Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Felavatták Kecskemét legújabb kosárlabda sportcsarnokát

Rendhagyó évnyitót tartottak a Bányai Júlia Gimnáziumban.



:

:

Szeptember 1-jén rendhagyó évnyitót tartottak a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban. A diákok és a tanárok az iskola udvarán sorakoztak fel, ahol a tanév megnyitása után ünnepélyesen is felavatták a tavaly év végén elkészült sportcsarnokot.

A Bányai Kecskemét egyik legnépszerűbb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező iskolája, ahol a kiváló tanulmányi eredmények elérése mellett a sportban, többek között a kosárlabdában is jeleskednek a diákok. Azonban eddig nagyon kicsi, a mai igényeknek nem megfelelő sportcsarnok állt csak rendelkezésre az intézményben. Ezen sikerült most változtatni a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportfejlesztési pályázatának köszönhetően, melyet a város Önkormányzata is támogatott.

A 430 milliós beruházás 70 százalékát a kosárlabda akadémia TAO támogatása, míg 30 százalékát Kecskemét Önkormányzata biztosította. A csarnokban hat kosárlabda palánk és három röplabda-pálya felfestés került elhelyezésre, emellett két öltöző és két szertár kapott helyet a létesítményben. A fejlesztés egyik legnagyobb támogatója, a kecskeméti Univer Product Zrt. lett a névadója a sportcsarnoknak, amely 600 négyzetméteres – háromszor akkora, mint az iskola eddigi tornaterme.

A szeptember 1-jén tartott ünnepélyes avatón Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia a támogatókon, kecskeméti cégeken túl külön köszönetét fejezte ki Ivkovicné Béres Tímeának, a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetőjének, aki a sportcsarnok ügyét első helyre helyezve előteremtette a fejlesztéshez szükséges feltételeket. A városvezető emellett a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének, és a szervezetet a helyszínen képviselő elnöknek, Szalay Ferencnek is köszönetet mondott a támogatásuk miatt.

„Országunk számára az egészséges és sportos életmód mindenek előtt áll, hiszen, ha egészségesek vagyunk, akkor mindenünk megvan – kezdte beszédét az MKOSZ elnöke, Szalay Ferenc. – A sportoláshoz azonban meg kell teremtenünk a feltételeket. Mindenki tudja, hogy a rendszeres és helyes testmozgás alapvetés, és aki így él, az úgy járhat, mint ebben az iskolában sok diák, azaz komoly szintre is eljuthat. Az MKOSZ tíz évvel ezelőtt elhatározta, hogy a TAO lehetőségekkel élve a támogatás 30 százalékát létesítményfejlesztésekre fordítja. Több száz ilyen sportcsarnok épült Magyarországon az elmúlt időszakban. Külön öröm, hogy Kecskeméten sikerült több ilyen volumenű, kosárlabdához köthető beruházást végrehajtani, hiszen a hírös városban nagyon mély gyökerekkel bír a sportág.”

„Ivkovicné Béres Tímea személye hatalmas érték Kecskemét városának – folytatta az elnök. – Az akadémia vezetője játékosként a világ egyik legjobbja volt, a válogatottban több mint száz alkalommal szerepelt, és most úgy döntött, hogy a kosárlabdán keresztül a teljes kecskeméti sportéletet felemeli. Az önkormányzat és a cégek támogatása, illetve a magyar gazdaság töretlen fejlődése nélkül nem jöhetett volna létre ez a beruházás” – mondta el Szalay Ferenc.

Ivkovicné Béres Tímea a nagy összefogás győzelmének titulálta az Univer Sportcsarnok létrejöttét a Bányai Júlia Gimnáziumban: „A városvezetés, valamint a helyi vállalkozások támogatása, az MKOSZ hozzájárulása, illetve az iskola együttműködése teremtette meg ennek a gyönyörű sportcsarnoknak a létrejöttét. Az akadémiánkon közel 600 gyermek sportol. Számunkra minden terem segítség, és ez a fejlesztés az ő kényelmüket, illetve fejlődésüket segíti.”
Az Univer Sportcsarnok napközben az iskolai testnevelésóráknak, délután a kosárlabdázóknak és a röplabdázóknak ad otthont.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés