Kosárlabda
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Budapesti Honvéd SE
Megkezdi a rájátszást a címvédő is.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Budapesti Honvéd SE
Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria, szombat 18:00.
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, JAKAB László Imre, Szilágyi Bálint (HOFFMANN Gergely)
Szombathely: Pot - Tanoh Dez - Benke - Tiby - Keller.
Honvéd: Djokovics - Brown - Hajdu - Henry - Filipovic.
A rájátszás negyeddöntőjének első mérkőzésén, a Falco a Honvédot fogadja. A szombathelyiek veretlenül zárták az alapszakaszt hazai pályán, míg a Honvéd azt a formáját mutatná, amit a szezon második felében mutatott.
Milos Konakov, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Elérkeztünk a rájátszáshoz, örülünk annak, hogy a pályaelőnyt megszereztük az alapszakasz során. Fel kell ezt használnunk a Honvéd ellen is, ehhez az kell, hogy megfelelő intenzitással és energiákkal játszunk, agresszív védekezéssel. A Honvéd egy remek csapat, nagyszerű játékosokkal, de saját szurkolóink előtt természetesen szeretnénk megóvni a hazai pályánkat, ehhez maximális, 40 perces koncentrációra lesz szükség.
Zlatko Jovanovic, Budapesti Honvéd SE: Nagyon nehéz feladat vár ránk a rájátszás első körében, hiszen a címvédő lesz az ellenfelünk, aki a Magyar Kupa döntője után meg akarja mutatni a minőségét. Fontos, hogy csak az előttünk álló mérkőzésre koncentráljunk. Felkészültünk a Falcóra, elengedhetetlen, hogy 40 percen keresztül fizikálisak legyünk, koncentráltan és okosan kosárlabdázzunk. Ha ez sikerül, akkor lehet esélyünk, nem kérdés, hogy a Szombathely a favorit, igaz a rájátszásban mindig történhetnek meglepetések.

Nem lennék sem a falkó, sem a Szolnok helyében, mert megkapták a bajnokság két hentesét.
A Pesti henteseknek viszont most egy ország szurkol.
A falkó kedvéért le fogják vinni a faulthatárt, így sima lesz.
Zozókának meglesz a 10 kiharcolt kamufault?
Köszönjük a szurkolást! Sok sikert ma a Deac ellen!
Nem is te lettél volna te betegagyú, ha nem fosod ide megint a balfaszságod.
Mi a faszt írsz minden Falcos cikkhez? Nincs csapatod? Ja értem…
Vagy nem bírsz a Falco nélkül létezni? Ezt is megértem.
Ő mindenhez ért, mindennel tisztában van. És itt mindenki szereti, és szívesen olvassa a sorait.
Hajra Falco!
A Honvéd nagyon összekapta magát így a végére, úgyhogy kemény meccsre számítok! Ráadásul mindig meg szoktunk szenvedni velük..
Hazai pályán jó lenne egy önbizalom-növelő győzelem, tegyük oda magunkat!
Gyerünk Honvéd rakjátok le a Falcot…
Rég volt rá ekkora esélye bárkinek, vannak ott most kohéziós gondok, használjátok ki!
Jöhetnek a dislikeok, de az sem változtat ezen a tényen!
Hova rakják le őket?
25 pont mélyre
Én a helyedben a saját csapatomért aggódnék, nem okoskodnék bele másba…
Majd aggódni fogok ha lesz rá időm:D
És a Falcosok a nagyképűek…
Szevasz bújkálós!
Szevasz pedofil.
Ezt a vulkánnal szoktad írni pszichopata.
Itt vagy kutya?
Alsóházi. 🙂
Még mindig így írjuk helyesen: falcos, Falco-s….
A Falcora van idő/d de a saját csapatodra meg nincs! Akkor te annyira vagy Zte szurkoló mint én labdarúgásban mondjuk Újpesti!
Két hete még azt kaptuk Egerszegről, hogy “reméljük a Falcot kapjátok”. Most akkor egy kissé összezavarodtunk…
Attól függ hogyan üt be a denevéreknél a noha, annak függvényében böfögnek.
Szia kicsi menszesz!
Remélem elengedtek és élőben láttad a kupa-cumit!
Jobban vagy már? Örülünk, hogy előkerültél. Remélem hamar túlteszed magad a csúnya megaláztatásokon!
Ahogy mondod, élőben láttam mert nem vagyok akkora divat denevér, mint te aki csak itt vergődik mint egy rühes kutya.
Te mit csináltál, sakkoztál a 8 légiósotokkal?
Herehugy.. Nálatok mizu Kupa ügyben?
Ja, hogy otthon szoptatok ki a 4-be jutottak közül a leggyengébbtől!?
Inkább kussolnál. Szégyen vagy, és olyan ostoba.
Meg vagy te alázva rendesen nap mint nap.
Elòbújt a patkàny a csatornából. Megint jöttél arcoskodni,múlt héten meg bújkáltál. Szar ember vagy, és még van pofád buckázni meg denevérezni. Nevetséges hülyegyerek.
Arcoskodni mi?
Ki jött megint ide Falco cikk alá?
Múlt héten veled együtt kik jöttek kárörvendeni?
Most meg az a problémátok, hogy nem válaszoltam a provokációtokra?
Mocskos tetvek vagytok, aztán a másikra mutogattok.
Előbb a saját fejetekben tegyetek rendet utána okoskodjatok másnak.
Mendez, Ne törődj ilyen gyökerekkel.
Csak a FALCO létezik nekik, azért jönnek ide mindig, agyhalott, frusztrált szarjancsik.
Zavarja is őket, hogy ha van csapatuk, az – mint látható – még őket se érdekli.
A harmadik nick. : DDDD
Hol provokáltalak te nemnormális? Meg csak a beved sem említettem. Sőt veled szemben még a Szegednek is gratuláltam vereség után is. Szóval elgondolkozhatsz ki a tetű. 1 hétig bújkáksz szégyenedben mert nagy volt az arcod,ahelyett,hogy legalább a Szegednek gratuláltál volna. Csak hát neked annyi eszed nincsen. Köpj fel és állj alá szarházi.
Takarodj már innen rühes buckás a kutya sem kíváncsi rád, menj aztàn ugrálj félmeztelenül a vízisiklótestű haverjaiddal együtt az való nektek.
Majd pont te mondod meg nekem, hogy mikor írok ide meg mikor nem, kinek képzeled magad te kis kotorék?
viszket után kussolnék. : DDDD
Példát vehetnél legalább Marillionról. Ő múlt héten sem bújkált, veled szemben. Te, mint egy patkány megbújsz mikor cumi van. Látod, te sem a győzelmet, sem a vereséget nem tudod méltósággal viselni.
Ott voltam a kupadöntőn végig, nem azzal foglalkoztam, hogy ide írogassak te mocskos buckásféreg.
Te ráértèl gondolom írogatni ahelyett, hogy a csapatoddal foglalkoztál volna te divat.
Silverhelyi, ja az se. : DDDD
Eltévedtél sötét..
Jövünk!
Csak a Honvéd!
Hajrá Falco!
Ne ragaszkodjunk mindenki 20 percéhez. Akinek jól megy, játsszon, ne cseréld le Milos (!) aki hisztizik, az pedig üljön a pad végén.
Ennyi.(DajcsThomas után szabadon)