Bajnokok Ligája
Falco-Dijon: érkezik Cici, Albániából
A 38 éves játékvezető majdnem napra pontosan négy évvel ezelőtt szerencsét hozott a Szolnoknak, amikor a piros-feketék legyőzték a Besiktast.
:
:
Ma este 18 órától a francia bajnokság egyik élcsapatát, a Bajnokok Ligája D-csoportjának listavezetőjét, a JDA Dijon csapatát fogadja hazai pályán a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. A találkozón az alábbi játékvezetők dirigálnak:
– A 38 éves, albán Gentian Cici, aki az idei férfi világbajnokságon a csoportkörben négy találkozót is vezetett, a 2019-es női Európa-bajnokságon pedig egészen az elődöntőig “menetelt”. A magyar szurkolóknak pedig ismerős lehet 2015-ről, hiszen majdnem napra pontosan négy évvel ezelőtt, december 9-én ő vezette a Szolnok-Besiktas EuroCup-mérkőzést, amit 85–67-re megnyert a Tiszaligetben Pór Péter együttese, sőt 2014-ben Kecskeméten ő fújt a magyar-portugál Eb-selejtezőn is (amit 65–52-re megnyertek a mieink).
Azért két negatív élményünk is van vele kapcsolatban: a februári soproni Euroliga Final Fouron ő vezette a Jekatyerinburg ellen 81-59-re elveszített elődöntőt, tavaly novemberben a Horvátország – Magyarország világbajnoki-selejtezőn 74-69-re kikaptunk Eszéken (Benke, Perl és Váradi is emlékezhet rá), a 2016-os Sassari-Szolnok – szintén EuroCup – összecsapáson pedig 90-74-re az olaszok nyertek.
– A 48 éves szerb, Szasa Maricsics, aki 1992-ben tette le a játékvezetői vizsgát, 2004 óta nemzetközi játékvezető. A 2019-es női Eb-n a negyeddöntőig jutott. Ő már “visszatérő vendég” a Falcónak, hiszen ő vezette Isztambulban a Besiktas ellen 74-49-re elveszített BL-meccset.
– A 38 éves észt, Tanel Suslov, akinek eddig zömében inkább utánpótlás tornák jutottak.
Most mit mondjak: teljesen indiszponáltan fújtak. Az ember egy ici-pici hazai pályában bízik, de oké, ne legyen hazai pálya, legyenek egyenlőek a feltételek.
Hát, itt óriási ellenszél, már-már vihar volt.
Ez a főcím kellően mutatja a bb1 színvonalát.
Meg a te homorézéked….