Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Férfi egyetemi bajnokság: a TF idegenben is legyőzte a Közgázt

Sima meccseket hozott a forduló.



:

:

Akár a sima meccsek játékhetének is nevezhetnénk az idei másodikat a Nemzeti Egyetemi Bajnokságban, amelyben az évet indító férfi nyugati csapatok mellett most már a keleti együttesek is pályára léptek. Elindult a második kör a férfiaknál, többnyire elég egyoldalú, nem ritkán, 30, 40, sőt 50 pont feletti különbséggel záruló találkozókkal. A legszorosabb, amint az várható is volt, a két tavalyi döntős, a Közgáz és a TF összecsapása volt. A 3. negyed végén úgy tűnt, ez a találkozó is sima lesz, hiszen ekkor közel 30 ponttal vezetett már a címvédő TF, ám egy sajnálatos sérülés megzavarta a vendégeket, a Közgáz szorossá tette a hajrá, de ebbe belefáradt, így közel 20 ponttal győzött a TF – messze ez volt a “legszorosabb” találkozó a héten

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfiak.

Keleti csoport, 8. forduló:

ELTE BEAC – Eszterházy SC 95-52 (25-16, 25-9, 23-19, 22-8)

Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Czupi, Molnár.

ELTE BEAC: SIPOS M. 15/9, Szabó B. 3/3,  Orczi 3/3, Antal Á 6, MORAUVSZKI 21. Csere:JÓNÁS 12, Saracco 2, Ntumazah 6, Szabó I. 10, Baroch 7, Sipos B. 6. Edző: Csányi Zoltán.

Eszterházy SC: Pomázi P 11/6, Monos, Kovács 2, Hőgerl Bu.10/6, Bajusz. Csere: Kelemen 4, Lénárt 3, Hőgerl Be., KEREKES 22/9. Edző: Klepej Roland.

Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, a hosszú szünet után felvértezve vetették magukat a küzdelembe a játékosok. Már az első negyedben látszott, hogy a hazaiak nagyobb játékerőt képviselnek, így a félidőre kétszer annyi pontot szereztek, mint az egriek (50-25). Fordulás után kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, de a nagy különbségű vereséget nem tudták elkerülni a vendégek, Morauvszki Gergely 21 pontos, 14 lepattanós dupla-duplával vette ki részét a magabiztos hazai sikerből.

Csányi Zoltán: – Ez volt az a mérkőzés, amikor nyertünk ugyan, de nem játszottunk jól. Igazából örülnöm kellene, hogy így is nyertünk, ráadásul úgy, hogy mindenki közel azonos időt kapott, de én szeretek úgy felállni a mérkőzés után a padról, hogy minden a helyén van. No persze ez nem mindig sikerül tudom jól. Kicsit túlterheltnek érzem a srácokat, no de mitől ne lennének azok egy vizsgaidőszak után. Ha így nézem, akkor félig tele az a pohár, tehát gratulálok én is mindkét csapatnak.

Klepej Roland: – Gratulálok mindkét csapat teljesítményéhez, egészen jól tartottuk magunkat, de a lepattanók terén jobb volt az ELTE így a végeredmény nem is volt kétséges.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univk_879

Semmelweis Egyetem – Miskolci Egyetem 59-95 (18-26, 13-27, 11-16, 17-26)

Budapest, SOTE csarnok, 20 néző. V.: Bagi, Gruber.

Semmelweis Egyetem: SZŐKE 20/6, Jankó 6, Vámosi 11/3, PAULOVITS 12/3, Hajdú 6. Csere:Körmöczi, Csipán 2, Székely 2. Edző: Weisz Miklós.

Miskolci Egyetem: Kozák 2, Orliczki 7/3, Csák 10/6, SÁNDOR 14/6, Ragályi 8.  Csere: Molnár L. 7/3, SZICSÁK 19/3, NYÍRI 8, Taskó 4, MOLNÁR B. 16/6. Edző: Béres Dávid.

Mindkét gárdának ez volt az első mérkőzése az új évben, de az első percekben ez nem látszott meg rajtuk, ötletes és pontos játékot mutattak a csapatok. A 6. percig fej-fej mellett haladtak, de utána ritmust váltott a Miskolc és egy 8-0-s futással elszakadt a SOTE-tól. A második negyedet Szőke Soma találatával kezdte a hazai csapat, de erre 13 vendég pont érkezett válasz nélkül, így rögtön megduplázta előnyét a vendég gárda. A negyed második felében tartott 20 pont körüli vezetését a keleti csoport éllovasa. Szünetben kicsit kipihente magát a SOTE, összekapta védekezést és egy keveset faragott is a hátrányból, de ismét a gázra lépett a vendég gárda és a 3. negyed végére 27 pontosra növelte előnyét. Az utolsó etapban is a MEAFC akarata érvényesült, a fáradt hazaiak rendre dobást hibáztak, eladták a labdát és a Miskolc leindította őket. A Semmelweis Egyetem csapatából Szőke Soma (20 pont, 6 lepattanó) volt a legeredményesebb, de a majdnem dupla-dupláig jutó Paulovits Barnabás (12 pont, 9 lepattanó) és Vámosi Boldizsár (11 pont) is 10 pont fölé jutott. A miskolciaktól négyen, Szicsák Bence (19 pont, 9 lepattanó), Molnár Bence (16 pont, 7-7 lepattanó és szerzett labda), Sándor Bence (14 pont, 6 lepattanó) és Csák Bence (10 pont, 6 lepattanó) is kétszámjegyű pontot szerzett.

Weisz Miklós: – Látszott rajtunk a hosszú kihagyás, nem bírtuk az iramot, amit a Miskolc diktált. Akadtak jó periódusaink a meccsen, csak sajnos kevés volt belőle és rövidek is voltak.

Béres Dávid: – Mindkét csapat számára hosszú volt a pihenő, nekünk ez volt az első meccsünk. Három kulcsjátékosunk nem tudott eljönni, mert vizsgázik, de ez majdnem minden csapatra igaz. Jól kezdtük a mérkőzést, ellenfelünk jól védekezett, kintről ők is betaláltak, fej-fej mellett haladtunk az első negyedben, utána agresszivitásunknak köszönhetően tudtunk némi előnyre szert tenni, ami szerencsésen kitartott a végéig. Köszönjük az ellenfelünknek a sportszerű mérkőzést!

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univk_880

Debreceni Medikus Sportegyesület – DEAC  67-137 (11-33, 20-30, 15-39, 21-35)

Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 20 néző. V.: Bács, Kisházi.

Debreceni Medikus Sportegyesület: Nádasi, CSOMOR 18/9,  Taghiyev 4, KOVÁCS G. 24/3, CSIRPÁK 21/9. Csere: Hegyi, Halász, Szabó. Edző: Kovács István.

DEAC: POLLÁK 8, Horváth 25/21 B. Varga 5/3, GÁSPÁR 16/6, CZERMANN 14. Csere: VÁRBÍRÓ 10, Turán 4, SIPOS 14/6, Sólyom 3, FÁBIÁN 18, SZEKERES 11/9, Kiss 9/3. Edző: Nagy Lajos Róbert.

Barátságos hangulatban “feszültek” egymásnak a csapatok. Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy a DEAC sima győzelmet arat a medikusok ellen. A jobb játékerő, az állóképesség azonnal rányomta a bélyegét a mérkőzésre, és a gyorsabb vendégek folyamatosan növelték a különbséget. Időnként megvillantak a „hazaiak” is, de ebben az összeállításban nem tudták megnehezíteni a DEAC dolgát. A DMSE csapatánál kiemelkedően játszott Kovács Gábor, Csirpák Patrik és Csomor Péter (utóbbi kettő dupla-duplázott 21 ponttal és 12 lepattanóval, illetve 18 ponttal és 10 pattanóval) míg a vendégeknél több kiváló teljesítmény is volt. Ki kell említeni Gáspár Mátyás, Fábián Szabolcs és Horváth Botond teljesítményét, utóbbi játékos távolról volt nagyon veszélyes az egész mérkőzés során (13-ból 7 hárompontos).

Kovács István: – Nagyon tartalékosan tudtunk pályára lépni. Küzdöttünk, igyekeztünk, ez most ennyire volt elég, de így is büszke vagyok a csapatomra. Mindig öröm a debreceni házirangadó, így volt ez ma is. Gratulálok mindkét csapatnak.

Nagy Lajos Róbert: -Jó hangulatú mérkőzésen a csapat kintről és bentről is egyensúlyban vállalt dobásokat. Helyenként gyorsabban kellene játszanunk, de összességében szép győzelmet arattunk. Gratulálok az ellenfélnek és a csapatomnak .

Statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2223/hun_univk/hun_univk_878

Halasztott mérkőzés:

BME-MAFC – Nyíregyházi ESE

Nyugati csoport, 10. forduló

Közgáz SC és DSK – TFSE 87-105 (18-26, 25-24, 13-33, 31-22)

Budapest, Kinizsi u., 50 néző. V.: Nepp, Hartai.

Közgáz SC és DSK: SZÁNTÓ 16/3, Kutrovich 20/6, Jenei 5, GALAMBOS 10/6, KOMMA 16. Csere: BARTHA 13/6, LIMPEK 6, Grilli 1, Dormán. Edző: Vladár Csaba.

TFSE: POLGÁRDY 29/12, Kopácsi, COHILL 16/6, Szlávik, KELENFÖLDI 25/6. Csere: Pataki, HERLÓ 9, MESTER 20/9, Csomós 3/3, Velkey 3/3, Lepsik. Edző: Boros Zoltán.

Nagy iramban, de a tét miatt kissé kapkodva kezdtek a csapatok., Cohill Eric jóvoltából a vendégek nyugodtak meg előbb. A külső posztokon 4 meghatározó játékosát nélkülöző Közgáz is hamar magára talált, s fordított a tavalyi finálé két résztvevőjének szép számú közönség előtt játszott rangadóján. A negyed közepére felpörgött mindkét együttes, remek volt a játék. Kutrovich Bence két triplájára építve egy 10-3-as futással ellépett a Közgáz, ám a negyed a Kelenföldi Domonkos-Polgárdy Ádám kettős vezette TF 12-0-s rohamával, s 8 pontos vendég vezetéssel zárult.

A második etap elején a 16 pontos, 12 lepattanós dupla-dupláig jutó Komma László erőteljes, dinamikus centerjátékával próbált zárkózni a hazai gárda, ám a vendégek cserejátékosaik, elsősorban Herló György és Mester Márk jóvoltából mindenre feleltek, így tartották 5 és 10 pont közötti előnyüket. A szakasz közepén leblokkolt a címvédő TF, és a végül 16 pontos, 11 gólpasszos dupla-dupláig jutó Szántó Dániel által ügyesen szervezett játékával, valamint elsősorban Galambos Ádám kosaraival egy 11-0-t “repesztve” fordított és 6 ponttal megugrott a Közgáz. A félidő vége azonban a tavalyi döntő MVP, sziporkázását hozta, s a Polgárdy-parádéval és 15-2-es vendég rohammal záruló félidő végén 7 ponttal vezetett a címvédő TF. A második félidőt zónával kezdte a Közgáz, ám a TF ezt Polgárdy, Mester és a végül igen mutatós dupla-duplával (25 pont, 15 lepattanó) “jelentkező” center, Kelenföldi révén triplákkal valósággal “szétlőtte”. A nagyobb hátrányban támadásban kapkodó hazaiak eladott labdáikkal még néhány könnyű kosárhoz is “hozzásegítették” a címvédőt. A TF egy 29-8-as bő 7 percet “repesztve” közel 30 pontos előnyre tett szert, s úgy tűnt, eldőlt a rangadó. A záró etap elején azonban Matteo Gilli akaratlanul is, de nagy lendülettel beletérdelt a TF legeredményesebb játékosának, Polgárdynak a combjába. A tavalyi döntő MVP-je sírva-ordítva terült el a parketten, majd pár perc múlva csapattársai támogatták le a kispadra. A közjáték után Cohill és Kelenföldi révén még tartotta 25 pont körüli előnyét a TF, majd a negyed derekához közeledve Bartha Ákos vette széles vállaira a vendéglátókat. Remek megmozdulásai tűzbe-lázba hozták a hazaiakat, a vezérét vesztett TF pedig nagyon megzavarodott. Bartha és Szántó vezérletével 25-5-öt “repesztett” a Közgáz, amely 3 perccel a befejezés előtt 7 pontra feljött, de ezután Velkey József 1, majd Mester 2 triplája elzárta a vitás kérdéseket.

Vladár Csaba: – Gratulálok a TF csapatának a győzelemhez. A harmadik negyedet nagyon elrontottuk mind védekezésben, mind pedig támadásban. Ami pozitívum, hogy nem estünk szét és a negyedik negyedben minden mindegy alapon mindent beleadva sikerült izgalmassá tenni a hajrát. Reméljük, Polgárdy Ádám sérülése nem súlyos, jobbulást kívánunk neki.

Boros Zoltán: – A hullámzó játékot hozó első félidő után azzal tudtunk nyerni, hogy a harmadik negyedben összeállt a védekezés, és ennek köszönhetően jó ritmusban támadtunk, beesett több hárompontos dobásunk és sikerült néhány könnyű kosarat is szerezni. További sok sikert kívánok a Közgáznak a folytatásra.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univn_885

Veszprémi Egyetemi SC – Óbudai Egyetem Kandó SC 43-90 (13-29, 9-18, 8-17, 13-26)

Veszprém, 50 néző. V.: Propszt, Fülöp.

Veszprémi Egyetemi SC: Piukovits 15/6, Polgár 3/3, Rózsás 2, Kubik, MOGYORÓSI 15. Csere:Nádasdi, Csernák 8. Edző: Kerekes Gábor.

Óbudai Egyetem Kandó SC: LEVELEKI 9/3, Groska 9/3, Halász 6 BODNÁR 8, KARAKÓ 42/3. Csere: SCHIFFERT 14, Tóth 2 Edző: Őri Gergely.

A mérkőzésre mindkét csapat tartalékosan érkezett. A vendégcsapat az első perctől fogva vezetett a Veszprémmel szemben, a hazaiak igyekeztek tartani a lépést. Az első negyedben mégis  16 pontos előnyt kovácsoltak maguknak az óbudaiak. A hazaiak egy-egy fellángolása se tudta szorosabbá tenni a mérkőzést. A 2. negyedben a hazaiak szervezettebb védekezésének köszönhetően az ellenfél kevésbé tudta értékesíteni a dobásait. A második félidő hasonló játékot mutatott, a jobb fizikai állapotban levő Óbuda játékosai a 42 pontos, 14 lepattanós dupla-duplát elérő Karakó Bálint, vezérletével folyamatosan növeltek előnyüket, így a mérkőzés végére 47 pontos különbséggel tudtak nyerni.

Kerekes Gábor: – Az előző mérkőzéshez képest sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt láttam a játékosaimtól. Javarészt elégedett voltam a látottakkal, mindenki szépen fejlődik magához képest. Mivel hét játékossal tudtunk megjelenni ezért védekezésben először a szezonban igyekeztünk egy zónát védekezni – több-kevesebb sikerrel -, amely hatásos volt abból a szempontból, hogy kevésbé fáradtak a játékosaim. Az ellenfélnek gratulálok, sok sikert kívánok a bajnokságban.

Őri Gergely: – Köszönjük a mérkőzést a Veszprémnek, egy jó hangulatú találkozó volt. Kicsit ránk fért egy könnyebb mérkőzés, persze nem vettük komolytalanul. Örülök, hogy egy jó kedélyű mérkőzést tudtunk játszani. Mindenkinek sok sikert kívánok a továbbiakban.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univn_887

SZOESE – SMAFC 74-45 (27-11, 18-8, 16-14, 13-12)

Szombathely, 20 néző. V.: dr. Popgyákunik, Kovács.

SZOESE: Kiss 6/6, Horváth 8/6, ÉRSEK 13/9, TAKÁCS 12, Schöll 4. Csere: Gyánó 3/3, NÉMETH B. 9/3, Nárai 4, Novák 4, Habel 5, Balogh, Németh M. 6/6. Edző: Kéri Péter, Mészáros Máté.

SMAFC: Hencz 10, Heiszenberger 3/3, Kalincsák 11/3, LAKATOS 10, Fekete 2. Csere: Janzsó 9, Kemény, Veöreös. Edző: Pongrácz Levente.

