Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Férfi egyetemi bajnokság: A Miskolc Debrecenben, a TF Szombathelyen “hagyta” veretlenségét

Csúcsrangadóra kerül sor a héten.



:

:

Csúcsrangadóra kerül sor a héten a férfiaknál a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban mind a keleti, mind pedig a nyugati csoportban. Előbbin a Debrecen a Miskolc, utóbbin a pedig Szombathely a TFSE veretlenségét vette el. Mindez azt jelenti: nincs már veretlen csapat a bajnokságban. Keleten a Szeged és a Ludovika  csapata is alsóházi rangadót nyert, nyugaton a SMAFC fordulatos, izgalmas meccsen győzte le a pécsieket

Keleti csoport, 14. forduló

DMSE – Szegedi RSC 72-93 (18-25, 18-18, 16-27, 20-23)

Debrecen, OEC tornaterem, 25 néző V.: Kisházi, Nyíri.

DMSE: Herczku 10/6, Soliman 11/3, Nádasi 4, KOVÁCS G.23/3, CSIRPÁK 13. Csere: Bakos 6, Halász, Hegyi 5. Edző: Kovács István.

Szegedi RSC: Kamenik 18, Tráser N. 9/3, Bella 28/15, Tráser M. 21, Sajgó 12. Csere: Szabó 5/3. Edző: Mike János.

Alsóházi rangadónak ígérkezett a mérkőzés, két eddig közel azonos teljesítmény nyújtó csapat találkozott egymással, azonban a mérkőzés színvonala jóval a várakozások alatt alakult. Erről a vendégcsapat tehetett legkevésbé, hiszen tartalékos felállásban is, végig fegyelmezetten játszva magabiztos győzelmet arattak a hitüket vesztett debreceniek ellen. A hat vendégjátékos közül négyen is tíz egység felett dobtak. A Tráser fivérek megosztoztak a feladatokon, míg Nándor 17 lepattanót szorgoskodott össze, addig Miklós a támadóoldalon volt sikeres. A mezőny legeredményesebb dobója Bella Ádám lett, aki alaposan megszórta a hazaiak gyűrűjét. A DMSE gárdájánál a legeredményesebb Kovács Gábor és a 13-13 pontos és lepattanós dupla-duplát elérő Csirpák Patrik jelentette a legtöbb veszélyt a szegedi kosárra a 29 eladott labdával pedig nyilván nem dicsekednek el a játékosok a vasárnapi ebéd alatt.

Kovács István: – Sajnos az edző nem tudott hozzátenni a csapat játékához, aminek ez a kellemetlen vereség lett a vége. Rossz volt látni, hogy ma milyen kedvetlenül kosárlabdázunk, és ebből én sem tudtam kizökkenteni a játékosaimat, amit nagyon sajnálok. Elismerésem a vendégeknek a győzelemért.

Mike János: – Szeretném megköszönni azoknak a játékosoknak a fáradságát, akik vállalták a meccset. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez.

Statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hun_univk/hun_univk_824

Ludovika SE – Eszterházy SC 70-56 (23-9, 19-13, 18-18, 10-16)

Budapest, Ludovika Aréna, 20 néző. V.: Bagi, Káré.

Ludovika SE: PILINSZKI 26/6, TÓTH M. 21/3, Darvas 2, Pálvölgyi 2, DÉR-SZABÓ D. 14. Csere: Mitiner 3/3, Hajas 2, Korcsik, Tóth Á. Edző: Mészáros István.

Eszterházy SC: KEREKES19/6, Pomázi 17/3, Bocsi 3, KELEMEN  10, Högerl Buda 5/3. Csere: Högerl Bence, Benyovszki 2. Edző: Máté Balázs.

Az alsóházi rangadón, ősszel, Egerben sokáig vezetett a Ludovika, aztán a hajrában fordított az Eszterházy. A visszavágón masszív, stabil zónával távoli dobásokra kényszerítették a vendégeket, és a lepattanókból igyekeztek gyors indításokat vezetni a ludovikások. Mivel a vendégek nem céloztak túl jól, ez a félidőben 20 pontos hazai vezetést eredményezett. A második félidőben már sokkal kiegyenlítettebb lett az összecsapás, az utolsó negyedet meg is nyerte az Eger, de így is meggyőző fölénnyel szerezte meg második hazai győzelmét a Ludovika SE. A rendkívül sportszerű találkozón a motiváltabb csapat zsebelte be a győzelmet. Hazai oldalon kiemelkedett igen “mutatós” dupla-duplájával Pilinszki Máté 26 pont, 19 lepattanóval, valamint  Tóth Mátyás 21 ponttal, ami neki a szezoncsúcsa. A vendégeknél Kerekes Hunor 19 pont, és Pomázi Patrik 17 pont volt a legeredményesebb, Kelemen Axel pedig 10-10 ponttal és lepattanóval dupla-duplát ért el.

Mészáros István: – Nagyon örülök a győzelemnek, ma mindenki motivált volt, és győzni akart. Jó felvezetés volt a múlt hétvégi KEK torna, ahol győzelmekkel „melegítettünk” erre a meccsre. Gratulálok a fiúknak, jó volt ma Ludovika edzőnek lenni. A hátralevő mérkőzéseken is igyekszünk helyt állni.

Máté Balázs: – Gratulálok az ellenfélnek. Sportszerű mérkőzésen jól működött a zónavédekezésük, mi nem voltunk igazán hatékonyak ellene.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_univk_825

Debreceni Egyetem – Miskolci Egyetem 99-78 (28-26, 24-13, 19-21, 28-18)

Debrecen, OEC tornaterem, 10 néző. V.: Fülöp, Bács.

Debreceni Egyetem: POLLÁK  25/12, Sipos 3/3,  SÓLYOM 10, GÁSPÁR 23, SZEKERES 17/6. Csere: CSOMOR 17/6, Velkey, Fábián 2, Czermann 2, Zsuga, Fülöp, Berzi. Edző: Tankó István.

Miskolci Egyetem:  KOZÁK M. 17, KOZÁK B. 19/9,  Sándor 10, Ragályi 14/6, ASSZU 11. Csere: Bíró, Molnár, Taskó, Szőke 2, Orliczki 5/3, Nyíri. Edző: Béres Dávid.

A csoport csúcsrangadója egyenlő erők magas színvonalú küzdelmével indult. Az első negyed 26-26-os állással jól tükrözte a játék képét,a Czermann Patrik utolsó pillanatban eleresztett duplájájával két pont előnnyel zártk a szakaszt a hazaiak. A második játékrészben a DEAC érvényesíteni tudta játékát. Látványos, dinamikus támadásokat vezetett mindkét gárda, de ekkor a vendégek mellett olykor nem volt ott a szerencse sem, így a 13 dobott pontjuk kevés volt a hazaiak rendkívül pontos, időnként sziporkázó játékával szemben, akik 24 pontot összehozva 10 pont fölötti előnyt szereztek szünetre. Ennek egyik fő letéteményes az igen erős dupla-duplát elérő, s roppant sokoldalúan kosárlabdátó   Gáspár Mátyás (23 pont, 16 lepattanó, 5 gólpassz, 4 blokk) volt,  gyönyörű zsákolásokat is bemutatott. Szünet után a találkozóra veretlenül érkező vendég miskolciak a Kozűk-fivérek, a dupla-duplát elérő Bertalan (19 pont, 11 lepattanó) és az ettől egyetlen pattanóval elmaradó Márton (17 pont, 9 lepattanó) vezérletével próbálták ledolgozni hátrányukat és egy adok-kapok játékot követően két ponttal ők nyerték meg a 3. negyedet. Asszú Áron is sikeresen gyűjtögette a pontokat, de ezzel párhuzamosan a faultokat is, s ez utóbbi következményeként el kellett hagynia a pályát. Hiánya a záró etapban meglátszott a vendégek játékán, miskolci felzárkózás helyett a Pollák Balázs-Sólyom Bence-Szekeres Ferenc trió ponterősségének nagyobb különbség alakult ki. Sportszerű és tempós mérkőzést játszott a két csapat, azonban a Debreceni Egyetem 21 pontos különbséggel győzelemmel hagyhatta el a pályát.

Tankó István: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert megküzdöttek ezért a győzelemért és ezzel együtt sikerült a miskolci mérkőzésünket kijavítani. Sok sikert kívánunk a Miskolcnak a továbbiakban, és remélem, hogy a négyes döntőben még találkozunk!

Béres Dávid: – Gratulálok a Debrecen csapatának, nagyon jó formában álltak ki. Mi, velük ellentétben sok helyzetet hibáztunk, és ez eldöntötte a sorsunkat. 

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_univk_827

BME-MAFC- Nyíregyházi Egyetem SE 87-57 (29-17, 15-13, 16-11, 27-16)

Budapest, Tüskecsarnok, 40 néző, V.: dr. Oláh, Molnár.

BME-MAFC: Koflanovics 3/3, Láng-Miticzky 5/3, BÓR 18/15, ROZS 23/3, SZÁNTÓ 15. Csere: PÁSZTOR 8/6, Horváth Cs. 5, Vargovics 2, Svéda 1, Vantal 2, Kósa 5, Horváth M. Edző: Weisz-Tiba Klára.

Nyíregyházi Egyetem SE: Demeter 3/3, VIDA 20/12, Tisza 2, Verba, SKORCOV 18/6. Csere: Mokánszki 8, Lakatos 6/3, Szilasi, Bíró, Bolden. Edző: Bus Iván.

Úgy indult a meccs, mint egy dobóedzés. Hazai oldalon Bór Milán (18/15 pont, 2 lepattanó, 6 gólpassz), vendégoldalon pedig Vida Zoltán (20/12 pont, 6 lepattanó, 2 gólpassz) szórták felváltva a triplákat. Aztán szépen sorban bejelentkeztek a többiek is. Rozs Máté (23/3 pont, 5 lepattanó, 3 kiharcolt fault) is ihletett formában játszott gyerekkori barátja, Bór mellett. A másik oldalon pedig Skorcov Gergő (18/6 pont, 15 lepattanó) vívott hősies küzdelmet a magassági fölényben lévő BME ellen. A második negyed csendesebbre sikerült mindkét oldalon, ekkor inkább a védekezés dominált. Ekkor Pásztor Mátyás (8/6 pont, 6 lepattanó, 2 gólpassz) vitt extra energiát a pályára hazai részről, így 10 pont feletti BME-vezetéssel vonultak  pihenőre a csapatok. A harmadik negyedben tovább nőtt a különbség a felek között. “Megérkezett” a mérkőzésbe Szántó Levente (15 pont, 19 lepattanó, 8 blokk, 6 kiharcolt fault), és a csereként beálló játékosok is hatékonyan vették ki a részüket a BME-MAFC pontgyűjtéséből. Nyíregyházi oldalon két elszánt harcosra: Skorcovra, és Vidára hárult a legtöbb teher. A negyedik negyedben töretlen lelkesedéssel űzte ellenfelét a BME, míg a Nyíregyháza fáradni látszott. Néha ugyan közelebb tudtak lopózni a magabiztosan kosárlabdázó hazaiakhoz, de az olló összességében szinte folyamatosan nyílt, s végül a BME 30 ponttal győzött.

Weisz-Tiba Klára: – Azt kértem a srácaimtól játsszanak jól. Milyen egyszerűen hangzik, és egyben milyen bután. Végül is megcsinálták. Úgy látszik, ilyen egyszerű utasításokkal kell felkészítenem őket a meccsekre. De a viccet félre téve, nagyon örülök, hogy mindenki hasznosan játszott – szép eredmény is lett belőle. Köszönjük a Nyíregyházi Egyetemnek a játékot! Reméljük, profitálunk belőle a következő fordulókban.

Bus Iván: – Gratulálok a BME-nek! Papírforma eredmény született. Tesszük tovább a dolgunkat, hogy elérjük céljainkat, a négybe jutást.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_univk_828

Előrehozott mérkőzés a 15. fordulóból:

Eszterházy SC – Közgáz  64-102 (18-31, 23-24, 8-22, 15-25)

Eger, Eszterházy Sportcsarnok, 20 néző. V.:  Lónáth, dr. Nagy.

