Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ferencz: Nem kérdés, hogy döntőbe szeretnénk jutni

A körmendi kapitány a 2-0 ellenére is úgy érzi, ez a párharc még abszolút nincs lefutva.



:

:

Az Egis Körmend ma este a Pécsi VSK-Veolia csapatát fogadja hazai pályán az elődöntő harmadik felvonásán. Az esélyekről, illetve az előző, keddi mérkőzésről Ferencz Csaba nyilatkozott az MTE TV-nek.

– Örülünk neki, hogy sikerült megnyerni ezt a nagyon fontos mérkőzést. Nagyon nehéz volt. Leginkább úgy érzem, hogy lelkiekben, mivel egy csapattárs elvesztése az mindig nagyon rossz dolog. Legfőképpen így, hogy ilyen komoly sérülést szenvedett Mario. Sajnos ez benne van a játékban, sajnos ezzel nem lehet mit csinálni. Nagyon bízunk benne, hogy mielőbb felépül és rendben lesz, és fog tudni kosárlabdázni. Még egyszer mondom, nagyon nehéz mérkőzés volt, összezártunk szépen, mindenki tudta a dolgát, és úgy érzem, hogy a körülményekhez képest egy jó védekezéssel sikerült megnyernünk ezt a nagyon fontos mérkőzést.

Természetesen már a ma esti derbi is szóba került.

– Kettő-nullára vezetünk, de úgy érzem, ez még abszolút nincs lefutva. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, viszont nem kérdés, hogy döntőbe szeretnénk jutni, és ezért mindent meg fogunk tenni. Rendesen felkészülünk, és bízom benne, hogy sikerül nyernünk.

A kapitány végül a lelkes körmendi szurkolókról is említést tett.

– Nem elég megköszönni egyszer azt a buzdítást, amit a szurkolók árasztanak felénk. Eljöttek nagyon sokan Pécsre is, amit nagyon szépen köszönünk, és itt a hazai pályánkon minden egyes alkalommal fergeteges hangulatot csinálnak, ami rettenetesen nagy segítség számunkra. Én úgy gondolom, hogy ez nem is kérdés, hogy ezentúl is ugyanígy fognak minket buzdítani.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
piros710321MoBambaDowntownWSrebornKalok Kevin Recent comment authors
MoBamba
Olvasó

Nyerni fog a Pécs!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Ma ezt behúzzák a Drágaszágaim, de a döntőben a Falkó 3-0-ra átlép rajtuk. 🙁

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Kétszer nyer szerinted Körmenden a Filkó?

WSreborn
Olvasó

Benne van a Falco győzelem, de nem hiszem hogy 3-0 lenne. Hajrá piros-feketék! Mindent bele Fepu!

Downtown
Vendég
Downtown

Max a kutyagumin lépnek át….

piros710321
Olvasó

Szerintem max. a három aranyérmen léphetne át, ha lerakjuk a földre. De nem fogjuk, ezért még azon sem!
Nyugi, G.GY.-nak nem kell új öltönyt venni. Maradhat a mostani, az ezüsthöz pont illik. 🙂 Okorn meg max. bánatában fog bebaszcsízni!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés