Fekete Viktor: Gyerekkorom óta most a legerősebb a budapesti kosárlabda

Nehezen kezdődött a szezon a Vasas Akadémia számára: az előző kiírás bronzérmese négy kis különbségű vereséggel indította a bajnokságot, a Salgótarján ellen hosszabbításban, Pécsett egy ponttal maradt alul. Az 5. fordulóban, Szigetszentmiklóson aztán megtört a jég, múlt szombaton pedig egy szoros végjáték is a piros-kékek javára dőlt el, 85-84-re győzték le a MEAFC-ot – Fekete Viktor oroszlánrészt vállalt a sikerben, 28 ponttal és 8 gólpasszal (36 VAL) a mezőny legjobbja volt, ráadásul ő készítette elő a győztes találatot is. Az aktuális témák mellett karrierje korábbi állomásaival és a sportág fővárosi helyzetével kapcsolatban is kérdeztük az 1995-ös születésű bedobót.

– Hogyan kezdtél el kosárlabdázni?

– A bátyám és az unokatesóm, akik hét és nyolc évvel idősebbek nálam, nagyon szerettek kosarazni, én kistesóként nyilván felnéztem rájuk és mindig beálltam hozzájuk játszani, tulajdonképpen az első pillanattól szerelem volt a kosárlabda. 2004-ben kerültem el a Kaszásokhoz, ott ismerkedtem meg az alapokkal. Három év után kerültem át a Vasasba, ahol aztán a teljes utánpótlás-koromat töltöttem.

– Viszonylag fiatalon lehetőséget kaptál az első osztályban, Jászberényben, Zalaegerszegen és Debrecenben is játszottál. Bár kiegészítő emberként számoltak veled, hosszú ideig szerepeltél az élvonalban. Ez milyen tapasztalat volt?

– Berényben a 2014/15-ös szezon közben sok volt a sérült, így volt lehetőségem egy próbajátékon részt venni, az akkori vezetőedző, Bencze Tamás pedig látott bennem fantáziát, később ő vitt magával Zalaegerszegre is. Nagyon jól éreztem magam a Zeténél, talán az volt a legjobb időszakom az A csoportban. Jó volt a társaság, kiváló légiósaink voltak, akiktől sokat lehetett tanulni. Az első évben sikerült is beverekednem magam a rotációba, aztán sajnos jött a keresztszalag-szakadás, ami rányomta a bélyegét az A-s karrieremre is. Két év alatt kétszer szakadt el a szalag ugyanabban a térdemben, Debrecenben az első meccsemen történt a második, ezzel véget is ért számomra a szezon, emiatt ott a kosárlabda szempontjából nem sok minden történt velem, de a közösség nagyon jó volt, a rehabilitációban is rengeteget segítettek. Újoncként a bennmaradás volt az elsődleges cél, ami viszonylag simán meg is lett, Berényi Sanyi volt az edző, ő vitt oda, korábban juniorként is játszottam nála a Vasasban. Az utolsó élvonalbeli évemre visszatértem Jászberénybe, ahol egy élcsapat állt össze Nikola Lazics kezei alatt, remekül sikerült a légiósok kiválasztása, ez is egy eredményes idény volt mind csapatszinten, mind egyénileg.Összességében háromszor is az első ötben végeztünk a bajnokságban az aktulális klubommal, rengeteget lehetett tanulni a külföldiektől, az idősebb magyaroktól és az edzőktől is. Rövid utazás volt az A csoport, viszont nagyon tartalmas, sok mindent magamba tudtam szívni a kosárlabdáról.

– 2019-ben a zöld csoportos Ceglédhez igazoltál, azóta az NB I. B-ben szerepelsz. Ennek mi az oka?

– Mivel kiöregedtem az U20-ból és gyakorlatilag eltelt két év játék nélkül a sérülések miatt, úgy éreztem, hogy valahol vissza kell szereznem a meccsrutint, hogy fejlődni tudjak és meghatározó játékossá válhassak. Az első osztályban erre nem feltétlenül lett volna lehetőségem, ezért döntöttem úgy, hogy visszatérek a B csoportba és megpróbálom megszerezni azt a játéklehetőséget, ami hiányzik ahhoz, hogy később esetleg visszatérhessek az A-ba meghatározóbb szerepben.

– Korábban viszonylag sűrűn váltottál klubot, viszont a mostani már a negyedik idényed a Vasasban. Minek köszönhető, hogy visszatértél és azóta is hűséges maradtál a klubhoz?

– A nevelőegyesületemről van szó, ahol eltöltöttem hét-nyolc évet az utánpótlásban, így amikor megkerestek 2022 nyarán, nem volt nehéz döntés igent mondani. Azóta is nagyon jól érzem magam itt, megfelelőek a körülmények, emellett kompetitívek is vagyunk és minden évben ott tudunk lenni a Piros csoport elején – nem is kérdés, hogy jó itt lenni.

– Az előző kiírásban bronzérmesek lettetek, nyáron hatan is távoztak a bő keretből. Hogy érzed, miben más az idei csapat, mint a tavalyi?

– Kicsit tovább fiatalodott a keret, bár ez már egy hosszabb ideje tartó folyamat. A legutóbbi idény előtt Medve Mátétól vettem át a csapatkapitányi szerepet, aki nagy űrt hagyott maga után rutinban, illetve Cseh Botond az élvonalba igazolt, aki elég kivételes játékos még az élvonalban is, nemhogy a B csoportban fiatalposzton, nagy erősségünk volt. Most tovább csökkent a csapat átlagéletkora, érződik is még rajtunk a rutintalanság a meccsek közben, vissza kell találnunk arra az útra védekezésben is, ami eddig sikeressé tette a Vasast. Fel is kell gyorsulnunk, ahhoz képest, hogy fiatalok vagyunk, kicsit körülményesen, lassan játszottunk a szezon elején, ezekben a dolgokban még fejlődnünk kell, hogy elérjük a korábbi szintet.

– Úgy kezdtetek négy vereséggel, hogy egyszer sem kaptatok ki simán, egyszer hosszabbítsban, egyszer egy ponttal maradtatok alul. Miben látod ennek okát?

– Úgy gondolom, hogy ez elsősorban a már említett rutintalanság következménye. Több olyan kulcsszituációban hoztunk rossz döntést a meccsek végén, amit egy picit tapasztaltabb csapat másképp kezelt volna, például Pécsen egálnál odütöttünk a félpályánál az utolsó fél percben, lett belőle két dobás, amivel végül megnyerték a találkozót. Ettől függetlenül lehet építeni a mutatott játékra, ezért nem is pánikoltunk 0-4-nél, mert ez lehetett volna 2-2 vagy szerencsés esetben akár 3-1 is. Úgy vagyok vele, jobb, ha ezek a tapasztalatlanságból fakadó hibák most jönnek elő, hogy a szezon végén, a legfontosabb időszakban már ne jelentsenek problémát vagy jobban reagáljunk rá.

– A BKG ellen született meg az első győzelmetek, aztán múlt szombaton, a MEAFC ellen már ti nyertetek meg egy klasszikus egylabdás végjátékot, te pedig 28 ponttal a mezőny legjobbja voltál. Hogy élted meg ezt a mérkőzést?

– Itt már sikerült a magunk javára fordítani az első négy forduló tanulságait. Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a Miskolc is egy fiatal csapat, amely nagy tempót diktál, rengeteg támadást vezet, ráadásul az első negyedben kiesett Takács Dani, az elsőszámú irányítónk, ami egy elég nagy veszteség, főleg egy ilyen nagy iramú meccsen. Ilyenkor a tapasztaltabb játékosoknak több felelősséget kell vállalniuk, ez most jól is sikerült, szerencsére pontszerzésben és játékszervezésben is tudtam segíteni a csapatot.

– 12 másodperccel a vége előtt egypontos hátrányban kértetek időt, aztán jó ütemben játszottad meg a periméterről Bérces Dánielt, aki nem is hibázta el a ziccert. Ez volt felrajzolva?

– Alapesetben nem ő kapta volna a labdát a végén, ez inkább improvizáció volt. Atira (Farkas Attila – a szerk.) rajzoltuk fel a figurát, ő lépett volna ki a sarokba, de rá nagyon figyelte a védők, szerencsésen jött ki, hogy Bérci jól mozgott be a gyűrű alá – de lassan már mondhatjuk, hogy neki ez a specialitása, mert májusban a MAFC elleni bronzcsata első meccsén, a hosszabbításban is ő dobta a győztes kosarat, úgyhogy lehet, hogy a legközelebb már eleve ő lesz az első opció ilyen helyzetben.

– A Tiszaújváros ellen folytatjátok, két felkészülési mérkőzést is játszottatok velük, ezek alapján mire számítasz?

– Hazai pályán mindenképpen nyerni szeretnénk. Edzőmeccsből már nem merek kiindulni, mert a Jászberény és a Salgótarján ellen is nagyon jól teljesítettünk a felkészülés során, mégis két vereség lett a vége a bajnokságban. Annyiban persze segítség, hogy jobban tudunk rájuk készülni, testközelből láttuk, mik az erősségeik és a gyengéik. Megszerezték az első győzelmüket, szoros meccsen szenvedtek vereséget Debrecenben, náluk is hasonló a helyzet, mint nálunk volt az elmúlt hetekben, ha ki is kaptak többször, rendre szoros végjátékban. Az idei bajnokságban tényleg nem szabad lebecsülni senkit, az eredményeket elnézve bárki nyerhet bárhol. Egy fontos emberünk hiányzik, kemény meccs lesz, az biztos.

– A Honvéd immár negyedik éve tagja az élvonal mezőnyének, míg négy fővárosi gárda a Piros csoportban szerepel. Budapesti nevelésű játékosként bőven lehet viszonyítási alapod, milyennek látod az itteni kosárlabda helyzetét az elmúlt tíz-tizenöt évhez viszonyítva?

– Úgy érzem, hogy gyerekkorom óta most a legerősebb a budapesti kosárlabda, mert van egy stabil első osztályú csapat és a B csoportban is többnyire bejutnak a playoffba a fővárosi együttesek. Budapesti kosárlabda-rajongóként kifejezetten örülök a Honvéd sikereinek és szurkolok nekik, jó lenne, ha lenne Pesten egy élcsapat. Szerintem a fejlődés látható, utánpótlásban is rendre több klub is ott van az országos döntőkben. Nem tudom pontosan, hogy mi hiányozhat a még jobb szerepléshez, gondolom, hogy a kerületek nem tudják úgy támogatni a kosárlabdát, mint egy-egy vidéki város vezetése. Ettől függetlenül a tendencia pozitív, bízom benne, hogy tovább tud erősödni a közeljövőben a fővárosi kosárlabda és akár valamelyik európai kupában is elindulhat egy budapesti csapat hamarosan.

– Harmincévesen milyen hosszabb távú terveid vannak még a pályán, illetve majd a civil életben?

– Még érzek magamban jó néhány évet, egyelőre nem gondolkozom a visszavonuláson. Remélem, hogy még sok jó szezon áll előttem, minden nap azon dolgozom, hogy egészségileg is bírjam, különös tekintettel a térdemre, nyolc éve nem volt vele gond, le is kopogom. Ha jönne egy olyan lehetőség az A csoportból, amire évek múltán azt mondhatnám, hogy “azért ezt nem kellett volna kihagyni”, akkor természetesen elgondolkoznék rajta.  Visszavonulásom után vagy maradnék a kosárlabdán belül, vagy valamilyen egyéni vállalkozást indítanék, de ez még csak formálódik a fejemben, egyelőre a játékra koncentrálok. Azon vagyok, hogy minden nap jobbá váljak, mert szeretnék egy bajnoki aranyat, mielőtt visszavonulok.

Fotók: Vasas Akadémia, Jászberényi KSE, Zalakerámia ZTE KK, hunbasket.hu