Eszterházy SC: KEREKES 16/6, Pomázi 16, KÁTAI 15/12 Bocsi, Hőgerl Buda 2, . Csere: Hőgerl Bence, Kelemen 4, Benyovszki 11/9. Edző: Máté Balázs.

Közgáz:  PAPP 19/15, NÉMETH B. 12, Kiss B. 3/3.  Csikós 9,  KOMMA 40. Csere: Jenei 14/3, Korompai 3/3, Dévald 3/3. Edző: Vladár Csaba.

A Közgáz az első perctől kezdve úgy játszott, hogy mindenképp győzelemmel szeretne hazatérni. A második negyedben volt egyedül kiélezett a párharc. A hazaiak sok labdát veszítettek a mérkőzés során és a triplákat sem dobták kiemelkedően. A fővárosiak fölöttébb “izmos” dupla-duplát elérő centerére, Komma Lászlóra (40 pont, 19 lepattanó)  nem volt igazán ellenszerük a hazaiaknak, így sima Közgáz győzelem lett a vége.

Máté Balázs: – Gratulálok az ellenfélnek!

Vladár Csaba: – Egy ősz óta sokat fejlődő Egerrel játszottunk. Időbe tellett, amíg rájöttünk, hogy hogyan is kellene védekeznünk. Jól dobták a triplákat. Sok sikert kívánunk.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_univk_826

Nyugati csoport, 12. forduló

ELTE BEAC – Semmelweis Egyetem 101-57 (23-10, 26-21, 30-15, 22-11)

Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Novák, Czupi.

ELTE BEAC: BORSOS 3, Molnár A. 8/6 IPACS 18/6, TÓTH M. 23, Morauvszki 10, . Csere: Somosi 2, Jónás 2, SZABÓ B. 10/6, Gyapjas M 9/3, HARSÁNYI 16. Edző: Csányi Zoltán.

Semmelweis Egyetem: Kirják 7/3, VÁMOSI B. 11, Hajdú 4, Körmöczi 4, Vámosi M. 3. Csere: JANKÓ 16/6, Kórodi 8, Schirer 4. Edző: Weisz Miklós.

Lendületes, gyors játékkal kezdett az ELTE csapata, amit a SOTE fiataljai nehezen tudtak lekövetni. a hazai csapat szervezett védekezése alapjaiban meghatározta a játék képét, amin csak időszakosan tudtak az orvos egyetemisták változtatni. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) megnyerése, láthatóan nagy lendületet adott az ELTE csapatának, a hétvégi sikerüket követően tulajdonképpen lendületből hozták le ezt a mérkőzést.  Érdekesség, hogy a találkozó egyetlen dupla-duplája a vesztes orvosegyetemi gárda soraiból került ki Jankó Árpád (16 pont, 15 lepattanó) személyében.

Csányi Zoltán: – A KEK megnyerése után folytattuk jó szereplésünket. Az ilyen mérkőzések után sajnálom igazán, hogy az év során folyamatos betegség és sérülés hullám hátráltatott minket a jobb összteljesítmény elérésében. Bár most is voltak hiányzóink, de a csapat ezen a mérkőzésen nagyon összeállt. Mindenkinek azonos játékidőt tudtam biztosítani, ami még fokozza örömömet, és tettük mindezt úgy, hogy az ellenfél csapatában is nagyon jó képességű srácok voltak. Szép munka volt, gratulálok!   

Weisz Miklós: – Pontatlanul játszottunk támadásban és a nagy rohanásban rendre eladtuk a labdát, emellett nagyon gyengén védekeztünk. Gratulálok az ELTE nek a győzelemhez.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_univn_790

SZOESE – TFSE 77-72 (18-3, 24-27, 16-16, 19-26)

Szombathely, 80 néző. V.: Kovács, Antoni.

SZOESE: KISS 15/6, HORVÁTH CS. 8, PAPP 20/9, VICZE 12/3, SCHVEIGHOFFER 7. Csere: Érsek 11/3, Novák, Soós B. 4. Edző: Kéri Péter, Mészáros Máté.

