Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ferencz Csaba: úgy tudunk előrelépni, ha segítünk egymásnak, nem azonnal kirúgunk valakit

A körmendiek kapitánya beszélt a csapat helyzetéről.



:

:

Nemzeti Sport beszélt az Egis Körmend ikonjával, Ferencz Csabával, aki őszintén elmondta, mi az egyetlen járható út a piros-feketék számára.

„Azt kérem kedves szurkolóinktól, szimpatizánsainktól, hogy legyenek türelmesebbek velünk, mert ennek a gárdának sokkal több idő kell, mint az előzőnek  – mondta a Nemzeti Sportnak Ferencz Csaba, a vasiak csapatkapitánya, aki hetek óta sérüléssel bajlódik, mert beállt a dereka, s noha az előző napokban már kezdett jobban lenni, újra fájdalmat érez, de mindenképp játszani szeretne szerdán a portugál Sporting ellen. – Nem lehet összehasonlítani a két keretet, a korábbival folyamatosan és gyorsan fejlődtünk, de akkor más típusú játékosokból állt a gárda. Most csak úgy tudunk előrelépni, ha segítünk egymásnak, nem azonnal kirúgunk valakit, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben ostobaság és szinte lehetetlen lenne. Akkor jönnek majd a sikerek, ha összefogunk, és egy irányba húzunk. Higgyék el, rengeteget melózunk azért, hogy jobbak legyünk. Az előző évadban magasra tettük a lécet, s elképesztő eredményt értünk el a bajnoki ezüsttel, ezt nem szabad elfelejteni.”

Fotó: Bálizs Zsuzsa

28 hozzászólás

28
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
22 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
14 Comment authors
DobeyMilosRedbidKKK72Traktoros Recent comment authors
Dobey
Olvasó

Na akkor most döntsük már el végre mert kezd qva unalmas lenni. Most akkor qrvaannya vagy nem?

KKK72
Olvasó

“Csodás eszmecsere” ! Azért a magyar kosárlabda nincs ilyen mélyen de a körmendi sem mint az itt létre jött mocskolódás szerencsére. Fepu is tett már a Körmendért és a magyar kosárlabdáért annyit, hogy ne ezt érdemelje !

Traktoros
Olvasó

Pl qva anyáz egy vesztes meccs utan egy vàrost(ahol 0 ponttal segítette a falut)

Redbid
Olvasó

Tudod van az a mondás, hogy “Akinek nem inge, ne vegye magára!”
Az értelmesebbje azt hiszem így is vette, de úgylátszik vagytok páran itt a “haverjaiddal” akiket valamiért nagyon megérintett!
Hát érdekes 🙂 🙂 🙂

De mondjuk azt gondolom, amit ti itt leműveltek, csak nyugodtan vegyétek is magatokra!

Traktoros
Olvasó

Ez a csk-nak csufolt senki mar a faluban “turistaskodik?”
0 pont ?
tudom, a védekezésért van fizetve..

Traktoros
Olvasó

Ha a qrvaannyacsabinak szabad akkor nekunk is!
0 pontos SENKI?

100%antifepu

Traktoros
Olvasó

Akkor a 15 minuszolos szerint egy sportolo csk anyázhat, de erre valaszul nevtelenül mas nem?
Megerdemlitek az eleteteket, parasztok???

Twin Peaks
Olvasó

Csodálod Őt!

Milos
Olvasó

Ez van akkor amikor apu meg anyu testvérek.
Így jönnek létre az egybites panelcickányok ?

SárgaPárna
Olvasó

Ezek a Pista szavai, kurva anyád senki ferencz életében nem mondott el ennyi értelmes mondatot egyben…

Twin Peaks
Olvasó

Elképesztő, hogy te még midig életben vagy..

SzhelY
Olvasó

te se te tornából felmentett mankós kurva

Traktoros
Olvasó

Falusi qva, te viszont kiraly vagy?

SzhelY
Olvasó

mivan nem tudsz írni büdös bunkó

piros710321
Olvasó

sp, a qva anyádat!

SárgaPárna
Olvasó

Szappannal jó erősen a szádat.

piros710321
Olvasó

A qva anyádat!

Traktoros
Olvasó

A qva anyádat

SzhelY
Olvasó

szopóállarcos langyigyerek

Traktoros
Olvasó

A qva anyádat falusi hugyos

Kendeffy Botond
Olvasó

Beszélgess Magaddal, aztán igazad lesz.

JólnézünkMIKI
Olvasó

Ralf Martinez? Játszani fog? Vagy tényleg megy a ZTE-be?

balldontlie
Olvasó

Magatartás problémák miatt került kereten kívülre, nem azért, mert kérői lettek volna.

Buborka
Olvasó

Biztos talál magának gyorsan csapatot

Redbid
Olvasó

Biztos, a kérdés csak az, hogy annak a csapatnak az jó lesz e!
Mondjuk ideig óráig lehet.
Mondjuk jó sok idő eltelik mire minden csapatot megjár.

Mindenkinek jobb lenne ha végre rájönne, micsoda “privilégium”, az, ha valaki abból élhet amit szeret, akkor talán jobban meg is becsülné!!

Buborka
Olvasó

Idén még U23-nak számít, és nem használhatatlan. De szerintem a kiesés ellen harcoló csapatoknál jövőre is szóba jöhet majd. Meg gondolom mindenki úgy van vele, hogy majd ő megváltoztatja.

Redbid
Olvasó

Igen, szerencsés a csillagok állása az ő számára mindenképpen, a mai lehetőségek közt, ezért is írtam, hogy akár végigkeringheti az egész A csoportot, így-vagy úgy és meg is lesz a “kosárlabdakarrier”!

Kovari Andras
Olvasó

mondjuk azon nem csodalkozom egy igazi tusko az a gyerek. En kosarpalya kozelebe sem engednem. Vannak fiat kormendi sracok inkabb oket eroltessek.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés