Kosárlabda
Fekete Ádám: a legnagyobb kontraszt az utánpótlás és a felnőtt csapat között, az a taktikai érettség
A Kaposvár vezetőedzője szerint az U23-as szabálynak biztosan lesznek pozitív, és negatív hatásai is. Mint elmondta, a piacon túlértékelődtek a szabálynak megfelelő játékosok.

:
:
A Kaposvári Kosárlabda Klub nemrég jelentette be, hogy a következő évadban Fekete Ádám fogja ellátni a vezetőedzői feladatokat. A szakemberrel a delfinek.hu-nak adott interjút.
– Hektikus szezon volt a 2019/2020-as, sok változással, hullámvölgyekkel, de jó tapasztalatokkal is. Mit érdemes tanulságként leszűrnünk, mit tudunk tovább vinni belőle?
– Mindenképpen szeretném a pozitív oldalát nézni, voltak jó dolgok, Sztojantól nagyon sokat lehetett tanulni, ezeket a dolgokat mindenképpen szeretném tovább vinni ötvözve az én elképzeléseimmel. Biztos vagyok abban, hogy ennek a kettőnek az ötvözetéből lehet sikereket kovácsolni a ránk váró szezonban.
– A korábbi években főképp ön és Filipovics Gordan foglalkoztak az NBI-es kihívásokkal, feladatokkal, tavaly azonban Sztojannal és Szőke Balázzsal jelentősen bővült a szakmai stáb.
– Abszolút erősödtünk! Sztojantól, mint említettem, rengeteget tanultunk és Szikóval is nagyon nagyot léptünk előre. Ő mind az ellenfél feltérképezésében, mind a napi szakmai munkában nagy segítségünkre volt és lesz, ez egy óriási előrelépés a korábbi évekhez képest.
– Januártól a felnőtt csapatnál kevesebb feladat hárult önre, így lehetősége volt mélyebb betekintést nyerni az utánpótlásban zajló folyamatokba. Mik voltak a leghangsúlyosabb észrevételei?
– Az elsődleges tapasztalatom az, hogy az elmúlt években az egyik legnagyobb problémát az jelentette, hogy az edzőknek viszonylag kevés lehetősége volt fejlődni. Hiába motiváltak és szeretnének nagyon jó minőségű edzéseket tartani, szakmailag nehéz Magyarországon előrelépni. Elsősorban ebben próbáltam, próbáltunk segíteni, sok előadást tartottunk, igyekeztük a felmerülő kérdéseket megválaszolni és a szakmai munkát egy másik szintre emelni. Nyilván ez egy hosszú folyamat, de a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, és szemmel látható az is, hogy fejlődgetünk. Elsődleges célként tehát megfogalmaztuk, hogy szakmailag előrelépés történjen a kaposvári utánpótlásban.
– Bár korábban is figyelemmel kísérte, most nyilván alaposabban is szemügyre tudta venni a játékosállományt is. Korábban sok kiemelkedő játékos került ki Kaposvárról, hogy látja, kisebb kihagyás után van reményünk újabb Hendlein, Vojvoda vagy Benke szintű kosarast adni az NBI-nek?
– Van egy-két nagyon tehetséges srác, bár nyilván nem futószalagon jönnek, de ez eddig sem volt így. Majdhogynem minden korosztályban van egy-egy nagyon reménykeltő játékos, aki sok munkával és alázattal oda tudna érni az A-csoportba. Ez nemcsak rajtunk, edzőkön múlik, hanem nagyon sok áll vagy bukik az adott játékoson is. Ami nagyon szembetűnő, talán a legnagyobb kontraszt az utánpótlás és a felnőtt csapat között, az a taktikai érettség. Ebben is próbálunk egyfajta olyan egységességet kialakítani az utánpótlás és a felnőtt korosztály között, hogy legyen egy átmenet, egy egységes szisztéma, ami megkönnyíti a beilleszkedést a srácoknak a felnőtt csapatba. Jelenleg is ezzel küzdünk, a fiatalokkal egész nyáron ezen fogunk dolgozni, ez nekik is egy nagyon nehéz folyamat.
– A 2020/2021-es szezonban egy U23-as korú magyar nevelésű játékosnak legalább 20 percet pályán kell lennie minden mérkőzésen. Mit gondol, ez az új szabály milyen hatással lesz az utánpótlásra és az NBI-es csapatokra?
– Nem akarok okoskodni, majd nyilván hozza magával az új szabály a pozitív és a negatív hatásokat egyaránt. Biztos lesz mindkettőből. Mindenképpen egy nagy lehetőség az utánpótláskorú játékosoknak, legalábbis néhánynak. Ugyanakkor egy kis nyilvánvaló félelem is van a levegőben annak kapcsán, hogy ezek a játékosok mennyire lesznek a későbbiekben használhatók. Biztosan lesz néhány nyertese ennek a szabálynak, de nyilvánvaló, hogy lesznek vesztesei is, főleg azok, akik már nem U23-as korúak, hanem mondjuk egy évvel kicsúsztak ebből és a későbbiekben emiatt háttérbe fognak szorulni. Ez egy szabály, tehát mindenkinek muszáj lesz alkalmazni, de könnyen lehet, hogy emiatt több 24-25 éves játékos kevesebb játéklehetőséghez fog jutni. Ami még egy nagy gond, hogy a piacon is túlértékelődtek az U23-as játékosok és nem a realitást tükrözik az igényeik ezeknek a játékosoknak.
– Mondhatni, hogy a csapatunk nem áll rosszul, hiszen Krnjajszki Borisz tavaly is átlag 19,7 percet töltött pályán. Mellette kik azok, akiktől többre számítanak?
– A felnőtt csapatban potenciálisan és minőségében Borisz már mindenképpen bizonyított, de szerintem egy egészséges Hock Gergő ugyanez a szint. Ők mindketten – úgy gondolom – egy A-csoportos szintet már tudnak hozni és mögöttük közvetlenül ott van Puska Bence és Horváth Hunor, akiknek itt egy lehetőség, egy év, hogy bizonyítsák, hogy alkalmasak erre a szerepkörre.
Fotó: delfinek.hu

Szerintem a megoldás viszonylag egyszerű lenne, és a pl. Körmend ennek akár a nyertese is lehet, ott rájöttek a “megoldásra” hiszen 2éve az utánpótlás csapat is ugyanabban a képzési és elvárásrendszerben játszik mint a felnőtt csapat! Persze fontos az egyéni képzés ahogy itt lejjebb írják, de igenis meg kell jelenni az utánpótlásban is a többi elvárt dolognak is, mert különben az lesz amit eddig láttunk! Odakerül egy reményteljes tehetséges fiatal a felnőtt csapathoz, és néz mint borjú az új kapura, mert az egyéni dolgokat kivéve, minden teljesen új lesz a számára! Az ehhez való igazodni tudása, képessége legalább annyira el… Olvass tovább »
“… a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, és szemmel látható az is, hogy fejlődgetünk…” “Fejlődgetünk”… istenem, ez annyira magyarosch volt… nincs is több kérdés… “… talán a legnagyobb kontraszt az utánpótlás és a felnőtt csapat között, az a taktikai érettség…” Jaj, istenem…ha csak ennyi lenne a kontraszt, akkor semmi baj sem lenne… Aki valaha is foglalkozott utánpótlásképzéssel magasabb szinten bármilyen sportágban, az nagyon jól tudja, hogy a taktikai érettség az a legutolsó, amit meg kell tanítani a gyerekeknek. Elsősorban egyénileg kell képezni a gyerekeket, és a taktika az maradjon meg a felnőtt játékosoknak. A fociban például az utóbbi időkig egész jól… Olvass tovább »
Tudod jól ,hogy kiismertelek…
Sok mindenben egyetértek veled.
Hála Isten széles látóköröm van amagyar kosárlabdára. Ezért nem kérek elnézést, hogy mindenhova oda szólok…
A “pénz tette tönkre” az up nevelést… szerintem …
kivéve Pécs…
az okoskodás, nem látókört jelent! te gondolod ezt magadról, egy kókler vagy, aki sokat képzel magáról!
szószátyár barátom!
Mérjük össze…
Ki vagy te, hogy engem prifungolsz…
Nem kell fefedened magad…
Játékos múlt ..
(esetleg játékvezető?)
Sport élet … eredmények … stb .
melyik klubbnak vagy/voltál elnöke …
Valljáj színt okoska …
Inkább maradj a kenyérsütőgépednél… 😀 😀
Minden szavad igaz, Rouge. Bár még hosszasan lehetne taglalni, röviden és tömören ennyi, amit leírtál. Gratula!
Bogdán Benit ezek szerint elengedtük?
Feltűnően kimaradt a sorból…
Tavaly Zalán, most Beni, nagy kár értük.
A fiatalítás Kaposváron a ‘hiszem ha látom’ kategóriában van.
Ez Kaposvárott, pécsi kaliberű bűn!
már ide is írod a hülyeséged, okoska?
Zolika…
a vélemény szabad.
Amúgy miért nem válaszolsz a kérdésre?
Igyekezz!
Hagyd a gazdád a p.csába…
Mármint mi szerint? És milyen sorból maradt ki feltűnően?
Élő szerződéssel rendelkezik Bogdán Beni, ahogy az például a delfineken 1 hónappal ezelőtti cikkben is benne van.
De továbbra sem számít bele az U23-as szabályba, amelyhez kapcsolódóan fel vannak sorolva a nevek.
97-es születésűként úgy “öregedik” ki az U23 szabályból, hogy alig volt eddig pályán.
Sem fiatalként, sem tehetségként nem említik már. Te nem így látod?
Ádám tehetséges volt, tapasztalt lett…
Sajnos Dávidon kívűl mást nem segített kibontakozni.
Az arany csapat tagjaival bizonyosan jó kohéziót alkot, számíthat a szakértő közönség a tradícionálisan jól küzdő csapatra…
Csak egy kérdésem van, mi a bűne a Beninek? a szine?
Akkor miért nem engedtétek el máshova … nagy bűn!
Az, hogy nagyképű