TFSE: POLGÁRDY 26/9, Laman 11/9, Lepsik 4, KIRÁLY 9, HORVÁTH G.  8/3. Csere: VELKEY 14/9. Edző: Boros Zoltán.

Emlékezetes mérkőzést játszott egymással a két csapat novemberben, amelyet háromszori hosszabbítás után nyert meg a TF,  volt miért visszavágni a szombathelyieknek. Az elszántság az első perctől kezdve látszott is a hazai gárda játékán és ez elsősorban a nagyon jól szervezett védekezésbne nyilvánult meg. A vendég együttes, a bajnokság legponterősebb csapata 10 perc alatt csak 3 pontot tudott dobni és ezzel jelentős előnyre tett szert a SzoESE. A második játékrészben feljavult a TFSE támadójátéka, de mivel a vendéglátók is eredményes támadásokat vezettek, sokat nem csökkent a különbség a nagyszünetig. A harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott nem sikerült közelebb kerülni a fővárosiaknak, így 12 pontos előnnyel várták a hazaiak a záró etapot. Minden erejüket mozgósították a vendégek, de mivel folyamatosan érkezett válasz a pontjaikra, igazán nem tudtak közel kerülni a szobathelyiekhez. Az utolsó percekben már eldőlt a győztes kiléte, de még az utolsó másodpercig is kiélezett küzdelem folyt a jobb pontkülönbségért. Végül ezen a meccsen is 5 pont lett a különbség, de most a SZOESE javára. Mindkét csapat játékosai jól küzdöttek, de hazai oldalon ki lehet emelni Papp Barnát, aki 20 pontja mellé leszedett 5 lepattanót és adott 2 gólpasszt (16 VAL) és Horváth Csabát, aki most is sokoldalú játékot mutatott 8 pont, 7 lepattanó 4 gólpasszos teljesítménnyel (17 VAL). A vendégeknél Polgárdy Ádám emelkedett ki 26 pontjával 8 lepattanóval és 8 kiharcolt faultal ért el 22 VAL-os indexet. Az elmúlt hetekben káprázatos doformát muató Laman Richárd ugyan 11 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával zárta a rangadót, némi szépséghiba, hogy 15 alkalommal próbálkozott kosárszerzéssel.

Kéri Péter: – Nagyon jó iramú meccset láthatott a szép számmal kilátogató közönség. Védekezésben extrát nyújtottak a fiúk. Bár voltak hibáink, de végig tartottuk magunkat a megbeszéltekhez. Gratulálok mindkét csapatnak,  ez a meccs  jó reklámja volt az egyetemi kosárlabdának, akár csak a novemberi találkozónk.  Remélem, hogy ebben az évben még játszunk egy meccset.

Boros Zoltán: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, amivel jelentőst előnyt adtunk a Szombathelynek. A játékvezetői felfogást sokszor nem értettük, de nem emiatt veszítettük el a meccset. Gratulálok a SzoESE-nek.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_univn_791

SMAFC – PTE PEAC 81-77 (19-26, 22-11, 23-20, 17-20)

Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 30 néző. V.:.Tóth, Hernicz.

SMAFC: HEISZENBERGER 17/9, HAJNAL 20/3, Kertész 7/3, Barcza 3, SZABÓ D. 27/3. Csere: Kemény 7/3, Janzsó. Edző: Farkas Dávid.

PTE PEAC: SAMUELS 26/12, GERGELY16/3, Zalay 4, MOGYORÓSI 12, Simon 10. Csere: Griszháber 4, Németh 5, Gémes. Edző: Moosz Milán.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét fél jó ritmusban játszott és inkább a támadásra fektették a hangsúlyt és nem a védekezésre. Ebből a dobópárbajból a vendégek jöttek ki jobban, hiszen Elliott Samuels vezetésével hét pontos előnyre tettek szert az első negyed után. A második negyedben védekezést váltott a SMAFC, szívósabbak és határozottabbak voltak, ezáltal a labdaszerzésekből könnyű gólokat tudtak szerezni és a Hajnal Kristóf-Heiszenberger Norbert-Szabó Dániel – ez utóbbi végül 27 pontos, 11 lepattanós dupla-dupláig jutott – tengely vezetésével előnnyel fordulhattak a szünetre. A harmadik negyedben úgy tűnt végleg eldől a mérkőzés, hiszen tovább folytatódott a hazaiak masszív védekezése és húsz pontosra nőtt a SMAFC előnye. Moosz Milán tanítványai azonban nem adták fel, Samuels mellé felnőtt Gergely Péter éls Mogyorósi Dániel. Két perccel a befejezés előtt már a pécsieknél volt az előny. Ekkor egy újabb  fordulat következett, a már fáradni látszó hazai kulcsemberek két sikeres támadással és két jó védekezéssel visszafordították a maguk javára a mérkőzést, ezzel A SMAFC biztosította helyét a rájátszásban.

Farkas Dávid: – Mivel a hétvégén fontos feladatok várnak ránk és sérültjeink száma itovább nőtt, ezért ezen a mérkőzésen sem teljes csapattal álltunk ki. Ennek ellenére a fiúk nagyot küzdöttekm  és bár húsz pontos előnyünk a rövid rotáció miatt a végére elfogynott, az utolsó percben higgadtabbak voltunk a vendégcsapatnál és ezzel megszereztük a győzelmet, mellyel biztossá vált, hogy a rájátszásba kerültünk. Ez azért is nagy szó számunkra, hiszen a már említett sérülések mellett, télen mind csapatkapitányunk Szegedi Márton, mind a liga legjobb pontszerzője Füzi Róbert is távozott tőlünk.

Moosz Milán: – Nagyon hullámzó meccs volt, jól kezdtünk, utána húsz  pontos hátrányba kerültünk. Ahhoz gratulálok a csapatnak, hogy húsz pontról még a vezetést is sikerült átvennünk. Nem a játékvezetőkön múlott a meccs, de valószínűleg siettek haza, mert egy elég verekedős meccs volt, ehhez képest rengeteg sok fault elmaradt mindkét oldalon.

Statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hun_univn/hun_univn_792

Veszprémi Egyetem SC – Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem 36-115 (7-27, 13-31, 9-35, 7-22)

Veszprém, 50 néző. V.: Sebesi, Fülöp.

Veszprémi Egyetem SC: PIUKOVITS 22/3, Rózsás 2, Rehák 4, Slavóczki 2, Mogyorósi 4. Csere: Varga 2, Kubik, Szabó, Kátai. Edző: Mérész Csaba.

Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem: VEINGARTNER 13, GARANCZ 13/3,  Varga T. 13 HÁGEN 13/3, GOSZTOLA 19/9. Csere: JAKAB 11/3, Vass 3, Varga Z. 4, SZABÓ M. 12/6, Gergácz 8/6, Szilágyi 6/6. Edző: Laky Tibor.

Sok hibával indult a játék, idegesen kezdtek a csapatok, ezt jelezte az is, hogy rengeteg fault tördelte a játékot. A Mosonmagyaróvár eszmélt előbb és a negyed végére gyors leorhanásokból dobott kosarakkal tetemes előnyt szerzett. A második játékrészben nagy volt a tempó, és sok a hiba. A veszprémiek már több pontot gyűjtöttek, ám nagyon sok tiszta lehetőség, biztos ziccer kimaradt hazai részről. A sokkal pontosabban játszó címvédő MOGAAC viszont jól értékesítette a helyzeteit, s szünetig közel 40 pontos előnyre tett szert.  A nagy különbség ellenére térfélcsere után feszült volt a légkör, technikai és sportszerűtlen hibákat is kiosztottak a játékvezetők. A MOGAAC viszont továbbra is magabiztosan gyűjtögette a pontjait (29-93). Az utolsó játékrészben már nem maradt nyitott kérdés, a vendégek biztosan szerezték meg a győzelmet.

Mérész Csaba: – Próbáltuk kihozni magunkból a maximumot, de ezúttal csak ennyire telt.

Laky Tibor: – Nagy öröm, hogy senki sem sérült meg ezen az összecsapáson. nekünk nagyon fontos volt ez a győzelem és mindent meg is tettünk érte.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_univn_793

Fotó: Práczki Péter

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés