Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK

Andric nagyon rossz állapotban van.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK

Elődöntő, 1. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria, szombat, 18:00
V.: Kapitány G., Györffy P. A., Frányó P. (dr. Páli K.)

Falco: Váradi - Curry - Balmazovics - Bruinsma - Reddic.

Szolnok: Airington - Rudner - Vojvoda - N. Milosevic - Tóth Á.

Az elmúlt három kiírás (két bajnoki és egy kupa) két döntőse találkozik egymással az elődöntőben. Minkét csapat söpört az előző körben, a pályaelőny a szombathelyieké, akik legutóbbi tizenöt fellépésükből tizennégyet megnyertek. Ráadásul a vasiakat a címvédővel ellentétben ezúttal nem sújtják sérülések sem.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Mindenki egészséges, és nagyon várja már, hogy elkezdődjön az elődöntő. Őszinte leszek, egyelőre csak az első, szombati mérkőzéssel foglalkozunk. Nagyon tiszteljük a Szolnokot. Tiszteljük Vojvodát, az edzőjüket, Alekszicset és Bádert is, aki a háttérből szintén segíti a csapatot. Ez három olyan név, akit ha nem tisztelsz, könnyen bajba kerülhetsz. Nem követjük el azt a butaságot, hogy azt számolgassuk, hány sérült játékosuk van, eszünk be sem jut azt hinni, hogy emiatt kiszálltak volna a harcból. Ők a regnáló bajnokok, márpedig a bajnokot soha nem szabad leírni. Ettől függetlenül természetesen nem félünk tőlük, de ahhoz, hogy felérjünk a csúcsra, le kell győznünk a címvédőt. Ehhez pedig a lehető legjobb játékra lesz szükségünk. Készen állunk a harcra, hogy az első perctől kezdve az utolsóig küzdjünk. Egy dolgot ígérhetek: nem adjuk fel soha.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Ez már az elődöntő, amit minden játékos nagyon vár a szezon elejétől fogva, hiszen innentől egy lépés a döntő. Jó érzés, amikor egy csapat eljut idáig, persze a bajnokság ezen szakasza már mindig tartogat nyomást is, de egyúttal újabb energiákat is tud felszabadítani. A Falco nagyszerűformában van hónapok óta, amikor Perl és Govens visszatért hozzájuk, eleinte még döcögött a szekér, de aztán amint megtalálták a kémiát a csapaton belül, jöttek is az eredmények. Nagyrészt hasonló a játékuk, mint tavaly, megvan az egyensúly a külső és belső játékaik között, nagyon gyorsak, sok könnyű kosárra törekednek, jól tripláznak, otthon kifejezetten erősek. Kemény meccset várok, jó teljesítményre lesz szükség tőlünk, azért megyünk, hogy legjobbunkat nyújtsuk, harcolni fogunk az utolsó percig, és megpróbálunk nyerni. Andric nagyon rossz állapotban van, egész héten nélküle edzettünk, holnap derül csak ki, hogy elutazik-e velünk, vagy sem, illetve, hogy tud-e játszani, vagy sem.

[totalpoll id=”18711″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Déri Csaba, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő szakember latolgatta a BB1.hu-nak:

– Én egyértelműen körmendi és Falco-győzelmet várok holnap, sőt, Vas megyei döntőre számítok. Nem akarom megbántani sem a pécsieket, sem a szolnokiakat – nagyon tisztelem őket –, de még az is előfordulhat a dolgok mostani állása szerint, hogy a vasi csapatok 3-0-val behúzzák az elődöntőt. Bár a Körmend az eddigi két idegenbeli meccsén borzasztóan simán kikapott Pécsen, így ott akár el tudok képzelni akár 3-1-et, vagy 3-2-t is. A Falcóról viszont ne felejtsük el, hogy tudott nyerni a Tiszaligetben, egy igen komoly tétmeccsen.

Csak ismételni tudom magamat, a Szolnok engem tavaly százszázalékosan meggyőzött, teljesen egyértelmű volt, hogy kupát és bajnokságot nyer. Megérdemelten tette. Mindkettőt a Falco ellen.

Idén is, ha a Magyar Kupáig nézzük az eseményeket, én a Szolnoknak adtam volna a bajnoki címet. Azóta azonban nagyon sok dolog történt. Tulajdonosváltás – biztos vagyok benne, ahogy eddig is topcsapat voltak, ezután is azok lesznek, de azért azt sajnálnám, ha a szakmában visszalépés történne –, illetve elveszítették Milosevicset, Rowseyt és Kovács Pétert, emellett Vojvoda is sokat volt sérült, ez pedig így együtt nagyon sok. Rengeteg vereség következett ezután, illetve sokszor nem olyan játék, ami méltó lett volna az Olajhoz.

A Szolnok az utóbbi évtizedben hatalmas dolgokat vitt véghez, azt kívánom, hogy ez folytatódjon továbbra is a jövőben.

A tavalyi Falco a Govens-Perl-Váradi-Borisov-Taylor kezdőötössel és a padról érkező emberekkel nagyon erős támadócsapat volt, akár bajnokságot is nyerhetett volna, de a Szolnok egyértelműen jobb volt nála.

Szombathelyen idén az elejétől fogva, egészen napjainkig egy épülő csapatot láthatunk. Komoly hozzáadott játékosokkal Perl és Govens személyében, illetve fontos volt az is, hogy Bruinsma visszatért. Voltak nagyon nehéz pillanatok, amiket túléltek, sőt megerősödve jöttek ki a krízishelyzetből, ami dicséri a falcós vezetőséget. Nagyon bölcsen kitartottak, még bizonyos nyomások ellenére is Okorn mellett, pedig voltak elég populista vélemények. Ez azért sok mindent elmond egy vezetőség erejéről. Úgy látom, hogy a Falcónál egy nagyon komoly play off csapat épült, én a Körmend mellett őket tartom egyértelmű bajnokesélyesnek.

Tényleg tetszett nekem, ahogy a Falco tavalyi csapata játszott, de azért időnként az idegenbeli védekezésük nem volt rendben. Az idei Falco stabilabb védekezést produkál, támadásban rengeteg opciójuk van, és ha kijátsszák azokat, akkor bár merész dolog, amit mondtam, de továbbra is tartom, el tudom képzelni, hogy 3-0-val jussanak a fináléba.

Döntő dolog lehet, hogy mekkora nyomást tudnak tenni Vojvodára. Rengeteg faultot – akár tizenötöt is – el lehet rajta használni, lehet csapdázni, a lehető legagresszívebb egy-egy és pick and roll védekezést alkalmazni rajta. Azzal, hogy sokat szerepel irányítóként, felőrlődik abban, hogy neki kell az edzőt is eljátszania a pályán, nem szabad kézzel játszhat. Mindenki jól ismeri őt, tudja, hogy körülbelül mit kell csinálni ellene, na de azt végrehajtani borzasztóan nehéz. Vannak olyan szituációk, amikor egyszerűen foghatatlan, a negyeddöntőben viszont a paksi játékosok sokszor ideális alkotói környezetet biztosítottak neki. A Falco viszont azon ritka csapatok egyike, aki ki tudja húzni az ellenfél méregfogát.

Airington hiába jó alapképességű játékos, neki is rengeteg időszak kimaradt. Nagyon tisztelem a szolnoki fiatalokat, különösen Rudner tetszik nekem, de nem érettek arra, hogy ilyen hőfokú meccseken döntő tényezők legyenek, bajnoki döntőbe jussanak, vagy akár még meg is nyerjék azt. Andric is rengeteget bajlódik a hátával, Tóth Ádám viszont nekem nagyon régóta kedvencem, látok benne potenciált. Milosevic-et jól ismerem, de nehezen igazodok el rajta. Tud meccseket is nyerni, de hogy folyamatosan topformában játsszon végig egy play offot, azt nem tudom elképzelni róla. Malasevics pedig egy teljesen ad hoc-jellegű játékos, nem minden esetben tudja a Szolnok-szintet hozni. Nagyon kevés az Olaj opciója a teljes fegyverzettel kiálló Falco ellen.

Ha a bajnok támadása nem lesz elég jó, a Falco labdákat szerez, tudja játszani a kedvenc játékát, a sok gyorsindítást, a korai egy-egyeket, pick and rollokat, akkor nem lesz esélye az Olajnak. Alekszicset nagyon jó edzőnek tartom, ráadásul egy hét nagyon sok mindenre elég, biztos, hogy készültek olyan speciális dolgokkal – akár zónát, vagy váltásos védekezést is el tudok képzelni –, amivel meg tudják esetleg lepni a Falcót, főleg az első meccsen. Nem szeretem azt a sztereotípiát, hogy ilyenkor már nem lehet újdonsággal előrukkolni. Ez csak egy frázis az edzők részéről, akár egyik napról a másikra is lehet, láthatjuk az Euroligában, vagy más topbajnokságokban is a play offok során. Ezzel takarózni szegénységi bizonyítvány. Kíváncsi vagyok, hogy a Szolnok mivel készül, illetve, hogy tudja-e a Falco folytatni a jó formáját.

54 hozzászólás

54
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
40 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
23 Comment authors
Aramismoldi56MCMLXXIXderrylGodemperor Recent comment authors
J.R.Benitez
Olvasó

Rouge irásán kivül senki nem a meccsel foglalkozik Olaj részéről. Akkor tisztázzunk vmit: Őszi komplett, jó formában lévő Olaj ellen maccsunk nem lett volna a mi őszi keretünkkel. Ez egyértelmű. De! A sérüléseket rendkívül sajnálom!!!! Hála Istennek nem mi okoztuk. De nem mehetünk el szó nélkül Airington és Rowsey esete mellett,amiben vastagon sáros a klub is szerintem. Még vmi: Az élcsapatok mind közpénzből tartanak ott, ahol. Ezen is kár rugózni, egymást ócsárolni! Csak sok pénzből lehet jó csapatot csinálni, azt hiszem ez egyértelmű. Csodák nincsenek! Ricsifiú ( a szolnoki Sárgapárna) meg csak feszkót kelt, ehhez ért sajnos… Képesnek érzem Olajt… Olvass tovább »

Rouge
Vendég
Rouge

1. A szezon legelején Olaj-falco döntőt vártam, én már akkor is erősnek tartottam a csapatod, erősebbnek mint az előző évit, elsősorban a jobb szerkezet miatt (a képzettebb magas játékosok -Bruinsma, Reddic- és a jobb védekezés miatt… Curry miatt, aki a legjobb védő a mezőnyben… nem is értettem később ezt a kittartsunkmegCurrytvagyNorfleetet? polémiát…). Aztán megkaptátok még Govenset és Zozót. 2. A szezon elején az Olajnak mindenki előre odaadta az aranyérmet, akkor azt írtam, hogy sok van mèg hátra és ezt a bajnokságot még a sérülések is befolyásolhatják. Azt azért nem gondoltam, hogy a sérülések FELÜLÍRJÁK a bajnokságot. Nyilván ez minden szolnokinak… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

Okornt nem tartom zseninek… 1 meccsen már levizsgázott nullára. Ott ahol kellett volna már meccs előtt elbukott a csapat. A komplett Olaj besétált volna aranyig hidd el. Igy nehéz nektek de nem lehetetlen. Ennyi pihenés után fáradtság nem lehet. Kemény meccsek lesznek. Én sokakkal ellentétben nem kettőzném Voját. 1:1 Curry aztán dobjon 40 pontot. Többieket kell leredukálni. Voján kivül nincs stabil védelmet bontani képes ember, ez a nagy bajotok szerintem. Frankot figyelem, tökös gyereknek tűnik.

Piffinger
Olvasó

Furcsa kontraszt:

A Falco-t utálja mindenki, de neki van a legnagyobb szurkoló tábora…

HAJRÁ OLAJ!!!

moldi56
Olvasó

Eddig bennünket is ugyanúgy utáltak,csak Nyugat-Magyarországon.Most mióta ennyi sérültünk van,kicsit megértőbbek,de nem nagyon.

Godemperor
Olvasó

“Ezzel takarózni szerénységi bizonyítvány.”
Az véletlenül nem szegénységi bizonyítvány akart lenni? Mert ilyenről még nem hallottam.

derryl
Olvasó

Szerintem tökéletesen beleillik a szövegkörnyezetbe, hisz előtte arról beszél, hogy az edzők ilyenkor nem tudnak újat kitalálni egymással szemben. Na mindegy, ki így, ki úgy látja.

Godemperor
Olvasó

Csak a köznyelvben van olyan, hogy “szegénységi bizonyítvány állít ki magáról” (lejáratja magát), szerénységi viszont nincs. Legjobb tudomásom szerint legalábbis.

Marillion
Olvasó

Na most aztán nem lehet holnaptól semmit sem ráfogni semmire hogy mi miért meg hogyan és ezért lett/lesz az ami….! Okorn vizsgázik a csapattal…Ez a sorozat beárazza a csapatot….HAJRÁ FALCO….

2lee14
Olvasó

Hajrá Falco ooooo!!!!!

RRichieG
Olvasó

Rettegj Okorn, jövünk Frankkal és Csákkal!Hiányoltátok a szolnoki utánpótlást, most megkapjátok.Rudiról nem is beszélve.A védekezés a kulcs, Gov+Perlt kell megfogni keményen, Csák, Frank meg tudja oldani, csak el kell hinniük, itt van óriási szerepe Marcinak, mert Dragan nem tud motiválni. És persze a legfontosabb, hogy a legnagyobb HARCOSUNKAT, Tóth Ádit a szolnoki Khal Drogót a bírók ne fújják ki jogtalanul Ezüst Balta ellen. Reddic, Curry jó esélyes a sérülésre, plusz még valaki váratlanul. Bárki is az áldozat, természetesen sajnáljuk, mint a Falco a mieinket.Nálunk már nem lehet több sérülés. Ne feledjük, a jó ISTEN ikszre játszik.
De mi NEM!!!
Spártaaaaaaaaa

J.R.Benitez
Olvasó

Ricsifiú korrekt gyerek vagy hogy sérüléseket vársz! Bravó taps!

2lee14
Olvasó

Mit is vártál tőle?

RRichieG
Olvasó

Idézet egy klasszikustól:”természetesen sajnáljuk, mint a Falco a mieinket”. Magadat minősítetted, senki nem vár sérülést nálatok. Hisz akkor nem lenne esélyetek az ezüstre sem..

J.R.Benitez
Olvasó

Az ezüstre lenne. Az aranyra nem lenne sok sansz.

Leklibajsza
Olvasó

Ez mégalpáribb volt, mint a fagyis cikk alatti szaros poénod. Szekunder szégyenérzetem van ettől a mocsoktól, amit idehánytál. Egyébként én is remélem, hogy Frank és Rudner végre leiskolázzák Govenst meg Perlt, tudják már hol a helyük, meg persze Khal Drogo is még HARCOL egyet mielőtt kiruccan Debrecenbe, ahol szintén HARCOS lesz.

Godemperor
Olvasó

Van ennél még lejjebb, te szerencsétlen?

kinemugral
Olvasó

Van olyan Szombathelyen kívüli, aki a Falkónak szurkol ezen a meccsen? Nem sok!

J.R.Benitez
Olvasó

Lehet. De ezzel nem lesz sem nektek jobb, sem nekünk rosszabb. Vagy?

Lightbringer
Olvasó

Cserébe a Falconak több szurkolója van, mint a többi helyen összesen… 🙂

Gecse J. Márió
Olvasó

Én kénytelen vagyok a pénzem miatt 🙂 Amúgy is a teljes kerettel felálló Falco ellen megküzdeni és megnyerni a bajnoki címet, az lenne az igazi! De addig is maximálisan koncentrálni kell, nem lesz egyszerű a Pécs elleni csata sem…

Marillion
Olvasó

Soha nem is volt és nem is lesz….mi olyan klub vagyunk az országban mint a labdarúgásban a Ferencváros…utálja mindenki….de se baj…tegyük fel az i-re a pontot fiúk…HAJRÁ SZOMBATHELY…HAJRÁ FALCO….

RRichieG
Olvasó

FTC 23 db Magyar Kupa
FALCO 0 db Magyar Kupa
Kicsit erős összehasonlítani a két csapatot, a sportágról nem is beszélve, az egyiket milliók nézik a tv ben, a másikat szinte senki..szerinted miért nem közvetítik a naffaszkó hazai gyuribánávégretényleggálalesz sárgasnecik meccsét az évtized BL döntője kezdete előtt egy órával véget érő időpontban. Megmondom. Mert még ezt sem biztos, hogy megnyeritek a szolnoki u20 ellen. Egy korrekt bírói fújásn@l esélytelenek vagytok, és ezt be is bizonyítjátok..
Az I-re hogy feltegyétek a pontot, előbb írni kéne tudni..
Tisztelettel:O.Lajos.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Gratula ricsike! Gyerünk,nyomjad! ?

Godemperor
Olvasó

Mondom én, hogy minden csapatnak van udvari bolondja. 😀

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ez a debil kitesz hatot. ?

2lee14
Olvasó

Az véletlenül sem fordul meg a kis eszecskédbe Ricsi fiú hogy mindig szokott lenni felvezető műsor ugye? Csak szólok az most is lesz 19 30 tól, ha nézni szeretnéd mert ugye eljönni biztos nem fogsz.

2lee14
Olvasó

De hogy megnyugodj kedden minket fog adni a tv.

Aramis
Vendég
Aramis

Sorba lövöd az öngólokat ricsike.Nézd meg a csapatod és a Falco nézőszámait.Egy szolnoki meg bírói hátszelet emleget??? ???

MCMLXXIX
Olvasó

“Ferencváros…utálja mindenki….” Zalaegerszeg?

Aramis
Vendég
Aramis

Hagyjuk már ezt a hülyesėget, hogy a Falcot mindenki utálja.Pont azok akiket mi is…3 csapat szurkolóiról van szó.Csak úgy hozta a sors, hogy a Falcoéval együtt ennek a 4 csapatnak a szimpatizánsai a legaktívabbak ezen a fórumon.

Piffinger
Olvasó

Papíron nem mi vagyunk az esélyesek. De, azt gondolom, és ezzel nem megsérteni akarok bárkit is, minimum három olyan csupa szív ember jatszik az OLAJ-ban akik csodát teremthetnek egy csapat számára: VOJA, ÁDÁM és MILO. És ha ők küzdenek, küzd mindenki. Győzzön a jobb!

Hajrá OLAJ!!!

Incicica
Olvasó

Azt hallani, hogy Andricsnak sérve van. Roswey pedig vasárnap repülőre száll.

J.R.Benitez
Olvasó

Tudom hogy rá vannak szorulva, de ha Olaj visszengedi Rózit, jól leégeti magát. Nem érdekel hogy oka volt, de rendesen cserben hagyta a bajban lévő csapatát. De majd eldöntik.

hp12
Olvasó

Roswey valami új csóka lehet, de már lezárult az átigazolási időszak 🙂

moldi56
Olvasó

Nem szüntették meg a szerződését…tudtommal.Tény szükség lenne rá,mindegy hogy mi történt.

Godemperor
Olvasó

Incicica rosszul írta a nevét, gondolom erre utalt hp12.

hp12
Olvasó

Végre valaki észrevette ! Köszi !

Setback
Vendég
Setback

Kíváncsi vagyok mi lesz a 2 bányászcsapat összecsapásából.

Setback
Vendég
Setback

A negatívat nyomók felismerték a Falcoban az ezüstbányászt.:)

Rouge
Vendég
Rouge

És mèg humorérzékük sincs..:)

Szerencsétlen frusztráltak…mindörökké.

Godemperor
Olvasó

Jó nagy poén tényleg!

J.R.Benitez
Olvasó

Azért akik Okornt támadták nyilatkozatai miatt, most elég korrektet nyomott. Mivel Olaj jól ki tudta pihenni magát abszolút nem számítok könnyű párharcra. Tudom kevesen vannak, de ott van Voja…. Természetesen továbbjutást remélek, de alaposan meg fogunk izzadni, ebben biztos vagyok. Remélem bírózás mentes, igazi sport csemege lesz! Ha muszáj tippelni: 3:2 ide. Remélem mki egy kicsit visszafogja magát, és kultúráltan fog itt megnyilvánulni. Sportszerű szurkolást mindenkinek!!!!! Gyerünk Cinegék!!!!

Koops
Olvasó

Hajrá Olajka jussatok a döntőbe!

kalapos
Olvasó

Utalnék arra, hogy Okorn még az ősszel azt mondta, a végére rakja össze a csapatot. Holnap eldől, tartja-e a szavát. Remélem, vannak rá utaló jelek.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Ja a végére. Nagy duma utólag. Sok dolog belemagyarázható.
Azért azt ne felejtsük, hogy van 2!!!! plusz Govens+Perl.
Egy bajnoki cím (vagy bármi) nem azért lesz mert a végére össuerakta, hanem mert megerősítették a csapatot.

kalapos
Olvasó

Októberben mondta, erről én nem tehetek. Se a Govens-Perl duó.

Rouge
Vendég
Rouge

A falco ellen teljesen más koreográfiája lesz a hazai és az idegenbeli mèrkőzéseknek. Idegenben három lövésünk lesz, a három meccsből megpróbálunk egyet behúzni, de ha az arénában az első két mérkőzés bármelyikén a falco elmegy húsz ponttal, akkor azonnal be kell hozni a fiatalokat… nem vagyunk olyan helyzetben, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne pihentessük a kulcsjátékosokat a következő mérkőzésekre gondolva. A hazai meccseket viszont muszáj hozni… itthon és az ötödik meccsen (ha lesz) az utolsó leheletünkig harcolni kell és harcolni fogunk… vér, veríték és könnyek… Az első meccsen szerintem neki fogunk és neki is kell rontani… Olvass tovább »

hp12
Olvasó

Rowsey visszatérésére ebben a lehetetlen helyzetben sem volt esély ?

Rouge
Vendég
Rouge

Rowseyról egy hete még senki sem tudott semmit…Marci sem…
nem tudom, hogy azóta változott-e bármi is…

Olajheart
Olvasó

De jó írás.. Gratulálok! Örökké olajka!

moldi56
Olvasó

Nem mellesleg hallom,hogy esetleg megtarthatjuk Voját jövőre is.Leginkább már őrajta múlik,a pénz nem lehet neki akadály.

J.R.Benitez
Olvasó

Moldi! Nagyon meglepődnék ha Voja távozna

Rouge
Vendég
Rouge

“…Nem mellesleg hallom,hogy esetleg megtarthatjuk Voját jövőre is…”

Igen.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés