Kosárlabda
Fedélzeten a kecskeméti akadémisták, hasznos napok az U18-as válogatottnál
Váradi Kornél három játékosra számított a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról.
:
:
Három napon keresztül, december 28. és 30. között a Pécsett rendezett I. Füzesi József Emléktornán szerepelt a 2023-as világbajnokságra készülő magyar U18-as fiú válogatott. A végül második helyen záró együttest három kecskeméti akadémista képviselte.
Váradi Kornél, az U18-as válogatott jelenlegi szakvezetője három sportolót, Kőházi Bencét, Tóth Patrikot és Dobos Mátét hívta meg a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról a december végi felkészülési tornára.
A válogatott programjában a felkészülési tornát tíznapos összetartás előzte meg. Az edzőtábor jó hangulatban telt, mind fizikális, mind taktikai téren próbált előre lépni a csapat. Még karácsony előtt meglátogatta a fiúkat Ivkovics Sztojan, a magyar felnőtt férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki a két ünnep közötti időszakban is ott volt a gárdával, és megnézte a találkozókat.
A magyarok remekül kezdték az I. Füzesi József Emléktornát, hiszen az orosz Lokomotiv Kubany korosztályos csapata ellen 63-48-ra győztek. A kecskemétiek közül Kőházi kezdőként szerepelt és kiválóan játszott, több gólpasszt is adott, míg Tóth a palánkok alatt harcolt. Dobos sajnos betegség miatt nem léphetett pályára. A második napon az OKK Spars Sarajevo ellen néztek farkasszemet a mieink, a kiélezett találkozót a bosnyákok 74-65-re behúzták. A harmadik napon ismét visszatalált a győzelmek útjára Váradi Kornél együttese, amely 71-60-ra verte az NKA Pécs U18-as csapatát.
– Elégedett voltam a három kecskeméti játékossal. Látszik, hogy komoly munkát végeznek egyesületüknél és magasabb korosztályban is edződnek, illetve a felnőttek rendszere sem ismeretlen számunkra. Bízom benne, hogy tovább fejlődnek és mindannyian komoly szereplői lesznek a 2023-as világbajnokságra készülő, és ott remélhetőleg jól teljesítő csapatnak – mondta el a kecskeméti játékosokról Váradi Kornél, a válogatott edzője.
– Ezeken a mérkőzéseken az volt a legfontosabb, hogy lássuk, hol tartunk a nemzetközi szinthez képest – folytatta a tréner. – A meccsek előtt volt egy tíznapos felkészülési időszakunk, ahol átvettük a játékosokkal az alapokat. Támadásban is gyakoroltuk a játékainkat, de inkább a védekezésre helyeztük a fókuszt. Úgy gondolom, jól reagáltak a srácok az edzésekre, hasznos periódus volt.
– Fontos volt, hogy a 2023-as hazai rendezésű, U19-es világbajnokság előtt ilyen korán össze tudtunk hozni egy ilyen tartalmas, magas színvonalú összetartást. Valós képet kaptunk a jelenlegi helyzetünkről és ebből tudunk építkezni. Leginkább azt emelném ki, hogy agresszivitásban és fizikális szinten kell sokat fejlődnünk, hogy tartsuk a lépést az európai elittel, de jó úton haladunk – értékelt Váradi Kornél.
Szólj hozzá!