
:
:
A 21 esztendős felnőtt válogatott kosárlabdázó januárban igazolt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméthez, és úgy érzi, jó döntést hozott.
A 210 centiméter magas játékos fiatalon került külföldre, hat éven át Németországban játszott, legutóbb az Orange Academy Ulm játékosa volt, amely a Bundesliga B-ben szerepel.
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a legutóbbi, sikeresen megvívott Európa-bajnoki selejtezők alkalmával beválogatta az utazó keretbe, és a fiatal center Ukrajna ellen megszerezte első felnőtt válogatott pontjait.
A télen több magyar csapat is ajánlatot tett neki, végül ő Kecskemét mellett döntött.
„Nagyon tetszett az a vízió, amelyet a kecskeméti klubvezetés és szakmai stáb vázolt elém – mondta Fazekas Máté. – Egyetértettünk abban, hogy nekem szükségem van időre és munkára ahhoz, hogy a magyar bajnokságban megálljam a helyem, ezért január óta a klub szakembereivel speciális edzésmunkával készülök. Úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam, mikor a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet választottam, itt minden adott, hogy fejlődjek, és A-csoportban szerepelhessek idővel” – mondta el Fazekas Máté.

Még egy pirospont Zsigának idénre, hogy már nálunk edzett a srác, de Patai dobbantása után kitalálta, hogy neki nem kell az ő embere… Biztos nem akarta, hogy Norbinak legyen konkurenciája 😀
Srácok! Tegnap megsértődtetek a “silverhelyen”, most meg megy a “kopaszozás”. Jó ez így?
Mindent elárul a magyar viszonyokról, hogy már válogatott, de idővel szeretne szerepelni az A csoportban is.
+1
A döntés egyetlen oka = Stole , a szöv.kap.
21 éves! Mikor akar meghatározó játékossá válni a Magyar NB1-ben?
31 évesen!
A dél-szláv srácok ennyi idősen már ellepik az európai élcsapatokat!
Nálunk még csak tehetséges fiatalok!
De bízzunk benne, hajrá!
GSz! ? Megy Kmdre,ugye?!?
Ha Pista úgy akarja megy.
Valamit nyerni kell a kopasznak különben megy a zártosztályra.
igen, öröm téged olvasni…annyira iskolázott és okos vagy… ?
gondolom az életben is szép lehetsz!
Sp1-2-3 Mi köze Körmendhez a cikknek? Mi köze a hozzászólásodnak a cikkhez? Mi köze a kommentednek a kosárlabdához? Semmi, nettó gyalâzkodás. Mutasd a kommented, megmutatja ki vagy.
Ott edz, ezt írtam. Ott is edzett, szóval nem értem a kérdést. ?