Az első fordulóban magabiztosan győzött a SZOESE Sopronban így nyugodtan várták a hazaiak a meccset. Már az első percekben a hazaiak akarata érvényesült és az 5 perc alatt dobott 18 SZOESE pontra csak kettő érkezett válaszul. A negyed végéig már nem változott a különbség, jó dobóformájának köszönhetően őrizte előnyét a SZOESE csapata. A második negyed hasonlóan alakult és 4-5 percig megint nem találtak be a vendégek, ennek köszönhetően eldőlni látszott az összecsapás. A második félidőben Kéri Péter már minden játékosának igyekezett sok lehetőséget adni. A különbség jelentősen nem változott, de őrizték előnyüket a hazaiak. Az utolsó 10 percre már csak az maradt kérdés, hogy mennyi lesz a pontos végeredmény. A hazai csapatnál sokan nyújtottak jó teljesítményt, de most is kiemelkedett Takács Zsolt 12 pontos és 11 lepattanós dupla-dupla teljesítménye. A vendégeknél Lakatos Levente 10 pontját és 6 lepattanóját kell megemlíteni.

Kéri Péter: – December előtt sem edzettünk sokat együtt, de azóta meg szinte semmit nem tudtunk. Ezért is örülök, hogy bár sok hibával játszottunk, mégis sikerült egy magabiztos győzelmet aratnunk.

Pongrácz Levente: – Gratulálok a SZOESE csapatának. Úgy tűnik, hogy ellenük már évek óta nem tudunk valamilyen mentális gátaknál fogva jó meccset játszani. Jobban játszottak, mint mi. Nagyon fásultak és enerváltak voltunk és az eredményben is kijött a két csapat közötti különbség, megérdemelten győztek.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univn_887

1. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

PTE-PEAC – Ludovika Sportegyesület 140-65 (36-17, 39-17, 30-20, 35-11)

Pécs, Ifjúság út 6., 20 néző. V.: Téczely, Földvári.

PTE-PEAC: FÜLÖP 14/6, SCHUJ 21/6, NAGY 23/6, MEZEI 28/3, Veilandics 9. Csere: VÁITS 21/9, Fehér 9/3, Zsók, Wilcsinszky , Németh Z. 11, Németh Zs. 4. Edző: Moosz Milán.

Ludovika Sportegyesület: Kézdi 8/3, Polgár 2, Sándor 3, RENKECZ 20/6, Dér-Szabó 16. Csere:Tóth 8/6, Póczos 8, Darvas, Szatmári, Gémesi. Edző: Mészáros István.

A mérkőzés a papírforma szerint alakult. A szerényebb képességű fővárosiak kevés ellenállást tudtak tanúsítani, főként Renkecz Máté és Dér-Szabó Dániel pontjaira támaszkodtak. Már az elején nagy volt a rohanás, a védekezés kevéssé működött. Fülöp Zsombor és Schuj Máté talált be először távolról a hazaiaknál, míg Mezei Máté – aki ezúttal 28 ponttal és 10 lepattanóval ért el dupla-duplát – a szokásához híven termelt belső posztról. Váits Olivér is megvillant egy visszalépős hármassal. A két extra irányító Fülöp és Váits általában váltotta egymást, ez hatékonynak bizonyult. A pécsiek a második félidőben a letámadást is próbálgatták,  labdaszerzésekből is pontokat szerezte. Nagy Kevin és Schuj is ponterősen játszott. Az utolsó negyed már igazi örömjátékot hozott pécsi részről a lelkes fővárosiak ellen.

Moosz Milán: – Igyekeztünk megtisztelni az ellenfelet azzal, hogy nem könnyelműsködtünk és komolyan vettük a mérkőzést. Próbáltunk olyan játékelemeket gyakorolni, amit tudunk használni az NB II-es csapattal. Gratulálok a fiúknak!

Mészáros István: – Gratulálok a pécsi csapatnak! Mi sajnos nem vagyunk ugyanaz a kategória. Sok sikert a playoffra!

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_univn_888

Halasztott mérkőzés:

Ludovika SE—PTE-PEAC 02.07.

Fotó: Práczki Péter

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés