Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ferencz Csaba: Most össze kell fognunk

A csapatkapitány azt mondja, mindent megpróbáltak, kapartak Zalaegerszegen.



:

:

92-69-re, nagyon simán kapott ki a ZTE otthonában az Egis Körmend. A mérkőzés után a vasiak emblematikus játékosa, Ferencz Csaba válaszolt az újságírók kérdéseire.

– Először is gratulálok a ZTE-nek, nagyon jól játszottak és extrán dobtak. Régen láttam ilyen jó dobószázalékot. Nekünk viszont bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól és az összes embertől, aki a klubért dolgozik, mert ez a mai teljesítmény gyenge volt, és most teljesen mindegy, hogy milyen hosszú út után érkeztünk, ezt nem lehet semmire sem fogni. Meg kell beszélnünk, hogy mik voltak a problémák, most össze kell zárnunk és összefogni, mert most van egy mélypont a csapatunknál. Megpróbáltunk mindent, nem lehet azt mondani, hogy nem, mert kapartunk, de egyszerűen nem jöttek azok a pluszok, amik átlendítettek volna minket a nehéz pillanatokon, ezért beleszaladtunk egy ilyen pofonba. Még egyszer mondom, hogy bocsánatot kérünk a szurkolóinktól és megpróbálunk a következő mérkőzésen javulni és javítani – mondta a csapatkapitány.

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
MásikVégétFújdMegpiros710321SárgaPárna Recent comment authors
SárgaPárna
Olvasó

Fepu! Bármennyire tisztellek, kérlek, hogy ne okoskodj, ne próbáld meg te megmondani, hogy mit kell tenni! Azt majd a Pista megmondja, ne próbáld meg túllépni a hatásköröd.

piros710321
Olvasó

Szarkupac, minek pofázol bele?! Keress pár hasonló barmot mint te vagy, aztán indulhat a buli! Szopkodjátok egymást nyugodtan, neked úgyis csak annyit jelent az egész!

SárgaPárna
Olvasó

Most az egyszer megértem, hogy fezsült vagy!!! Gondolom egész éjszaka hívogatott, hisztizett, toporzékolt! Vigyázzatok rá!!!!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Most erre mi szükség van (volt) ? Ezzel csak azt éred el, hogy röhöghet a markába ! 🙁

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés