
:
:
– Nagyon nehéz erről beszélni, négy meccset elveszítettünk egymás után, sajnos ez nem először fordul elő ebben a szezonban velünk. Ez az idény nem olyan, mint amire számítottunk. Elkövettünk néhány hibát, és szerencsénk sem volt, de mi hoztuk magunkat ilyen szituációba. Nem mutogathatunk senki másra, mi, egy csapatként és egyénileg, mint játékosok kerültünk ebbe a helyzetbe. Mit javíthatunk? Nehéz kimondani, de mindenek előtt meg kell mentenünk a becsületünket, minél jobb pozícióba kell kerülnünk az alapszakasz végével. Ehhez minden meccsen a legjobbunkat kell nyújtani. Persze, az elmúlt négy meccsen is erre törekedtünk, de néha, amikor elveszíted az önbizalmat, mint ahogy most mi, úgy tűnik, mintha energia nélkül játszanál. Nem erről van szó, önbizalom nélkül elrontasz néhány könnyű dobást, vagy büntetőt. Ezeket a hibákat kell kijavítanunk, remélem, ezzel sikerül elkerülnünk azt, hogy play-outot kelljen játszanunk – nyilatkozta a SZEDEÁK Facebook oldalának Marko Boltics.
A Szeged nincs könnyű helyzetben, mer szombaton este a Körmendet fogadják.
– A Körmend mindig egy nagyon nehéz ellenfél. A maximumot, vagy akár annál is többet kell nyújtanunk szombaton. Nem várunk semmi csodát az égből, vagy bárhonnan máshonnan, de ha a legjobbunkat nyújtjuk, és betartjuk azt, amit az edzőnk kér tőlünk, akkor lesz esélyünk. Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, akik ebben a nehéz helyzetben is kijönnek, és bíztatnak bennünket – mondta a játékos az esélyekről.
Kiemelt fotó: Faragó Imre/ SZEDEÁK Facebook

Szólj hozzá!