Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ferencz Csaba: újabb két évig Körmend, Keller Ákos ismét ajánlatot kapott a klubtól

Utóbbitól várják a választ.



:

:

Az Egis Körmend csapatkapitánya, Ferencz Csaba aláírta a következő két évre szóló szerződését nevelőegyesületéhez – adta hírül a bckormend.hu.

A válogatott kosaras ebben a szezonban már túl van a 600. felnőtt bajnokiján, amelyeket kivétel nélkül körmendi piros-feketében játszott le.

– Igazából nem volt nehéz elhatározás, mert aki ismer, az tudja, hogy a Körmend nálam mindig elsőbbséget élvez. Voltak megkeresések máshonnan is, de csütörtökön megkeresett az ügyvezető úr – amire nem is számítottam még ebben az időszakban – és adott egy nagyon korrekt ajánlatot, ami tetszett. Tudhatja mindenki, hogy most már nem csak azt nézem, hogy magamnak mi a jó vagy mi az, ami esetleg nekem nem jó. A családomat kell néznem, és erre is figyelek elsősorban, hogy nekik mi a jó, hogyan tudok úgy dönteni, hogy számukra az a legjobb legyen. Ez volt az egyik fő okom és természetesen ugyanilyen fontos számomra a csapat iránt érzett elkötelezettségem. Ezek miatt döntöttem úgy, hogy a következő két évet is szeretett csapatom mezében szeretném kitölteni. Remélem, hogy mindkét fél elégedett lesz a következő két év után! – nyilatkozta Ferencz a klub honlapjának.

További hír az ezüstérmes csapat háza tájáról, hogy újra megkeresték a Zadar együttesétől közös megegyezéssel távozó Keller Ákost, aki a szezont még az Egis Körmend színeiben kezdte, majd elfogadta a horvát csapat ajánlatát. Várják a választ az ajánlatra.

Fotó: Egis Körmend Facebook

24 hozzászólás

24
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
12 Comment threads
12 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
21 Comment authors
jozsi67egismte1FALCO1980donnarummapiros710321 Recent comment authors
jozsi67
Olvasó

Érdekes dolog ez, mert nem gondolta senki, hogy ennyi csavar lesz benne. Kellert a Körmend vállalta csak be, azokkal a feltételekkel, amelyekkel kezdte a szezont. Nem kellett így másnak. Most sorba állnak érte azok is, akik az ősszel hallani sem akartak róla. Ákoson múlik minden. Biztos hogy nem a körmendi anyagilag a legjobb ajánlat. Ettől függetlenül egy játékos is ember. Sok minden megfordúlhat a fejében. Mindent mérlegre rak. Bízom benne hogy komolyan megfontolja a körmendi ajánlatot is. Pontosan, az előzmények tükrében. Persze, naív lehet az ember, itt pláne. Mindenesetre, anyagilag nem fog összeomlani, ha Körmenden fejezi be ezt a szezont.… Olvass tovább »

egismte1
Olvasó

Fepu = ikon!

FALCO1980
Olvasó

????

Csakaszombathely
Olvasó

És marad majd addig Körmenden, amíg hirtelen nem jön egy másik külföldi ajánlat….
Azaz, ha ló nincs, a szamár is jó?
Falco szurkolóként mondom, hogy a Körmend ennél többet, jobbat, mást érdemel.

derryl
Olvasó

Ferencz lovagias volt, nem árulta el, hogy a filkó kereste meg!

donnarumma
Olvasó

Te tuti a rajongónk vagy.velunk alszol velunk ébredsz..

derryl
Olvasó

Rajongjon értetek a hóhér!

agyas
Olvasó

Úgy hallottam, “a pénz nem dob kosarat”.

Downtown
Vendég
Downtown

De ellenetek epp eleg volt ?

gulyasszabolcs00
Olvasó

???

piros710321
Olvasó

Na Szabi mi a helyzet? Hova megy Ákos? Mit mondanak a csillagok?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Egyelőre Szolnok felett süt a nap… ?

Csakegyfan
Olvasó

Körmenden a távozása óta nyílt titok volt, hogy februárban visszatér…

Leklibajsza
Olvasó

Tudtátok előre, hogy a Zadarban nem fog játszani?

SárgaPárna
Olvasó

Én azt nem értem a Körmend miért költ ennyit az ezüstre…. Tényleg nem…

Kovács Gábor
Olvasó

Te néha nem akarsz meccsre menni,ha már hétvégén nincs suli/ovi? Kevesebb lenne itt a baromság

Marillion
Olvasó

Én meg azt nem értem hogy te mit keresel itt!? Mióta itt vagy a bb1-en a Falco csapatát még egyszer sem elemezted ki a meccsek után….csak az ellenféllel foglalkozni….ebben merül ki a tudomány…ja persze megelőzlek….mert tudom mi lesz a válasz….nyalok ide-oda….ne fáradj már nem kell bepötyögni…

Kaposkosár KKK
Olvasó

Ugyan tudva tudott hogy Ivko Kaposvár ! Visszi oda !

KPSVRKK
Olvasó

Ezt te már nem először írod, de ez teljesen ellenkezik az eddigi itteni retorikával.
Reménykedsz, vagy hallottál valamit?
Vagy csak böszméskedsz? 😉

pbask
Vendég
pbask

Érdekes a történet.
Olaj másfél évre akarja, Keller csak fél évre,mert újra külföldöt akar ősztől.
Ha az Olaj nem ad lejjebb,és a Körmend bevállalja a fél éves dolgot szép dolgok történhetnek a vasi klubnál,mert az Olajnak a jövőépítés a primary goal.
Érdeklődve várom a harcot a két klub között,ki lesz a befutó.
Ha Ákosnak van töke,és nem akar geci lenni,akik lehetőséget bíztosítottak számára,nem kérdés.
Másrészről ugye pénz beszél,Vinko vauvau..

SárgaPárna
Olvasó

Bohócok! 🙂

Redblack
Olvasó

Bohóc te vagy hogy ideböfögsz ami nem is a te dolgod

basketbull
Olvasó

Megint a családi albumotokat lapozgatod? 🙂

Puntigamer
Olvasó

Szombathely és a bbegy bohóca vagy te kis pöcs….

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés