Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Fél lábbal az elődöntőben az Olaj is

Ismét alulmaradt a hajrában az Atomerőmű.

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 97-103 (16-21, 28-19, 27-29, 26-34)

Rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Paks, ASE Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Praksch P., Nagy V. (Páli dr. K.)

ASE: Kovács Ák. 9, Norfleet 10/3, Henton 15/6, Eilingsfeld 14/3, Jevtovics 8. Csere: Ruják 15/12, Faust 22/3, Horváth K. -, Medve 4.

Szolnok: Vojvoda 36/12, Airington 9, Rudner 7/3, N. Milosevics 13, Tóth Á. 14. Csere: Malesevics 17/6, Kovács P. 3, Andric 4, Frank -.

Egy kiélezett, utolsó pillanatban eldőlt találkozó után az egyenlítésért játszhatott hazai pályán a rájátszás negyeddöntőjének második meccsén az Atomerőmű SE a Szolnoki Olaj KK ellen. Az első mérkőzésen is reális esélye volt a győzelemre Braniszlav Dzunics csapatának, így hazai pályán arra számítottak, hogy idén először sikerül legyőzniük az Olajt.

4-0-val indított az Olaj, majd szépített az ASE, de így is hamar 3-8-at mutatott az eredményjelző. Nem működtek a paksi támadások, az első meccshez képest tapasztalt triplazápor után ezúttal egy távoli sem akart beakadni nekik. Hét perc után még csak kilenc pont állt a nevük mellett. Eilingsfeld ugyan felhozta 12-14-re csapatát, de az extrán játszó Vojvoda révén előnnyel zárta az első negyedet a Szolnok (16-21).

A folytatásban is a bajnoki címvédő akarata érvényesült, 5-8 pontos előnyt tartottak ebben a szakaszban Vojvodáék. Az Atomerőmű próbálkozásai a negyed hajrájában értek célt, amikor előbb Norfleet büntetői révén feljöttek egy pontra, majd Henton triplájával fordítottak. Faust zsákolása után még nagyobb lett a különbség, ám Rudner hármasa még időben jött (44-40).

Vojvoda büntetője nyitotta a második félidőt, amire Eilingsfeld válaszolt távolról. Egyre jobban nőtt a távolság a felek között, Jevtovics közelije után már tíz pontnyi volt a differencia. Az Olaj azonban összekapta magát, és fokozatosan csökkentette a különbség. Medve középtávolijával meglépett öt ponttal az ASE, ám Airington három büntetője zárta a negyedet (71-69).

Nem hozott kosáresőt a záró etap első fele, négy perc után még csak 5-5-nél jártak a felek. A folytatásban is inkább a védekezés dominált. Vojvoda továbbra is tarthatatlannak bizonyult, aki Faust 2+1-es akciójára egy távolival válaszolt, ezzel újra a szolnokiakat juttatva vezetéshez. Ezután a várt izgalmak elmaradtak, innentől kezébe vette az irányítást az Olaj és magabiztosan húzta be a végjátékot (97-103).

Fotó: hunbasket.hu

HIRDETÉS
63 hozzászólás

63
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
22 Comment threads
41 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
27 Comment authors
KobayasiArtur DokivasmadarJ.R.Benitez2lee14 Recent comment authors
Kobayasi
Olvasó

Még, hogy ez színvonal.
Kinek???
Ennyi gyenge CSAPAT már rég volt az első osztályban!!!
Minden idők LEGROSSZABB bajnoksága!!!
Katasztrófa!!!
Nézze az, akinek ez színvonal!!!
Ez NEM az!!!

RRichieG
Olvasó

Szerintem meg vegyél 2 sört 2 dl Hubertussal és élvezd minden idők egyik legjobb magyar játékosa Vojvoda Dávid játékát, ameddig lehet.Ha nem tetszik, nézd az NBA döntőt. Szerencséd, hogy nem kötelező nézni egyiket sem. Gyanítom Alba szurkoló lehetsz, részvétem..

Rouge
Vendég
Rouge

Csak egy érdekesség a tegnapi meccsel kapcsolatban. Ritkán van olyan, hogy egy csapat úgy győz, hogy összességében kevesebb VAL-értéket szerez az ellenfelénél. Most ez történt egy olyan meccsen, ahol végülis simán, hat ponttal győztünk: Paks 108 VAL, Olaj 107 VAL. A VAL értéket ugye mindenki ismeri (VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás-fault). Nézzük meg picit részletesebben az Olaj szempontjából: dobott pont +6 lepattanók -4 szerzett labda +2 gólpassz -1 blokk +1 eladott labda -3 rossz dobás +7 Ha ezeket összegezzük, akkor a VAL-értéket tekintve jelentős pluszban vagyunk; a mi szempontunkból negatív VAL-értéket a faultok közötti különbség okozza: kiharcolt fault -4… Olvass tovább »

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Andric játszhat a péntekin??? Kiállították vagy sem? Egyből vagy két tekóval?
A pénteki meccs még brutálisan nehéz lesz. Ha nem Dzunics lenne az edző Pakschon, azt írnám, sima három-nyusz. Így viszont még lesz miért izgulni… Ha lenne Benke, azt mondanám, komoly esélyetek van innen is a bajnoki címre. Nélküle azonban… 🙁 🙁
SZERETLEK. 😉

derryl
Olvasó

Luksa játszhat, sima két tekó. Nem értem a sporit, Luksa megtapsolja a kiváló ítéletet, és megkapja a faultot. A cím most találó, fél lábbal (fél csapattal) vagyunk a továbbjutás küszöbén, legalább is, ami csapat összetételét jelenti, a januári állapothoz képest. Airington, Kovács már visszajött, de még messze nem azt a formát hozzák, mint sérülésük előtt. Most szegény Luksa már úgy mozog, mint egy birodalmi lépegető, reménykedem, sikerül megcsinálni a 3-0-át, és akkor tudja kezeltetni a derekát! Sajna két standard játékosunk továbbra sincs, azt hiszem, még az elvakult ellenfelek is belátják, Milo, Szili hiánya irtózatos érvágás. Ha most is mindenki a… Olvass tovább »

RRichieG
Olvasó

A VAL értéknek +/- mutatóval kombinálva van értelme. Külön külön ordas nagy hazugság is lehet mindkettő.. És akkor még nem néztük, mi volt a játékos személyre szabott feladata adott meccsen.. Pl törd el Andric hátát. Ez néhány embernek sikerült, mégsem romlott a VALjuk.
Áront többet kéne játszatni, mert most látszott a meccshiány, és milyen jól jönne, mikor 5 emberünket kipontozzák..vagy kicsontozzák..

Rouge
Vendég
Rouge

“…A VAL értéknek +/- mutatóval kombinálva van értelme….”

És hát súlyozni kellene az ellenfél játékerejével attól függően ugye,
hogy aktuálisan ki van fenn a pályán.

Nem mindegy,
hogy ugyanazt a VAL vagy +- értéket valaki
a kezdőötös vagy a kispad ellen éri el…

vasmadar
Olvasó

Két dolog. Airington megtartása és teljesítménye továbbra is érthetetlen számomra. Ilyen játékost bárhol lehet találni 3 forintért. Labdavezetés, labdakezelés, passz, pályalátás = 0.
A bírókról meg annyit, hogy látszott, hogy egymással sem értettek egyet, amiből számomra egyértelmű, hogy tegnap volt legalább egy olyan aki fújt és kizárólag azért, mert megrakta a paks győzelmét 2.0 odds-al 1-200 ezer forinttal. Nyomorék

RRichieG
Olvasó

Két dolog. Vannak szar húzásai, de kinek nem. Talán ő kontrasztosabb egy kicsit, azért tűnik fel..
Airington ismét a legjobb +/- mutatót hozta, ami nem lehet véletlen. Amikor ő pályán volt, növeltük az előnyünket 12 ponttal a meccsen. NEM volt eladott labdája. Miről is beszélsz?
Ha valamelyik bíró fogadott volna, hidd el, hogy elbuktuk volna a meccset. Nem kell ilyet feltételezni róluk, nem kockáztatnának börtönt. Simán hülyék ennyi.

Artur Doki
Olvasó

Sokszor azt sem tudták,hogy most mi van.
Volt,hogy dr.Páli az asztalnál eligazítást tartott nekik.
Praksch egy ízben jelezte,hogy valaki beszólt neki a nézőtérről,és felküldték a rendezőket a ” renitens” megrendszabályozására…röhej volt
Az elmúlt 5 év legszarabb játékvezetői ténykedése volt,amit láttam(de azt nem mondhatnám,hogy csaltak ide vagy oda)…egyszerűen:ÉRTÉKELHETETLEN SZAR TELJESÍTMÉNY volt…alkalmatlanok és pont.

Rouge
Vendég
Rouge

“….Két dolog. Airington megtartása és teljesítménye továbbra is érthetetlen számomra. Ilyen játékost bárhol lehet találni 3 forintért…” A sérülése előtt nagyon stabilan játszott, gyakorlatilag minden meccsen hozta magát, ő volt a legjobb dobójátékosunk, biztosabb kezű volt Rowseynál is, és elég jól szedte a lepattanókat is. Egyelőre magához képest formán kívül van, elsősorban a dobásbiztonság terén kellene utolérnie magát. Ha meg akarjuk védeni a cimünket, akkor ő a kulcsjátékos. Éles meccsen VOJA és Andrics mindig hozza magát; a két szerb mentálisan nagyon erős; Tóth Ádám is igazi harcos, nagy küzdő; Kovács pedig hozza, amit tud. De ez még kevés lesz a… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

Gratula Szolnokra. Semmi extra mondtam sima Olaj továbbjutás. Ez a Playoff. Itt kell az ész rutin szervezettség. Ez dönt. Ezért lesz nekünk is kemény dió az Olaj. Na ott már 5 meccset várok. Falco!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Meg tudod mondani azt is, hogy ki nyeri az amerikai elnökválasztást jövőre?
Csak szívózom, amúgy SZERETLEK ám, te jó fiú vagy ! 😉 🙂

J.R.Benitez
Olvasó

Természetesen nem tudom megmondani! Ne haragudj!

makelovenotwar69
Olvasó

Küzdős, brusztolós meccs volt, amilyen egy rendes negyeddöntő. Az Olaj a rutinjával és Vojával hozta a győzelmet, de a Paks is becsülettel helytállt, megilleti a dicséret őket. Janinak és Rujáknak voltak nagyon jó megmozdulásaik, igazából a légiósok is hozták magukat, a játék már jórészt Dzunics stílusa. Az Olajban Voja a szív, a motor, az agy – bár ez azt is jelenti, hogy ha ő nincs a pályán, akkor akadozik a játék – ma is kb. 38 percet játszott, ezt nem szabadna túlfeszíteni. Andrics kirakása vicc, a tapsért adható de a második már a vicc kategória. Talán mindenkinek jobb lenne, ha… Olvass tovább »

Józsipapa
Olvasó

A legfontosabb, hogy győztünk !!!!!!!!Igen !!!!!….ismét…. VOJA EXTRA JÁTÉKÁVAL !!!! Aki pályára lépett, mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez. Csapat munka volt !!!!! Andricsot kivéve,aki nagyon fegyelmezetlen volt; már nem először. Elhiszem,hogy “faragják”; hogy fáj a háta és injekcióval játszik.de a társakat, a csapatot hozza nehéz helyzetbe, ha nem tudja elviselni a jv.-i ítéleteket. Mert luxus ilyen előnyöket adni az ellenfeleinknek !!!!!! Le kellene higgadni neki is és N.Milosevicsnek is mert Ő is elég sokat reklamál. A meccsről annyit még, hogy sok technikai hibát vétettünk – eladott labdák; nem tudtuk játékba hozni a labdát 5 mp. alatt;kapkodások,lépés hibák;ellenfél egyedül hagyott… Olvass tovább »

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Ez az a szezon, amely során a fél ország a Pakschon RÖHÖGÖTT. 🙁 Gratula az Olajbányásznak ! SZERETLEK titeket. 😉

2lee14
Olvasó

Ez az a szezon, amely során az egész világ rajtad röhög.

Pityesz
Olvasó

Szerintem meg mióta megszülettél, fél ország anyádon röhög……RÜHELLEK:)

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Én viszont SZERETLEK. Téged is SZERETLEK, meg édesanyádat is! 😉
Jó szurkolást!

Olajheart
Olvasó

Na én erre nem számítottam.. ))) óriási Gratuláció a CSAPATNAK.. Igen Voja az Voja de ott volt ma mellette a CSAPAT is és együtt sikerült.. Fontos meccs jön pénteken.. Jó lenne lezárni és 4be kerülni.. Nagyok voltatok ma srácok.. Biztos jó a hangulat most hazafelé! Csak az olajka!

PumpFakeAndric
Olvasó

Gratulálok a fiúknak, egy nagyon küzdelmes meccsen vannak túl! Vojára tényleg elfogynak lassan a jelzők, hihetetlen mikre nem képes:D A Paks sem vallott szégyent, ahhoz képest, hogy 2-0 a párharc, ennél jóval szorosabb és emberpróbálóbb csaták zajlanak itt le. Talán a mi játékunk az eddigiek alapján pár fokkal összeszedettebb és tudatosabb, na meg van egy Vojánk.. A bíróknál pedig kár felhozni, hogy kinek a javára fújhattak, szerintem fogalmuk sincs néha mit fújnak, ennyit tudnak, a színvonal évek óta borzasztóan gyenge. Ott kezdődik, hogy befújnak egy-egy kétes ítéletet, pl. most Andrics dupla technikaiját éreztem erősnek, utána jön a sok kompenzálás egymás… Olvass tovább »

Pityesz
Olvasó

Ja, a kulcs Voja fogása! Sikerült teljesíteni,…kb 2-3 percet…::))) Az egy “állat” :))) Már Pakson is az volt.

Olajheart
Olvasó

Ne haragudj.. Nagyon jót nevettem.. 2-3 percet)))

ficsi
Vendég
ficsi

Olaj = Vojvoda! Grat a csapatnak szép és nehéz de megérdemelt győzelem !!

bp
Olvasó

Hatalmas grat a srácoknak, ez nagyon nehéz meccs volt mindenkinek, játékosoknak, bíróknak és nekünk szurkolóknak is. Ha küzdelmes meccset akar valaki látni neki ajánlom visszanézni ezt a meccset. Az utolsó negyed 40 percig tartott, összesen 73 db büntetődobás és nem volt hosszabbítás 🙂 Nálunk Voja akiről már nem lehet mit írni. Az egész csapatnak ő az éle. Nagy öröm, hogy van egy ilyen játékosunk, de szomorú, hogy nagy az űr utána. Nagyon hiányzik Milo… 2-0 de nem érzem gyengébbnek sokkal a Paksot sőt, csapatszinten ma jobban muzsikáltak mint mi. Ha Faustnak meglenne minden kereke fejben akkor a legjobb légiós is… Olvass tovább »

Pityesz
Olvasó

Gratula Nektek, egyetértek azzal amit írtál. Nagyon kíváncsi leszek a Falco-Olajra, az is nagy csata lesz.

csocsa
Olvasó

Korrekt.

Rouge
Vendég
Rouge

1. Aramis (egyszerűbb nevén “nuni”)
2019.05.16. 20:03:
“….Buckások örüljenek, ha az Atom nem veri rommá őket!…”

2. Rouge
2019.05.20. 16:22:
“….Mellettünk szól a mentális erő és hogy nálunk játszik VOJA. És még egy dolog. Mi vagyunk a címvédő, és ez egy lényeges különbség…ami…a végén ki fog jönni…”

3. Rouge kislánya
2019.05.21. 20:02:
“RESZKESS FALCO, JÖVÜNK!”

Aramis
Vendég
Aramis

😀 😀 😀
Minden porcikám remeg! 😀 😀 😀

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Azt kell, hogy mondjam, Athos és Porthos is sokkal szerényebbek, szimpatikusabbak nálad, D’Artagnanról ne is beszélve! 🙁
Ám én SZERETLEK. 😉

Rouge
Vendég
Rouge

Most képzeld el ezeket a Pride-on…
ahogy bőrtangában vonulnak…

A NÉGY TEST(őr)…:);)

derryl
Olvasó

Nagy grat az egész csapatnak! A főnix felröppent poraiból!

J.R.Benitez
Olvasó

Mondtam 3:0 vagy 3:1. Sokan kiröhögtek. Tessék. Grat Nektek!

moldi56
Olvasó

Hát komolyan mondom..ez a három bíró csúcs volt.Rendes hazait fújtak a Paksnak.Megszámlálhatatlan sportszerűtlen,3 játékosunk kipontozódott,Andricsot két sportszerütlennel kiállították.Praksh-on már nem csodálkozom,Szolnokon is kiakasztotta a nézőket,de most amit Kapitánnyal együtt műveltek?És…mégis sikerült nyernünk Voja extra játékának köszönhetően.

Isojoe
Olvasó

Mit kellett volna tenniük Andriccsal?

pbask
Vendég
pbask

Andric nálunk is tajparaszt volt nem egyszer.. Sorry ez az igazság,nem semmiért kapja mindenhol tekókat, Szolnokon is első negyedbe 3 faultnál járt………….

derryl
Olvasó

Tóth meg a 3-ik negyedbe kapta az első fújást! Na az volt a nagy pofátlanság, azok után, amit művelt Andriccsal!

moldi56
Olvasó

Tajparaszt? Andricsnál intelligensebb,képzettebb center nincs a magyar NB 1-ben.Legtöbbször a szövegért és a -jelen esetben- a gúnyos tapsért kapja a sportszerűtlen hibákat.Ha hagyják játszani,akkor tarthatatlan.Ha nem sérülten játszana,sokkal többet tudna tenni a csapatért.

Paks II
Olvasó

Azért te is jól tudod hogy ellenünk is fújtak érdekes dolgokat például mikor Milosevics tapsolt de nem ezen múlt!

Pityesz
Olvasó

Amikor nagyon kellett azért tudták hova kell fújni, maradjunk annyiban….

RRichieG
Olvasó

38 dobott paksi büntetővel, 4 kipontozott Olaj játékossal,+ a második negyedtől végig 4 faulttal játszó Airingtonnal nem kéne nagyon bírózni.
Voja=Olajbányász!
Megyünk tovább,Spártaaaaaaaaaa

Pityesz
Olvasó

Először is gratula nektek, mert ezt nekünk megint meg kellett volna nyerni, de Ti a végét megcsináltátok, mi pedig összerogytunk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy miért is kaptatok annyi fautot? Az első félidőben ütöttetek-vágtatok, amit díjaztak a bírók…. A fordulat akkor jött, amikor a csúcson járó ASE ellen 11-12 pontos vezetésnél elkezdtek egalizálni (hogy néz mááá ki a 8-10 pontos faut különbség), ezután jött fel az Olaj. Utána jött az utolsó 6 perc büntetőpárbaja (ilyet se sokat láttam még) és persze az utolsó 2-3 percben mi összerogytunk, amíg nálatok a sz.rt is bedobták.. Ja és volt egy Vojátok…. Mi… Olvass tovább »

derryl
Olvasó

Pityesz!
Szolnokon ti meg az elején dobtatok be minden szart! Nekünk most is a végjáték jött össze ellenetek annak ellenére, hogy 4 játékosunkat is kifújtak! Jelentős mentális különbség van a két csapat között, nálatok a légiósok elég lazán fogják fel ezt az egészet, és tudjuk, Báne meg nem arról híres, hogy motiválja a csapatot!

RRichieG
Olvasó

Akkor egalizáltak volna, ha tőletek is kifújnak 4 játékost, de egyet sem sikerült. 4 kezdő játékosunk kifújva, Airington 4 faulttal 20 percig, Benke, Milo, Rowsey, kit ültessünk még le, hogy nyerjetek? Voját nem ér mondani ?

Pityesz
Olvasó

Abból 3 már a végén repült, ettől függetlenül ezt tényleg ki kellett volna használni. Kicsit túl vagyunk hype-olva az az igazság, nem vagyunk annyira erősek…sajnos főleg mentálisan. Arra azért kíváncsi leszek, mit tudtok kezdeni a Falco-val? Vagy az idén összeszednek egy újabb ezüstöt?::)))

derryl
Olvasó

Előbb ezt tudjuk le, ráérünk utána agyalni, hogy, s mint lesz de az utolsó mondatodra:????

derryl
Olvasó

Bocsi, rossz szmájlit nyomtam?????

Paks II
Olvasó

Gratulálok az Olajnak!!
A szövetség egy erősebb ,jobb Magyar bajnokságot akar de arra nem gondolnak hogy ahhoz megfelelő szintű játékvezetés kellene? mert ami a mai meccsen volt az egyszerűen vicc volt. Kamu fault hegyek mind a kettő oldalon.. szánalmas ami magyar játékvezetés néven történik,persze szankciók nélkül. Még egyszer gratulálok a Szolnoknak!
Mi meg magunknak köszönhetjük a vereséget és reménykedhetünk hogy egyszer megint egy ütős csapatunk lesz,majd talán jövőre.

1,8 másodperc
Vendég
1,8 másodperc

Ezazz megvan!
Viszont a játékvezetők újból fostalicskak voltak.
Tisztelt MKOSZ!
Szép és jó dolog ez a 23 év alatti legyen a pályán téma, de a birok ne fujjanak a fiatalokra minden szart rá.

pbask
Vendég
pbask

Mindenhol ez megy… Ki kell vivni tiszteletüket,lenézik ifistákat keményen..

donnarumma
Olvasó

Nagy küzdelem volt, de jól van ez így!
Érik a ….narancs
A győztesnek jár a gratuláció.

pbask
Vendég
pbask

ÍGY VAN!!!!!!!!

WSreborn
Olvasó

Voja a legnagyobb!!! Keservesen megbànja aki leírja az Olajt!!! Februárban is beigazolódott! Óriási gratula srácok nagyok vagytok, nekünk a legnagyobbak!!!
Hajrá Olaj!!!

pbask
Vendég
pbask

Sérült Vojvoda egyedül nehezen fogja tartani ezt a tempót…főleg ha kap egy kis védekezést,mint Szolnokon az első félidőben.

WSreborn
Olvasó

Ha nem vetted volna észre nincs egyedül. Lehet hogy kissé túlbecsülöd Curry védekezését, pláne hogy most húzódott meg. A többi védőtök pedig esélytelen Vojával szemben….

WSreborn
Olvasó

Mellesleg mostanaban sokkal normalisabban írsz, így is lehet ezt, már kezdem kételkedni, biztos Falco szurkoló vagy te? :-))))))))

pbask
Vendég
pbask

Vojvoda ha légiós lenne magyar bajnokságban akkor is kiemelkedne sporik azért megfujdogájják amit meg kell falco olaj elődöntő lesz,izgimizgi

WSreborn
Olvasó

???? Maradjunk annyiban hogy a Paks megkapta a hazai fújást

pbask
Vendég
pbask

Mármint Vojvodának megfujdogálják,védik mint a himestojást.
mindig jellemző volt ez a felfogás

derryl
Olvasó

Te meg a “másik végét fújd meg”!

Flat boat
Olvasó

Izgimizgi? Nem váltottál profilt.

Piffinger
Olvasó

VOJVODA DÁVID!!! CSUPA NAGY BETŰVEL!!!

HAJRÁ OLAJ!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés