a támadás dominált mindkét csapat részéről, sokszor kettészakadt a pálya, amiből igazi dobópárbaj alakult ki, és a védekezések ezúttal is háttérbe szorultak. Köszönjük az ELTE-BEAC csapatának a párharcot, rendkívül sportszerű és jó hangulatú találkozók voltak! Gratulálok a fiúknak a döntőbe jutáshoz – jöhet a finálé!

Csányi Zoltán: – Ez a mérkőzés nem a védekezésről szólt, de egy abszolút vállalható eredményt értek el a srácok, amiért nagy gratuláció jár és köszönöm nekik az egész éves munkájukat. Gratulálunk a Debrecennek és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119821

Továbbjutott: DEAC kettős győzelemmel

PTE-PEAC – Miskolci Egyetem 76-95 (24-26, 17-31, 16-17, 19-21)

Pécs, TTK Csarnok 20 néző. V.:  dr. Danka, Sellei.

 

PTE-PEAC: Petz 8/6, BOR 26, Jolsvai 4, Antal 3, Kovács B. 6. Csere: TESZÁRIK 11/3, KORSZUNSZKIJ 12, Németh Z. 2, Németh Zs. 4, Csirke, Darázs. Edző: Kmézics Zorán.

Miskolci Egyetem: TÓTH B. 19/6, Molnár B. 8/3, Ragályi 14/3, GERŐCS 21/3, BANKÓ 10. Csere: MOKÁNSZKI 10/3, Sándor 5/3, Molnár M., Orliczki 3, Lakatos 5, Orbán. Edző: Béres Dávid.

 

Rájátszáshoz méltó nagy iramú kemény védekezéssel indult a mérkőzés. A hazaiak részéről Bor Sándor míg a vendégektől Tóth Bence tudott leginkább bontani gyors betörésekből. A pécsiek kicsit többször “aludtak el” védekezésben, így minimális előnyt szereztek a vendégek, Kmézics Zorán időt is kért. A hazaiak Teszárik Márton és Petz Milán révén villantak először távolról, a miskolciak Ragályi Levente hármasával és lerohanás utáni kosarával gyorsan válaszoltak. A második negyedben a vendégek egyre többször tudták kihasználni magassági fölényüket, a PTE-PEAC gyakran kapkodott vagy erőltette az egyéni játékot támadásban. Teszárik ugyan ügyesen szerzett labdákat, de a jóval rutinosabb miskolciak főként Tóth, Gerőcs Bálint és Ragályi jóvoltából növelni tudták az előnyt, szünetben 16 ponttal vezettek. A második félidő elején még kicsit tapadtak a hazaiak KorszunszkijBogdan szép palánk alatti megoldásaival, de 10 pontnál közelebb nem tudtak kerülni ellenfelükhöz. Tartotta előnyét a Miskolc majd a záró szakaszban ismét rátettek egy lapáttal a vendégek és magabiztos győzelmet arattak a keresztjáték első felvonásán, a miskolci sikerből Gerőcs 21 pontos, 12 lepattanós dupla-duplával vette ki részét.

 

Kmézics Zorán: – Az ellenfelünk egy klasszissal jobb volt nálunk, látszik, hogy régóta együtt vannak, összeszokott játékot játszanak. Mi mindent megtettünk, amit tudtunk. Rossz ritmusban, sok hibával játszottunk, ami kedvezett a Miskolcnak, ez vezetett ahhoz, hogy viszonylag nagy különbséggel vesztettünk. Gratulálok a Miskolcnak!

Béres Dávid: – Először is gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, sokat utaztunk. Tudtuk, hogy a rájátszás már egy más kávéház, nehezebb dolgunk lesz. Egy jó Pécs ellen léptünk ma pályára. A félidőig szoros volt a mérkőzés, ott úgy gondolom, hogy a hosszabb padunknak köszönhetően kicsit el tudtunk lépni és ezzel meg tudtuk szerezni a győzelmet.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119831

Miskolci Egyetem – PTE-PEAC 104-77 (32-28, 23-17, 21-13, 28-19)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 30 néző. V.: Vaszi, Lónáth.

Miskolci Egyetem: ORLICZKI 11/9, TÓTH B. 8/6, Mokánszki 9/3, Bankó 8, Gerőcs 6. Csere: RAGÁLYI 20, SÁNDOR 19/15, LAKATOS 13/3, ORBÁN 10. Edző: Béres Dávid.

PTE-PEAC: DARÁZS 8/6, PETZ 24/18, Jolsvai13/9. Németh Zs. 9/3, KOVÁCS B. 13. Csere: Csirke 10/9. Mb. edző: Jolsvai András.

A Miskolci Egyetem 19 pontos Pécsett szerzett előny birtokéban fogadta a PTE-PEAC együttesét. Ai szurkolók lendületes, dinamikus játékot láthattak, a Miskolc már az első negyedben jelezte, hogy a visszavágót is meg akarja nyerni. A pécsi egyetemisták pedig azt, hogy nem az -2áldozati bárány” szerepét eljátszani utaztak az ország másik végébe. A nagy dobópárbajt hozó első negyed végére 32–28-as előnyt harcoltak ki a hazaiak A második negyedben a miskolci csapat tovább növelte előnyét. A támadások mindkét oldalt hatékonyak voltak, bár a védekezésen próbáltak “keményíteni” a felek.  Szünetben 55–45-ös hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A második félidőben a Miskolci Egyetem támadásai pontosabbak lettek. A harmadik negyedben a hazaiak 21 pontot szereztek, miközben csupán 13-at engedélyeztek ellenfelüknek. Ebben az időszakban különösen a dupla-duplával záró Ragályi Levente (20 pont, 13 lepattanó, 3 gólpassz), Sándor Bence (19/15 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), valamint a szintén dupla-duplát elérő Lakatos Péter (13 pont, 11 lepattanó) voltak ponterősek a Miskolcnál. A vendégcsapatból Petz Milán (24/18 pont, 4 gólpassz) volt a húzóember, s mellé leginkább a szintén dupla-duolával“jelentkező” Kovács Barna (13 pont, 16 lepattanó) nőtt föl a feladathoz. A záró etapban a Miskolc tovább növelte előnyét, a pécsiek pedig kezdtek fáradni. A végeredmény 104–77 a Miskolci Egyetem javára és ezzel ők jutottak be a MEFOB négyes döntőjébe.

Béres Dávid: – Gratulálok a fiúknak a győzelemhez és a MEFOB döntőbe jutáshoz! Köszönöm a pécsieknek a sportszerű mérkőzést!
Jolsvai András:  Gratulálok a miskolciaknak a győzelemhez! További sok sikert kívánok nekik a MEFOB döntőben!

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119841

Továbbjutott: Miskolci Egyetem kettős győzelemmel

Eszterházy SC – Közgáz SC és DSK 92-96 (22-30, 19-30, 25-18, 26-18)

Eger, Leányka utcai Sportcsarnok, 25 néző. V.: Mezei, Kovács.

 

Eszterházy SC: BOTKA 28/15, Bajusz 9/3, GILSZKI 11/3, RÉKASI 11/3, GAÁL 20/6, Csere: Kerekes 8/6, Takács E. 5/3, Albach, Kovács K., Kelemen, Molnár B. Edző: Kátai Zsolt Kristóf. Másodedző: Klepej Roland.

 

Közgáz SC és DSK: Csík 6/3, DORMÁN 27/9, Jenei 10, SZÁNTÓ 11/9, Sólyom 8. Csere: RADICS 12, CSIKÓS 12, Gyűrk 6,  Béres 4. Edző: Vladár Csaba.

 

Az Eszterházy SC hazai környezetben várhatta a rájátszás első mérkőzését a Közgáz csapata ellen. Az első két percben fej-fej mellett halattak a csapatok, aztán a Közgáz csapata ritmust váltott és elhúzott 10 ponttal. Így 4 perc után már időt kellett kérni az egri egyetemistáknak. Az időkérés után változott a játék képe hazai oldalról, azonban mégis csak a két pontot tudtak ledolgozni a hátrányukból az egriek a negyed végére. A második negyedben is folytatódott a vendég dominancia Dormán Balázs (27 pont, 1 lepattanó, 2 szerzett 3 gólpassz, 27 VAL), Radics Gerzson (12 pont, 4 lepattanó, 1 szerzett, 3 gólpassz, 13 VAL) és Csikós Máté (12 pont, 4 lepattanó, 1 szerzett, 1 gólpassz, 16 VAL) vezérletével. Így a különbség már 17 pontra növekedett a második negyed 7. percére. Egri oldalról volt egy két fellángolás volt, de nem tudtak közelebb jönni a negyed végére. A félidőre 41-60-as állással vonulhattak a csapatok. A harmadik negyedben sem változott sokat a játék képe, igaz, hogy a Közgáz együttese nagy előnye birtokában kicsit visszavett a tempóból és közelített az Eszterházy, de a Közgáz kisebb hazai hullámvölgyeket is nagyon jó érzékkel használta ki. A 3. negyed végén a két csapat között 12 pont volt a differencia. A záró etapra nagyon elszántan jött ki Botka Botond (28 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett, 4 gólpassz, 39 VAL) irányította egri legénység, és a negyed 4. percére 6 pontra csökkentették a hátrányukat. Botka mellett a Gilszki Erik (11 pont, 3 lepattanó, 2 szerzett, 8 gólpassz, 15 VAL) Gaál Bence (20 pont, 6 lepattanó 3 szerzett, 25 VAL) Rékasi Bojta (11 pont, 4 lepattanó, 1 szerzett, 6 gólpassz, 16 VAL) trióra támaszkodhatott a hazai együttes. Az utolsó 5 percre 83-83-as állással fordultak a csapatok. Nagyon kiélezett volt a végjáték, amiből a végül a valamivel higgadtabb vendég együttes jött ki jobban, ezzel megnyerte a mérkőzést.

Kátai Zsolt Kristóf: – Saját magunknak köszönhetjük ezt a végeredményt, itt az első félidőben hatvan pontot engedni a Közgáz csapatának, azért az nagy luxus volt. Hiába keményítettük fel a védekezésünket a második félidőre, azt, hogy 20 pontos hátrányt ledolgozzunk kivette az erőnket az utolsó negyedre. Az a bizonyos plusz, ami átfordította volna a mi javunkra a mérkőzést arra már nem maradt energia, ettől függetlenül a végére négy pont lett közte, úgy gondolom, hogy az nem egy lehetetlen küldetés, hogy hétfőn győztesen hagyjuk el a pályát. Mondjuk azt azért túlzónak találtam, hogy hazai pályán 7 büntetőt dobhattunk míg ellenfelünk 25-öt. Nem gondolom, hogy ekkora különbség lett volna a két csapat között a kiharcolt faultoknál.

Vladár Csaba: – Annak nagyon örülök, hogy tudtunk itt győzni Egerben, azért néztük, hogy nem sok csapatnak sikerült a keleti csoportban. Nagyon jól kezdtük az első félidőt, aztán az Egernek a zóna védekezése elbizonytalanított minket, kimaradtak a ziccerek és ezt megbüntette az Eger és ezzel jöttek vissza a mérkőzésbe. Az utolsó erőtartalékjainkat mozgósítva itt a végén egy nagyon vékony előnyt tudtunk kialakítani, de hát még egy meccs előttünk van.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119851

Közgáz SC és DSK – Eszterházy SC 90-70 (29-28, 27-15, 17-18, 17-9)

Budapest, Kinizsi u., 40 néző. V.: Hervay, Hegedűs A.

 

Közgáz SC és DSK: CSÍK 12, SZÁNTÓ 10, DORMÁN 21/12, RADICS 13/9, SÓLYOM 8. Csere: Csikós 6, NAGY G. 9/3, BÉRES 11/6, Szirák. Edző: Vladár Csaba.

Eszterházy SC: BOTKA 14/3, BAJUSZ 16/6, Gilszki 2, Rékasi 6, GAÁL B. 12/3. Csere: Ficsor 6, Takács E. 6, Molnár B. 6/3, Albach, Kerekes, Kelemen, Kovács K. Edző: Klepej Roland.

 

Egerben egy remek, látványos, izgalmas találkozón 4 ponttal nyert a Közgáz, izgalmasnak ígérkezett a visszavágó. A nagy iramban kezdődő találkozón a vendégek kaptak hamarabb lábra, és a nyitó negyed derekán a csapatot ügyesen mozgató Botka Botond, a távolról jól célzó Bajusz Ábel vezetésével egységes, szép csapatjátékot bemutatva, szinte minden akciót kosárral zárva 6 perc alatt 26-14-re elhúztak. Ez azt jelentette, hogy az otthon összeszedett 4 pontos hátrányukat 8 pontos előnnyé alakították. Az időkérés és a pár csere jót tett a hazai gárdának, megtört az egri lendület, és a negyed hajrájában a 10 pontos, 11 lepattanós dupla-dupláig jutó Szántó Dániel, továbbá Béres Benedek és Nagy Gergely vezérletével egy parádés 15-2-vel a negyed végére megfordították az állást, nemcsak összesítésben, a visszavágón is. A második etapban lendületben maradt a Közgáz, amely Dormán Balázs és Radics Gerzson révén triplákkal valóságos “szőnyegbombázást” hajtott végre. Sorozatban 4 támadásukat is hárompontos kosárral zárva, a negyed során összesen 6 triplát beemelve szünetre 13 pontos előnyt szereztek a hazaiak, ami összesítésben 17-et jelentett. A kosarakban kimondottan gazdag első félidőt egy keményebb, harcosabb, küzdelmesebb második követett. A Közgáz tartotta 10 pont körüli előnyét a keményen, szívósan küzdő egri legénységgel szemben. Sólyom Zsigmond védekezésben látványos szerelésekkel tett róla, hogy ne kerüljön látótávolságon belülre az ekkor Gaál Bence vezette egri együttes, amely a mérkőzés végére belefáradt ellenfele üldözésébe, így végül 20 ponttal nyert és kettős győzelemmel jutott a négyes döntőbe a Közgáz.

 

Vladár Csaba: – Mindig nagy élmény és siker az egyetemi bajnokság végjátékába, a négyes döntőbe bejutni. Sok utazás, jó ellenfelek ellen vívott kemény, nehéz csaták – az egri együttes is nagyon szervezett, erős, jó ellenfél volt – után ez most sikerült nekünk. Nagyon boldog vagyok, most nem is szeretnék szakmai részletekbe belemenni. Próbálunk minél jobban felkészülni a négyes döntőre, és ott minél szebb eredményt elérni.

Klepej Roland: – Nagyon jó ritmusban, koncentráltan kezdtük a mérkőzést, megvolt a játékunkban az egyensúly kintről és bentről is eredményesek voltunk. A Közgáz első időkérése megtörte lendületünket, több rossz döntést hoztunk elsősorban védekezésben, ellenfelünk első félidei dobóformájával pedig egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni, otthon hatvan pontot, és most is csaknem ennyit kaptunk szünetig. A második félidőben próbáltunk megújulni, voltak jó időszakaink, de összességében ez kevés volt a Közgáz otthonában, amelynek gratulálok a győzelemhez, és sok sikert kívánok a négyes döntőben.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119861

Továbbjutott: Közgáz SC és DSK kettős győzelemmel.

BME-MAFC – Mosonmagyaróvár UNI-Győr 62-62 (20-20, 12-21, 24-14, 6-7)

Budapest, Camugo, 50 néző. V.: Szőts, Hegedűs.

BME-MAFC: Vargovics 2, Pollák 4, GÉCZI 18/6, Tóth K. 2, Pásztor 2. Csere: VAS 11/3, WEIDINGER 12/9 Medvei 6/6, Rozs 5, Horváth M., KoflanovicsEdző: Weisz-Tiba Klára.

Mosonmagyaróvár UNI-Győr: CZERMANN 11/3, BAKON 20/12, KÁMÁN 12, Hágen 6, Sólyom 4. Csere: Köcse 5/3, Friedl 4/3, Varga Z. Edző: Laky Tibor.

 

A rájátszás első összecsapásán esélyeshez méltó módon kezdett a nyugati csoport első helyezettje. Bakon Csanád (20/12 pont 3 kiharcolt fault, 3 gólpassz) jó kapitányként egyből kézbe vette az irányítást. Egy triplát és egy duplát süllyesztett el az első percben. A hazai csapat számára kissé döcögősen indult a meccs. Géczi Zalán (18/6 pont, 4 kiharcolt fault), mint egyszemélyes hadsereg gyártotta a pontokat, hogy meccsben tartsa övéit. 12-3-as vendég vezetésnél jött az első időkérés, amellyel sikerült megtörni a mosonmagyaróvári lendületet. A hazai felzárkózás kulcsa a padról érkezett Vas Botond (11/3 pont, 3 lepattanó), és Weidinger Áron (12/9 pont, 4 szerzett labda) személyében. A hátralévő 3 percben egyenlített és 20-20-ra “hozta ki” a szakaszt a BME-MAFC.A második negyed elején egy Weidinger triplával átvették a vezetést a műszakisok. Vargovics Balázs érdemei mezőnyben vitathatatlanok voltak, ám hazai részről nem jött a többiektől igazán pont. Mosonmagyaróvári oldalon viszont szépen eloszlottak a kosarak. Bakon mellé többen is társultak, de leginkább Kámán Kristófnak (12 pont, 7 lepattanó, 5 kiharcolt fault) sikerült elverekedni magát a gyűrűig, 9 pontos vendég előnnyel fordultak a felek. Szünet után Géczi vezetésével zárkózni kezdett a BME-MAFC. A kispadról megint remek frissítés érkezett Medvei Keve és Rozs Máté személyében, akikkel sikerült egy stabil ötöst találni. A védekezés hatékonyan működött, így jobb lett a ritmus támadásban, egyre jobban közelített ellenfeléhez a “műszaki alakulat. A mosoniaktól Czermann Máté (11/3 pont, 7 lepattanó, 2-2 kiharcolt fault-szerzett labda) tört rendre borsot a műszakisok orra alá. A negyedik negyed szikrázóan kemény csatát, sok sérülés közeli helyzetet hozott. A meccs inkább hasonlított iszapbirkózásra, mint kosárlabdára. Mindkét csapat szó szerint csúszott-mászott minden labdáért. A negyed küzdelmes jellegét a 6-7-es negyed kiválóan tükrözi. A végeredmény 62-62, egy begörcsölt vádli, egy sérült térd, egy lila orr, és pár vérző seb. A döntés jövő hét hétfőre elnapolva.

Weisz-Tiba Klára: – Vannak olyan napok egy csapat életében, amikor nagyon nehezen mennek a dolgok. A srácaim hatalmas szívének és 1-2 extra teljesítménynek köszönhető, hogy ennyi betlivel is egálra hoztuk ezt a meccset. Semmi nem dőlt el, de sokkal jobb teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy tovább tudjunk jutni.

Laky Tibor: – Egy igazi rájátszás mérkőzést láttunk. Mindkét csapat sokat hibázott. Mi nagyon bealudtunk a 2. félidőben. Remélem, hogy otthon sikerül megvalósítani, amit szeretnénk.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119871

Mosonmagyaróvár UNI-Győr – BME-MAFC 78-55 (22-13, 16-12, 17-9, 23-21)

Mosonmagyaróvár, Egyetemi Sportcsarnok, 50 néző. V.: Esztergályos, Kiss, Kovács.

 

Mosonmagyaróvár UNI-Győr: TÓTH-ERDEI 11/6, Bakon 14/6, Czermann 3, KÁMÁN 16, Sólyom 3. Csere: HÁGEN  18/6, KÖCSE 13/3, Friedl, Dani, Karsai, Mester, PiukovitsEdző: Laky Tibor.

BME-MAFC: VARGOVICS 15, Pollák 8/6, Géczi 7, Pásztor, TÓTH K. 8. Csere: Weidinger 3/3, Vas 6, Medvei 4, Rozs, Koflanovics, Horváth M., Bartha 4. Edző: Weisz-Tiba Klára.

 

 

Szikrázóan kemény csatát hozott a fővárosi egál eredmény után, a visszavágó a Lajta partján. Mindkét alakulat ott folytatta, ahol abbahagyta az első mérkőzést, így a kezdő szakasz hetedik percéig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Aztán egy vendég időkérést követően a negyed végére elléptek a hazaiak. A második negyedben a vendégek Vargovics vezetésével továbbra is inkább a külső dobásokra építettek, azonban ezek nem voltak túl sikeresek. Hazai oldalról az első negyedben kiépített előnyt sikerült a félidőig 13 pontra növelni, de ezen az oldalon is sok volt a hiba. A második félidő elején a hazaiak domináltak jobban azonban úgy nézett ki ez az szakasz is, hogy pontszegénységbe fullad, azonban a negyed végén Tóth-Erdei Bálint megrázta magát és 40 másodperc alatt szerzett nyolc pontja és két jó védekezése ismét tovább hizlalta a hazai előnyt. A záró etapban voltak időszakok, amikor a hazaiak előnye már csaknem 30 pont volt. Ezért is volt teljesen érthetetlen, hogy három perccel a mérkőzés vége előtt egy, a vendégek által elkövetett sportszerülten hiba után, a faultot elszenvedő, amúgy jól játszó Köcse Bálintnál miért szállt le a lila köd, aminek eredményeként őt és a vendégek részéről pedig Géczi Zalánt a játékvezetők teljes joggal parancsolták az öltözőbe. A közjáték a hazaiakat jelentősen kizökkentette a ritmusból és ebben az időszakban nem tudtak mit kezdeni a BME-MAFC letámadásával. A hazai edzőpáros kénytelen volt kezdő játékosait visszavinni a hajrára, amivel stabilizálni tudta az eredményt a Széchenyi Egyetem, így a mérkőzést megnyerve bejutott a bajnokság négyes döntőjébe.

 

Laky Tibor: – Rendkívül boldogok vagyunk, hogy ismét négyes döntőt játszhatunk most már negyedik alkalommal. Nehéz két mérkőzésen vagyunk túl, azt gondolom, hogy ma hamarabb felébredtünk és hamarabb tudtuk az erényeinket pontokra és jó védekezésekre váltani. A mérkőzés végjátéka pedig egyáltalán nem biztos, hogy egyetemi mérkőzésre való volt.

Weisz-Tiba Klára: – Csak magunknak köszönhetjük ezt a vereséget. Három negyeden keresztül valami egészen más sportágat játszottunk, de nem kosárlabdáztunk. A negyedik negyedre sikerült egy kicsit összeszednünk magunkat, de ez kevés volt egy ilyen kaliberű csapat ellen. Sajnálom, hogy megint elmaradt ez az álom, hogy döntőbe kerüljünk. Sok sikert kívánok a Széchenyi Egyetemnek a döntőben.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univ_ply_119881

Továbbjutott: Mosonmagyaróvár UNI Győr 140-117-tel.

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook